Nemrégiben komoly forgalmat generált a malifaux-s FB-csoportban a versenymeccsek gyorsításának lehetőségeiről indított topik. Sajnos a Szent Grált nem sikerült megtalálnunk, de nagyjából közös nevezőre jutottunk abban, hogy a legkevésbé zavaró, a stressz szintjét nem növelő megoldás csak az lehetne, ha a résztvevőket rá tudnánk vezetni arra, hogy maguktól, mintegy belső indíttatásból próbáljanak odafigyelni a játékuk tempójára. Az is felmerült, hogy ehhez viszont jó lenne, elsősorban a kezdőknek címezve egy kis segítséget adni. Ez utóbbira tesz kísérletet a mostani blogbejegyzés, amely néhány pontjában kifejezetten a Malifaux-ra van szabva, de remélem, az alábbi tanácsok, tippek túlnyomó része más rendszerekben is ugyanúgy alkalmazható.
De ez nem lóverseny! (De igen, azaz majdnem...)
A tippek előtt azonban nem árt tisztáznunk, hogy miért is van szükség egyáltalán a feszesebb játékmenetre. Erre ugyanis szinte minden közösségben, fórumon rögtön bedobja valaki, hogy "ez nem lóverseny, ha a reflexeimet akarom fejleszteni, akkor agyaggalamblövő versenyre megyek és nem tabletopra". A helyzet az, hogy valóban nem LÓverseny, de mégiscsak verseny, amiről beszélünk. Tehát aki ugyanazt a lazaságot, kötetlenséget és korlátok nélküli időtartamot akarja kapni, mint egy péntek délutáni sörmeccsen, az bizony eltévesztette a házszámot. Nem arról van szó, hogy bárkinek kapkodnia kellene, de igenis el kell fogadni, hogy ha miattunk nem lehet a csata 3. körét sem befejezni, miközben máshol már rég lezavarták az egészet (extra kör inklúdid), akkor egyrészt a hiba bennünk van, másrészt ezzel a szervezőket és az ellenfelünket "sértjük meg".
A másik szokásos ellenérv, hogy az úgy nem is élvezet, ha folyamatosan az órát kell lesni a meccs közben. Valóban, ez egy játék, ami definíció szerint valamiféle élvezetes időtöltést takar. De itt is érdemes a saját látószögünket elhagyva lélekben átvándorolni a másik oldalra. Onnan nézve egyáltalán nem élvezetes, ha valaki rendszeresen 5-10 perceket képes gondolkodni egyetlen figura aktivációjánál. És ez nem csupán a versenyhelyzetre igaz.
Arról már nem is beszélve, hogy egy csatatéren sem szokták kényelmesen teázgatva megvárni, míg a kedves ellenfél hajlandó eldönteni, hogy akkor jobbról vagy balról indít ármányos átkaroló hadműveletet. Szóval még a valósághoz is jobban közelítünk, ha nem állítjuk végtelenre a gondolkodási időt.
Amit tegnap megtehetsz...
Versenyek általában nem esnek be az ablakon. Legalább egy hónappal a rendezvény előtt szokás meghirdetni az ilyesmit. Tehát ha menni akarunk, akkor számoljuk bele azt is, hogy a tisztességes felkészüléshez az adott nap előtt is lesz dolgunk.
A legalapvetőbb elem: legalább a saját figuráink képességeivel legyünk tisztában! Nem kell szó szerint felmondani a karakterlapot, de azért statisztikai hibahatáron belül tudjuk, ki mennyit mozog, milyen varázslatot tud elnyomni, mekkora és milyen színű lap kell a legfontosabb képessége használatához stb. Aki a versenyen rendszeresen betűzgeti saját kártyáit, az egyrészt láthatóan nem készült, másrészt a legjobb úton halad a nap leglassabb játékosa díj felé.
Az előzőhöz kapcsolódik és kábé ugyanannyira triviális a második tanács: játsszunk 2-3 felkészülési meccset azokkal a figurákkal, amelyeket zömmel használni akarunk a versenyen is. Ez sokat segít a memorizálásban, de jól jön a meccseken előadódó krízishelyzetek megoldásánál is.
Captain Obvious hármas tippcsokrát azzal koronázzuk meg, hogy melegen ajánljuk a szabálykönyv olvasását. Nem szükséges a marginális helyzeteket, a bonyolultabb mechanizmusokat csuklóból kenni, de versenyen azért ne úgy induljunk el, hogy még mindig nem értjük, miért nem lehet triggert elnyomni a sebzésflipből.
