A kettővel ezelőtti poszt folytatásaként következzen néhány tanács mindazoknak, akik már átrágták magukat a Vérfoci szabályain, esetleg játszottak is egy-két meccset, de még nem igazán érzik a ritmust. Nem akarok kinyilatkoztatást tenni, egyszerűen csak pontokba szedem, ami az évek során rám ragadt. A saját véleményemen kívül idemásolom olyan edzők megjegyzéseit is, akik szerintem az átlagosnál mélyebben értik a Blood Bowl összefüggéseit; az ő véleményüket akkor is tiszteletben tartom, ha aktuálisan félrebeszélnek :) Fontos az elején tisztázni, hogy nagyon jól működő, kombinatív rendszerről van szó, amely összetettebb gondolkodást igényel, mint a legtöbb hasonló játék; ennek ellenére a szerencsének gyakran jut benne döntő szerep, ezt el kell fogadni.

Természetesen vannak erős és kevésbé erős Blood Bowl játékosok, amivel nincs is semmi baj. Bizonyos törvényszerűségek ismerete viszont meghatározó a játékélmény szempontjából; talán nem rossz példa a sakk, ahol a szabályismeret önmagában nem elegendő egy élvezetes parti kialakításához, még úgy sem, ha mindkét fél egyformán felkészületlen. Arról van szó, hogy egy-két minta felismerése nélkül nem leszünk képesek kreatívan játszani, a "nahát, megint hatost per egyest dobtam" szintnél pedig sokkal jobb érzés végigvinni vagy elszenvedni egy jól kitervelt akciót. A pofátlan szerencse vagy makacs pech is elviselhetőbb, ha úgy érezzük, hogy a siker vagy a kudarc nem kizárólagosan annak volt köszönhető. A Vérfociban sokféle játékstílusnak van létjogosultsága, a sajátunkat leginkább a számunkra megfelelő csapat kiválasztásával tudjuk eredményessé és szórakoztatóvá tenni. Ettől függetlenül remélem, hogy az alábbi általánosságok hasznára lehetnek mindenkinek, aki komolyabban bele akarja ásni magát a Blood Bowl világába.

Az íráskép dadaista megjelenésének nem az lesz a magyarázata, hogy elgurult a gyógyszerem, hanem igyekszem megkülönböztetni a hozzászólókat. Ami elsőre eszembe jutott, azt változatlanul hagyom, a többiek pedig kiemelést kapnak: egyelőre Csonti (alias Tartótiszt), Burnalot és Frankie agyát próbálom elszívni. (Apropó agyelszívás, katt ide.) A posztot folyamatosan frissítem, ha jön valami új észrevétel. A kettő, a három, és.

Metagame

A csapat összeállításánál vegyük figyelembe, hogy a fajokat a linemanek tulajdonságai jellemzik a legjobban: ezek általában a legolcsóbb figurák, akik a csapat gerincét adják.

Üdítő kivétel az ork csapat, ahol a lineman legfeljebb a változatosság és a létszám feltöltése miatt jut játéklehetőséghez. - Tartótiszt

Aki szerint a zombik szarok, az sürgősen tegye fel az eBayre az undead dobozát. Ha valakit idegesít, hogy a skavenek törékenyek, azon nem fog segíteni a két darab storm vermin sem. Ésatöbbi. Minderre azonban építeni kell, és nem kényszerűen elfogadni. Ha induláskor a csapatot nem tömjük tele pozíciós játékosokkal, akkor pénzt spórolhatunk, amiért például re-rollokat vehetünk; ezen kívül eleinte kénytelenek leszünk a linemanekkel végeztetni a szakmunkát is, ami biztosítja, hogy nem fog az összes sztárjátékos pont (SPP) a már amúgy is drága és specializált játékosoknál landolni, más szóval nem lesz vízfejű a csapat. Minden képzett lineman aranyat ér, mert miattuk lesz rugalmas a játékunk. A kick vagy a dirty player skilleket például sosem fogjuk egy wardancernek adni, és nem is vérdencereket fogunk odaállítani, hogy az életük árán feltartsanak egy minotauruszt.

