Raymond Chandlerrel mindenki nagy kockázatot vállal. Ugyanazért, amiért Lázár Ervinnel, Ray Bradburyvel vagy Hans Hellmut Kirsttel. A hét és fél Marlowe-történet például remek szórakozás, viszont a későbbiekben sok más könyvet fogunk ezekhez hasonlítani. Nemcsak krimiket. Kiderül majd, hogy lehet jól is, meg bénán is írni. Chandler és a többiek után az ember végiggondolja az irodalom és a ponyva, a súlyos és a könnyű hazai meghatározását. Ájmjurfáder-típusú élmény. Először nem értjük, és magunkban keressük a hibát. Aztán kedvünk támad megdobálni az MTA rendes és levelező tagságát Tinódi Lantos Sebestyén életművének keményfedeles kiadásával. Csakhogy már késő: időközben saját ízlésünk lett. Semmi különleges, egyszerűen annyi, hogy pontosan tudjuk, mi (nem) tetszik. Ezt szerencsés esetben meg is tudjuk fogalmazni, de ha nem, az sem baj. A lényeg, hogy egyszerre nyílik ki és szűkül be a világ.Mondok egy példát, mielőtt azzal vádolna valaki, hogy lekvárral kenegetem a rátermett magyar kultuszpolitikát. Tíz éve a Petőfi Sándor A XIX. század költői című versének elemző bemutatása címmel voltam szíves hat oldalt teleérettségizni. A feladatra egy idomított majom is képes lett volna, különös tekintettel arra, hogy a verset azon melegében el is olvashattam. Teljesen szabályosan. A hatoldalas zsánerszöveget körmölve egy dologban voltam biztos: jelest fogok kapni. Nem azért, mert akkora ember vagyok, hanem azért, mert bekapcsolhattam a bullshit-generátort. Pontosan be tudtam lőni, mit vár el tőlem a Bovarynéból is kötelező olvasmányt tenyésztő rendszer. Sokan nem rendelkeztek semmiféle elképzeléssel – ők izgalmukban papírzsepit gyűrögettek, aztán hirtelen elhatározással megszívatták magukat, mert inkább a Groteszk látásmód Örkény István egy szabadon választott elbeszélésében vagy drámájában című tételt választották. Épphogy átmentek. Nem olvastak még Philip Marlowe-ról. Sem.
Fel lehetne sorolni vagy ötszáz másik írót, akit mindenkivel meg kellene ismertetni. Egyszerűen azért, mert jók. Az ötszázból legalább tíz fel is bukkan a középiskolában. A könyvkiadók ugyanilyen vakegerek; komolyan, bizonyítsák már be, hogy nem érdemes magyarul kiadni egy rendes Sam Spade könyvet. Írjuk be egy könyvesbolt keresőjébe, hogy Hammett, és egy találatot kapunk: The Maltese Falcon. Bravó. Ugyanígy ha valaki Chandlert akar olvasni, az elkezdhet kutatni az Albatrosz-sorozat rothadófélben lévő, antik példányai után, vagy megveheti az újabb, igénytelen, lexikon méretű kiadást. A Szukitsnak szemmel láthatóan fogalma sincs arról, mi a különbség egy zseniális író puhafedeles krimije és Vízvári Mariska összegyűjtött receptjei között. (Az is igaz, hogy másnak ennyire sem futotta.) Az angolul beszélő dolgozók mégse csüggedjenek. Az Alexandrában kapható a Penguin Marlowe-kiadása. Minden regény külön kötetben, a tökéletes ponyvás külsővel, a tartalomhoz illő igényességgel ül a polcon.
Olcsóbbak, mint egy itthon kiadott könyv, és a minőségük is kiváló, de ezen ne csodálkozzunk. Biztosan megvan a történelmi, gazdasági vagy politikai magyarázata, hogy itthon miért nem tudnak rendes papírból nem szétesős könyvet kötni 3000 forint alatt. (És akkor a tipót hagyjuk is, mert idehaza a külalak, háttöö, nem minden esetben értéknövelő tényező.) A Penguin sorozatából egyelőre csak az első kettőt vettem meg, de nagyon kedvező tapasztalatokat szereztem. Nem tudom, kinél számít, de még a tizenöt szatyorral metrón kapaszkodás projekt sem kezdte ki őket, mert bírják a gyűrődést, és egyáltalán nem csúsznak. A borítók nagyon ott vannak, ezen az oldalon meg lehet nézni az összeset. Ha valaki magyarul már kivégezte Philip Marlowe kalandjait, annak ugyanúgy javaslom, hogy kezdje el az angol eredetit. Érdekes, hogy annó tetszett a magyar fordítás, most mégis gyengének tűnik. Pedig egyáltalán nem gyenge, így másra nem tudok gondolni, mint hogy az eredeti szöveg utánozhatatlanul jó. Aki hozzám hasonlóan elfelejtette a sztorik nagy részét, annak még a történet is érdekes lehet. Nem ragozom, best buy tételről van szó.
Mérsékelten érdekes történet, hogy amikor a boltban belelapoztam az egyik kötetbe, akkor az pont egy olyan résznél nyílt ki, amire majdnem szó szerint emlékeztem, csak éppen magyarul. Idemásolom, szerintem vicces.
Across the street, a hundred feet up, a gray Plymouth sedan was parked. It was the same one that had tried to trail me around the day before, the same one that I had asked Eddie Mars about. There might be a cop in it, if a cop had that much time on his hands and wanted to waste it following me around. Or it might be a smoothie in the detective business trying to get a noseful of somebody else's case in order to chisel a way into it. Or it might be the Bishop of Bermuda disapproving of my night life.
