Egyébként tragikus neveltetésem egyik szerencsés elemének tartom, hogy nem szokásom embertársaim kategorizálása, skatulyákba gyömöszölése. Ennek ellenére ez a bejegyzés pont erről fog szólni: a wargamerek alaptípusainak hevenyészett felsorolásáról. Mielőtt azonban antifasiszta erők blokádot vonnának a blog köré, sietve leszögezem, hogy ez csak amolyan tréfás szemle. Ha valaki magára ismer valamelyik címszó alatt, ne vegye személyét ért támadásnak, inkább kacagjon velünk! További szolgálati közlemény, hogy a felsorolt típusok idealizáltak, tiszta formában természetes előfordulásuk viszonylag ritka. Jellemzően mindenkiben lakozik egy-két másik csoport jellemvonása is, de a domináns jegyek alapján jó eséllyel belőhető, melyik is az igazi énje.

A tábla mókamestere. Kicsit sem érdekli az eredmény, vagy az, hogy tökéletesen szabályszerűen zajlik-e egy találkozó. Kacagva beleereszt egy sorozatot a saját egységébe, ha ezzel mosolyt csal ellenfele arcára. Minden akciót kommentál, beleéli magát, túlmozogja a dolgokat. A különösen tehetséges egyedek simán lejátszanának egy közepes színészt is, ha írt volna valaki drámát például a zombik és törpök csatájáról (még az is lehet, hogy írt valaki, csak alulművelt vagyok). Egyedüli probléma velük az, hogy néha már a jópofaság is kezd sok lenni, és inkább megküzdenénk egy vérgőzős power gamerrel, minthogy a 17. szóviccet hallgassuk meg az erdőből történő rohamozással kapcsolatban. Egyébként nem túl veszélyes ellenfelek, hiszen egy kellő időben elsütött poén számukra száz győzelmi pontnál is sokkal értékesebb.
Amolyan mindenből egy kicsit típus. Lelkesedése (legalábbis az elején) elismerésre méltó. Jellemzően egyből szeretne magának minden fellelhető könyvet, figurát, kiegészítőt. Ehhez általában meg is van az anyagi háttere. Olyannyira, hogy a dilettánsok többsége még a figurák kifestetésére sem sajnálja a pénzt – mivel a kézügyesség nem, de az igényesség annál inkább alaptulajdonságuk. Ha kész az álomsereg, nagy kedvvel fognak a csatározásokba, ám nagyrészük egy idő után lemorzsolódik az átélt kudarcok miatt. A csalódottság érzete abból fakad, hogy a dilettánsok nem képesek sokáig egy dologra (így például szabályolvasásra) koncentrálni, ezért alapvető hátrányban vannak a felkészült ellenfelekkel szemben. Amennyiben ezt az időszakot sikeresen átvészelik, úgy lassanként átalakulnak valamely másik csoport képviselőivé.

A hippi

"Most akkor hány kockával dobjak?"

Ő a természet tévedése. Pontosabban az a tévedés, hogy leül az asztal mellé játszani. Általában a szabálykönyv harmadik oldaláig jut el, majd azonnal meccset követel magának. Hogy aztán az első figura mozgatásánál zavart pislogásba kezdjen, és mindenféle indokokat mormoljon maga elé, amiért pont ezt az egy dolgot nem tudta átnézni. A jobbik változat figyelmesen hallgatja a legalapvetőbb szabályok elmagyarázását, majd aztán öt perc múlva ugyanazzal az angyali tekintettel mered ránk, és látszik rajta, hogy egy szót nem jegyzett meg az elhangzottakból. A rosszabbik típus viszont kikéri magának, ha okítani próbálják, és azt sem érti, ha hat óra elteltével le akarjuk fújni a meccset, ami még mindig az első körnél jár. Kizárólag szociális munkások számára ajánlott alfaj.

Az a fajta, aki minden gond nélkül képes vonalas füzetből kitépett fecnivel játszani, amelyre kék filctollal vésték a szöveget: Vérfarkas. Ettől csak egy fokkal jobb az a változat, amelyik már műanyag kupakokat is bevet. A homelessek királyai egészen a LEGO-emberekig is elverekedhetik magukat. Nem szeretnék pálcát törni a csoport felett: mindenki volt egyetemista, és akkoriban nyilván fontosabb a sör, mint a többszáz dolláros rendelés Ámerikából. Azonban aki a harmadik X környékén is képes ilyesmire… nos őket se bántsuk, bizonyára sokkal komolyabb problémáik is vannak az életben (és az élettel).

A könyvtáros testvér

"Nos, nem teljesen így van..."

Könnyen felismerhető csoport, mert gyakorlatilag fejből tudják az egész szabályrendszert. Lételemük a rend és a precizitás. Nem létezik számukra nagyobb kín annál, minthogy valakiről kiderül, hogy fogalma sincs a mechanizmusról, és teljesen esetlegesen tologatja a figurákat. Ilyenkor szemükben furcsa fény villan, majd hozzákezdenek egy véget nem érő oktatási monológhoz, ami általában annyira érdekli a célszemélyt, mintha a Magyar Közlöny 1973-as archívumából olvasnánk fel neki. Ez természetesen nem zavarja a könyvtáros testvéreket, hiszen meggyőződésük, hogy ezzel jobbá teszik a világot. Mivel alapos rálátással bírnak, így az asztalnál sem lebecsülendő ellenfelek, de arra azért ritkán veszik a fáradságot, hogy aljas trükköket, praktikákat kotyvasszanak össze.

A művész

"Csak szólok, most két hónapnyi munkát tartasz a kezedben!"

Ezt a típust leginkább addig érdekli bármilyen figurás játék, amíg bütykölheti, szépítgetheti a babákat. Erre sok időt, energiát áldoz, és szentségtörésnek tartja, ha valaki megelégszik azzal, ha három színnel jól-rosszul lekent miniatúrákkal képes játszani. Abba pedig legszívesebben egy hajítóbaltát vágna, aki élete végéig elvan a dobozból kivett, fémszínű katonáival. A művészekre jellemző, hogy inkább hagynák kishúgukat élvhajhász idegenekkel defloráltatni, minthogy valaki hozzáérjen a keserves munkával elkészített figuráikhoz. Tehát csak óvatosan közelítsünk, és mindig kérdezzünk rá, meddig szabad elmennünk a mustrálás során! Játékerő tekintetében általában a gyenge átlagot hozzák, hiszen az olyan világi hívságok, mint a szabálykönyv forgatása ritkán kerül érdeklődésük homlokterébe.

Mindig és mindenért a kockákat okolja. Számára a szerencse azt jelenti, hogy minimum átlagos (de inkább magasabb) értékeket KELL dobnia, míg ellenfelének ugyanezt fordított előjellel. Ha két kockával véletlenül 5-öt sikerül összesen gurítania, akkor habzó szájjal rákezd valamelyik tirádájára. Kedvenc slágerei: "Hát ez nem igaz!", "Így nem lehet játszani", "A szájbab.szott kurta élet" stb. Nem túl jó ellenfél, mivel csak egy ideig élvezet figyelni, ahogy elhatalmasodik rajta a sorstalanság érzete. Amennyiben ilyen típusú partnerrel kerülnénk szembe, mindenképpen gondoskodjunk B tervről is az estére, hiszen nem egyszer előfordul, hogy a harmadik dobás után kijelenti, hogy ez egy szar játék, és minden további magyarázat nélkül faképnél hagy minket.