Érdemes azt is eldönteni, hogy mire fogunk játszani. Egyik játékos sem jó önmagában, és minél drágább, annál nagyobb ráfizetés, ha nem hozza be az árát. Ugyanígy a skillek kiválasztásánál is vannak kézenfekvő, no-brainer helyzetek, de nem árt időnként "posztra igazolni", vagyis figyelembe venni, hogy miben gyenge éppen az adott roster. Ha all-comer csapatot akarunk, vagyis olyat, amelyik mindenféle helyzetben feltalálja magát, akkor nem árt, ha változatos a fegyvertárunk. A dupla dobásokat az esetek kilencven százalékában érdemes kihasználni, a tulajdonságok növekedésénél ez annyiban módosul, hogy a plusz erőt mindig el kell fogadni.

Egyszer találtunk egyetlen kivételt erre a tételre, de annyira speciális játékos volt, hogy már el is felejtettem... - Tartótiszt

A gyöpön

A Blood Bowl egyik legfontosabb része a valószínűségek hozzávetőleges fejben tartása, tehát egyfajta kockázatmenedzsment. A turnover, vagyis a körünk vége óhatatlanul eljön, de nem mindegy, hogy mikor. Egy elrontott cselezés például azonnali hatállyal turnovert eredményez, ami gyakran a labda, vagy akár a meccs elvesztésével járhat. Alapvető szabály, hogy – hacsak nem vagyunk az ellenkezőjére kényszerítve – mindig a legkisebb kockázattal járó lépéseket hajtsuk végre először, és a legveszélyesebbeket hagyjuk utoljára. A go for it (gfi) lehetőségre semmiképpen se tekintsünk úgy, mint +2 ingyen mozgásra. Használjuk, amikor kell, de könnyű belátni, hogyha körönként tízszer gfi-zünk, az újradobva is két garantált turnovert jelent minden félidőben. A gfi-re ugyanaz igaz, mint például az egykockás blokkokra: kör elején hatalmas luxus, ami később egyre vállalhatóbb lesz. Ennek ellenére olyan emberrel, akinek muszáj állva maradnia, kétszer is gondoljuk meg.

A téma teljes kivesézéséhez nem árt az egyébként nyilvánvalót kihangsúlyozni: ha nem kell dobnunk, azt nem is tudjuk elrontani. (Nem számítva persze azt a szerencsétlen esetet, mikor lépegetés közben felborítjuk a tábla mellé állított 2,5 literes Pepsi Max-palackot.) Tehát a kört mindig úgy érdemes kezdeni, hogy megnézzük, melyik játékosunkkal tudunk úgy mozogni, hogy ahhoz ne kelljen a retteget hexaédert elhajítani. Fontos, hogy csak azokat a lépéseket szabad megtenni, amelyek nem teszik lehetetlenné az adott körre felállított stratégiai célunkat. Ha az egyetlen lehetőségünk a gól megakadályozására a félidő végénél, ha első akciónkkal cselezünk egy múmiával, akkor azt kell tenni, mivel nem veszthetünk semmit, ha nem sikerül. Na jó, a múmia bele is gebedhet az erőfeszítésbe, de ez megeshet jobb családban is. - Tartótiszt

Nem árt, ha megtanulunk gazdálkodni a re-rollokkal (újradobás): az ember hajlamos olyankor is elhasználni őket, amikor nincs feltétlenül szükség rájuk. Ha tudjuk, hogy még a félidő vége előtt lesz egy kritikus fontosságú akciónk (például a labdás játékosunk csak gfi-vel érhet be az endzone-ba), de már csak egy re-rollunk maradt, akkor esetenként még a turnovert is érdemes vállalni, hogy megőrizzük az újradobás lehetőségét.