Enemy at the gates
Természetesen nagy előnyben van az, aki nemcsak a sajátját, hanem az ellenfél figuráit is ismeri. Ez azonban már a Malifaux-ban sem könnyű, hiszen 7 frakció számtalan modellje kerülhet velünk szembe. Irreális lenne elvárni, hogy a játékosok ennyire mélyen készüljenek, de igazából fölösleges is. Fölösleges, mert tapasztalatból mondhatom, papírból nem lehet kiismerni az ellenfél csapatát. Mivel igazán csak a pályán tudunk tanulni, ezért is nagyon jók a versenyek, ahol olyan crew-k vonulnak ellenünk, amelyekkel szokásos lakókörnyezetünkben nem feltétlen találkozunk.
Ezért ne essünk pánikba, ha még a nevét sem hallottuk a pálya másik oldalára felpakolt mesternek, és ami a fontosabb, semmiképpen ne akarjuk bemagolni az ellenfél kártyáit! Inkább kérjük meg a kollégát, pár mondatban jellemezze a csapata játékstílusát, mondja el a komolyabb varázslatok, támadások, upgrade-ek hatásait és maximum fussuk át a karakterlapokat. Ennyi elég kell legyen ahhoz, hogy el tudjunk kezdeni játszani, aztán majd menet közben, ha éppen az ellenfél van soron, elkérhetjük egyik-másik lapot, és bogarászhatjuk a pontos sebzéskódokat, értékeket.
Füstbe ment terv - helyett
Mind az eredményességet, mind az időgazdálkodást segíti, ha a stratégia, sémák ismeretében még a felálláskor nagy vonalakban átgondoljuk, konkrétan mit is szeretnénk elérni a táblán. Ilyen kérdéseket érdemes feltenni: Hogy lesz több VP-m, mint az ellenfélnek? Ehhez kit hova kell helyeznem? Merre támadok? Milyen területeket akarok mindenképpen kontrollálni? Kit kell kiszedni a leggyorsabban az ellenféltől? Kit áldozhatok fel, ha időt kell nyernem?
Ezt körről körre meg lehet ismételni, immár kisebb léptékben. Magyarul legyen taktikai tervünk minden körre. Kivel kell először jönni? Milyen buffokat/debuffokat kell kiosztani? Kit lehet a kör végére hagyni? Milyen lapokat áldozhatok be, ha rosszul megy a húzás, és melyeket kell mindenképpen kézben tartani?
A tervek persze azért vannak, hogy az ellenfelünk szépen keresztül húzza őket. A folyamatos finomhangolásra viszont remek lehetőség adódik: értékeljük át a helyzetet az ellenfél lépése alatt. Ha ezeket a szükséges stratégiai, taktikai agytornákat a megfelelő időben elvégezzük, sokkal gördülékenyebben megy a meló, amikor ránk kerül a sor.
És a maradék
Zárásként érdemes megemlíteni az analízis paralízis jelenséget, ami nem is feltétlenül a tapasztalatlan játékosokat szokta megfertőzni. Ez az az állapot, amikor a játékos a rendelkezésre álló lehetőségek között egyszerűen képtelen dönteni. Elsőre az A variáció a legcsábítóbb, de bevillan, hogy mégis inkább a B-t kéne választani, hacsak nem a C-t vagy a D-t, mert azok többet hoznának a konyhára. Igaz, utóbbiak rizikósabbak, így mégis inkább maradjunk az A-nál, vagy maximum a B-nél... És így tovább, körbe-körbe. Érdemes, sőt fontos fejben átfutni az opciókat, de ne ragadjunk be ebbe az állapotba, és döntsünk bátran. Nem a világbajnokságon vagyunk, nem 3 csilliárd euró forog kockán, a legrosszabb, ami történhet, hogy kikapunk. Az nem jó, de tanulni leginkább a vereségből lehet. Szóval hosszú távon még az is jó.
És mint ahogy a meccset ketten játsszák, úgy a mérkőzés tempóját is mindkét fél befolyásolja. A jó és a rossz példa is ragadós. Ha piszmogunk, az az ellenfélre is hatással lesz, és egy idő után általában ő is felveszi a komótos tempót. Ellenben ha lendületesen lépegetünk, az jó példával szolgálhat a tábla túlsó oldalán ténykedőnek.
Ha valakinek kiegészítése, további ötlete, ellenvéleménye támadna a témában, ne tartsa magában!