Vérfoci, VÉR-foci

A blokkolás látszólag másról sem szól, mint a kockadobálásról, viszont némi odafigyeléssel nagyságrendekkel növelhetjük a hatékonyságát. Kövessünk két egyszerű szabályt: minimalizáljuk a turnover lehetőségét, és törekedjünk a lehető legtöbb pofon kiosztására. Az első pont alatt azt értem, hogy mindig igyekezzünk két-, netán háromkockás blokkokat dobni; nem mindegy, hogy 1:6 vagy 1:36 eséllyel törjük ki a saját emberünk nyakát. Mindig a block skillel rendelkező támadóinkkal üssünk először, mert ők nem zuhannak össze, ha blokkcsattot dobunk. Hasonlóképpen a nagyfiúkat (big guy) is hagyjuk minél későbbre, mert őket újradobni sem lehet, és általában blockjuk sincs. A második pontra jó példa, ha elképzeljük két, egymás mellett lévő játékosunkat, akikkel szemben ott ácsorog az egy szál ellenfél. Ha mindhárman ugyanolyan erősek, akkor garantálva van a kétkockás blokk; ennek ellenére nem mindegy, hogy kivel ütjük először, illetve adott esetben merre toljuk el a védőt. Ha elsőre sikerül lefektetni, az remek dolog, de ha nem, akkor nehogymá' ne üssük meg újra, köszönhetően a saját figyelmetlenségünknek.

A blokkolásra is igaz, hogy érdemes szem előtt tartani a körre kialakított stratégiai tervet. Azaz hiába írta nagyon helyesen Geistwald kolléga, hogy blokkossal érdemes ütni, ha egy ilyen játékosnak fontos szerepet osztottunk a kör későbbi fázisában, akkor bizony be kell vállalni a nagyobb rizikót az elején, és megpróbálni - jobb híján - egy nyommingerrel eltakarítani az útban lévő ellenfelet. - Tartótiszt

A szabálytalanság (foul) kétélű fegyver, de meglehetősen hatékony – főleg, ha van egy-két specialistánk. Kiállíthatnak ugyan, amivel kellemetlen helyzetbe hozzuk magunkat, ám a legtöbb ellenfélnek van néhány kulcsjátékosa, akiket minden áron le kell vadászni. Ha egyszer földre vittünk egy ilyen nyerőembert (vagy magától esett el a kis buta), akkor tegyünk róla, hogy ne is álljon fel többé. Vigyünk néhány segítséget (assist), és mehet a csizma az arcába. Ennek megfelelően, egy 0 sztárjátékos ponttal rendelkező linemant nem feltétlenül érdemes megrúgni, mert nagyobbat veszíthetünk a dolgon, mint amekkorát nyerünk vele; ha Griff Oberwald hever a gyepen, akkor könyörgöm, könyörgöm, könyörgöm, hogy mindenki tapossa meg. És igen, a játék neve VÉRfoci, úgyhogy taktika ide, taktika oda, néha csak viccből is rúgjunk bele valakibe. Vannak, akik valami ködös moralista görcsölésbe kezdenek, ha minden látható indok nélkül, a legutolsó körben megnyomorítják a kedvenc gutter runnerüket. Őket a legnagyobb nyugalommal kacagjuk ki.

Másik hatásos lehetőség a crowdpush, vagyis az ellenfél játékosának kitolása a pályáról. Ideális esetben meg is sérül, de a következő kirúgásig mindenképpen a kispadon fog ücsörögni, ami ugye neki rossz, nekünk meg jó. A crowdpush-ra kiválóan alkalmas a frenzy skill, de a tapasztaltabb játékosok a helyezkedés és mindenféle eltolások hajmeresztő kombinációjával a pálya szélétől 5-6 mezőre álló figurát is simán a tömegbe lökik.

Támadás

Általában igaz, hogy a pénzfeldobás után érdemes a fogadást (receive) választani. Egyrészt azért, mert a 0-1-nél sokkal jobb az 1-0, másrészt azért, mert a kezdeményezés birtokában hatékonyabban ritkíthatjuk az ellenfelet, aki, ha szerencsénk van, már elég tartalékosan áll majd fel a következő kirúgáshoz. Persze bizonyos esetekben nem hülyeség rögtön fogadáshoz felállni, de ez már ízlés dolga.

Érdemes megfontolni egy ork/törp/... vs. elf/halfling/... csapat ellen a kezdés jogának átengedését a puhányoknak. Előbbi csoport tud úgy helyezkedni, hogy gyors gólszerzésre kényszerítik a másodikba tartózókat (még jobb esetben pöttyös laszti módra pattannak le a védelemről), ezzel esélyt adva maguknak a félidőn belüli egyenlítésre. A második félidei kezdésről és az orkos "örömjátékról" nem is beszélve. Ha a kockák engedik, ezt a félidőt ki lehet húzni ütős-vágós SPP gyűjtögetéssel - ha valaki esetleg csökkentené a rizikófaktort az ellenfél moráljával egyenes arányában, azaz szándékosan késlelteti gólját. Sose feledjük el a körök állását fejünkben tartani, ebben a játékban nem lehet számítani a Manchester United Bayern München elleni BL diadalához hasonlóra. - Frankie

Mivel a támadó később állítja fel az embereit, lehetősége van arra, hogy erőt koncentráljon bizonyos pontokra – ritkán adódik olyan helyzet, amikor értelme van a szimmetrikus felállásnak. A felezővonal (line of scrimmage - LoS) mentén álló ellenfelet verjük darabokra, majd blitzeljünk meg egy távolabbi játékost. Igyekezzünk úgy befejezni az első kört, hogy az ellenfél lehetőleg csak egyetlen egyszer, a blitz akciót felhasználva üthessen meg. Kivétel, ha a csapatunk lényegesen keményebb, mint az ellenfél: ilyenkor jó taktika lehet teljesen az arcára mászni, és cselezésre vagy egykockás blokkokra kényszeríteni. Ha ezek közül bármit elront, újra mi jövünk, és a sárba tapossuk.

A támadó játéknak három fajtáját szokták megkülönböztetni. Az elfbowl lénye, hogy a labdát tartsuk hátul a dobónál (thrower), a többiekkel pedig üssünk rést az ellenfél védelmén, és egy vagy több játékosunkat juttassuk közvetlen gólhelyzetbe. A megfelelő pillanatban mehet a passz, aztán kész. Azok a csapatok, amelyek alkalmasak az elfbowlra, általában gyorsak és ügyesek, viszont törékenyek; könnyen megy nekik a gólszerzés, de nem elég szívósak ahhoz, hogy sokáig dajkálgassák a labdát. A zárt játék mindennek a tökéletes ellentéte: vegyük fel a bogyót, alkossunk ketrecet (cage) a labdacipelő figura köré, aztán szép lassan sétáljunk a gólvonalig. Aki az utunkba áll, agyonverjük. Nem sietünk sehova. Mivel ez a módszer az erőcsapatoknak (bashy) fekszik, érdemes minél később bevinni a gólt, és az egész félidőt kihasználni arra, hogy megrokkantsuk az ellenfelet. A harmadik módszer, a rövidpasszos játék a két előző keveréke, és a kiegyensúlyozott fajokra jellemző. Először a csapat nagy része áttöri az ellenfél vonalait, és átözönlik a térfelére, ahol egy zsebet alkot. Egy biztos kezű hátsó ember begyűjti a kirúgást, majd átadja/ átpasszolja a labdát a félpályánál álló társának, aki befut a zsebbe. Innentől a létszámfölényt kihasználva mindenki a labdást védi, aki 1-2 kör alatt beviszi a touchdownt.

A stalling, vagyis a játék megállítása fontos taktikai elem, amit a szabálytalankodás kapcsán idézett, segghülye edzők azon mód el is ítélnek. Lényege, hogyha a labdás játékost a gólvonalig juttattuk, és elértük, hogy az ellenfélnek elméleti lehetősége se legyen megtámadni, akkor megfontolandó, hogy egy darabig még nem visszük be a labdát. Gondoljunk csak bele: 1-1 az állás, és hátra van négy kör. Ha berámoltuk a touchdownt, az ellenfélnek még bőven lesz ideje egyenlíteni. Ha sikerül húzni az időt, akkor úgy fordulunk majd 2-1-es állással, hogy már csak a vakszerencsében bízhat, vagy még abban sem. Na, ugyanott tartunk, mint a szabálytalankodásnál: aki elítéli a stallolást, mert úgymond "elrontjuk vele a szórakozását", az egyen meszet. Tetszettek volna rendesen védekezni.

Védekezés

Sokan jobban szeretnek védekezni, mint támadni; mások annyira zavarba jönnek tőle, hogy inkább meg sem próbálják, hanem gyors gólra kényszerítik az ellenfelet, hogy megint ők jöhessenek. Az mindenesetre biztos, hogy a két műfaj sokban különbözik egymástól. Fontos, hogy szimmetrikusan álljunk fel, és a LoS-ra ne pakoljunk a minimális háromnál több játékost – az a három is legyen olyan, akiért nem kár. (Úgyis leverik őket, így vagy úgy. A múmia lehet, hogy kemény legény, de sokkal hasznosabb, ha a pályán van, és nem az injury boxban.) A többiekkel minimum két mezőre álljunk a felezővonaltól, mert a quick snap elég gyakori, és gyakran végzetes, ha a vonal mellett ér. Van, aki szerint érdemes lezárni a folyosókat, hogy minél nehezebben kerülhessenek a védelmi vonalunk mögé. Szerintem ez teljesen felesleges, inkább képezzünk a LoS mögött egy több szintben felálló  keménymagot, és rohanjuk le, aki túlságosan mélyre merészkedik. Ha az ellenfél gyors vagy ügyes, mindenképpen hagyjunk hátul egy-két söprögetőt.

Végre valami, amiben nem értünk egyet! Bizony, hogy érdemes lezárni a széleket, mégpedig általában úgy, hogy a pálya szélétől és a LoS-tól is 3 mezőre helyezünk egy játékost, a másikat pedig átlósan mellé a pálya vége és széle felé. Mindeközben marad 2-2 figuránk, az elsőket a pálya szélétől 6, a középvonaltól pedig 3 mezőre, a hátsókat az előbb leírtakhoz hasonlóan, átlósan helyezünk el. A LoS-ra kötelezően kirakandó 3-at pedig középre csoportosítjuk. Így egy olyan felállást kaptunk, amelyen középen nagyon nehezen (sok és szerencsés blokkolás kell) és kevesen tudnak átmenni. Ha a szélen próbálkoznak, egy teljesen leszűkített sáv marad járható (szintén kevés játékos számára), amennyiben kirohamozzák a peremvidéken tanyázó erőnket. Mindkét esetben bőséges időnk lesz védekezésünk megszervezésére. Természetesen a fenti felállás szupergyors ellenfelek ellen kevéssé jó, de még náluk is megvan az az előny, hogy a nyomásgyakorlásnak hála kénytelenek hamar bevinni a lasztit, mi pedig kapunk egy majdnem teljes félidőt az egalizálásra. - Tartótiszt

Egyelőre ennyi jutott eszembe. Igyekszem majd bővítgetni a posztot, meg másokat is rávenni arra, hogy egészítsék ki a saját megjegyzéseikkel. A kérdéseket/ kritikát most különösen szívesen fogadom, mert az a cél, hogy minél többen profitáljanak az egészből.