Gyorsjelentés a kupanapról, Circle-szemmel. A lebonyolításról Huntroll kartárs fog értekezni, akinek már látom készülő riportját. Legalább így szorítkozhatom a lényegre. A nap jól kezdődött, mivel Geistwald kollégát 30 perccel a hivatalos kezdés után, második telefonhívásommal sikerült felébresztenem szendergéséből. További vidámságot csalt a jelenlévők arcára egyórás késéssel előadott belépőjével, ugyanis megint eljátszotta a lépcsőrő lezuhanás című magánszámát. Szerencsére nem törte ki a nyakát, így a versenyzők száma maradhatott páros.
Felkészültségi szintemet jól jelzi, hogy a seregben két, általam eddig sosem próbált szereplő is lehetőséget kapott. Stratégiám alapját azért továbbra is a bejáratott "odamegyek, lefejelem, összetépem" elképzelésre építettem. Mint általában, most sem ez döntött.
A felállás:
○ Kaya the Wildborne, Pureblood Warpwolf, Warpwolf, Woldwyrd, Druids of Orboros, Blackclad Wayfarer, Shifting Stones, Sentry Stone
Első meccs: Caster Kill vs Trollbloods
Rögtön az elején belenyúltam a tutiba. Huntroll kőkemény betonkockáját kaptam egy olyan szkenárióban, ahol nincs szükség a mozgékonyságra, sem pedig arra, hogy az ellenfél megossza erőit. Ráadásul seregem egy dologra nem volt alkalmas, olyan infantry machine sereg legyőzésére, amely nem támaszkodik mágiára. Igen, Huntroll csapata pont ilyen volt. És hogy a gyönyör teljes legyen, a hat terepasztal közül megkaptuk azt az egyet, amelyen egyetlen erdő sem volt. Konkrétan egy sivatagot mintázott. Egy rohadványos, teljesen kopár, kibebatyott SIVATAGOT!!! Úgy álltam oda, mintha Peter Aerst ellen kéne lenyomnom egy K1 meccset.
A kedvem viszont rögtön rosszabb lett, miután Huntroll a szokásos Tough-dobási statisztikáját hozta. Jelesül 4+t minimum 75%-ban, 5+t pedig úgy 50%-ban képes hozni. Ez az ő special attackja, vagy valami. A végső szöget idegrendszerem koporsójába az ütötte, amikor a kőoszlopot cipelő Kriel Warrior rohamból eltalálta a Purebloodot (2d6-tal 10), majd sebzésre dobott egy maximumot (3d6-tal 18). Szegény pára lendületből mehetett kiváltani a rokikártyát. Ekkor elvesztettem józanságom maradékát is, és habzó szájjal szidtam az isteneket, a sorsot, a kockát és a büdös trollokat. Unsportsmanlike viselkedésemért ezúton is elnézést kérek. Egyébként csak azért nem adtam fel ennél a pontnál a küzdelmet, mert az eredménybe a szerzett VP-k is számítottak, így nem lett volna fair a többiekkel szemben, ha küzdelem nélkül nekiajándékozom az összes pontot a mosdatlan trollok parancsnokának.
Aztán valaki ott fent úgy gondolhatta, mára elég ennyi a szivolából, és az elbizakodottság mákonyát borította Huntrollra. Vérdalos Grissel kisasszony az ellenféltől indokolatlan közelségben fejezte be körét, nekem meg nem volt vesztenivalóm, rámentem a rizikós caster kill támadásra. Ehhez sok dolognak kellett együttesen sikerülnie. Kaya kezdte az attakot, miután a félvak, sánta, fogatlan Pureblood feltápászkodott a földről és eltakarodott az útból. Első támadásra megvolt a critical knockdown, onnantól kezdve pedig csak az volt a kérdés, az extra támadásokra felhasználható 6+6 Fury fogy el előbb, vagy a kollegina sebpontjai. A tarcsiban tartott két Furynek köszönhetően ippeg, de kitartott Grissel, így az egyetlen lehetőség a közelharcba bonyolódott, szintén súlyosan leszedált sima Warpwolf átirányítása volt. A Spirit Door nem volt opció, mivel varázsolni természetesen nem tudtam a Cacophony miatt. A Kreil Warrior free strike-ja korántsem volt autohit, de sikeresen megdobta, majd elég szépen oda is vágott az indulóban lévő farkasnak. A Reactive Warpingnak hála én választhattam meg, hova szeretném a fejszecsapást, és sikerült úgy kisakkozni, hogy 3 életerővel a két fontos aspect (Spirit a force-oláshoz és Body a sebzéshez) még működőképes maradjon. A Mindra nem volt szükség, mivel földön fetrengő nőbe bárki bele tud rúgni akár egy kockával is. A farkas így odaért, és viszonylag rövid úton befejezte azt, amit az úrnője elkezdett.
A csata annyira frusztráló volt, hogy a győzelem ellenére sem tudtam kiengedni, és egészen a második meccsig fortyogott bennem az indulat. Jó lesz ezt legközelebb kontrollálni, mert ilyen primadonna mentalitásra senki nem kíváncsi.
Második meccs: Vérmező vs Menoth
Ismét egy gyalogságban erős ellenfél következett, de legalább a küldetést az nyerte, aki a felezővonal három kulcspontját adott ideig uralta. Ez elvileg passzolt a seregemnek, kár, hogy a terep megint elég ergya volt, mivel erdő ugyan volt, de csak a pálya sarkán, lényegtelen pozícióban. Mindegy, sokkal jobb esélyeim voltak, mint az elsőben, amit végülis hoztam. Ezt viszont töksimán elbuktam.
Vesztemet leginkább a győzelmi feltételek félreértése okozta. Azt hittem, azonnal vége van a mókának, ha valaki megszerez 7 pontot, de kiderült, hogy nem, a másodiknak jövő játékos még mindenképpen befejezhette a saját körét. Na, mivel ezt nem tudtam, idejekorán nekirontottam az ellen középső kemény magjának. A Warpwolf egy jól kimért slam segítségével alaposan megdádázta az egyik jacket, miközben a másikat is sikerült felborítani. Eddig akár örülhettem is volna, de a szépséghiba az volt, hogy Kayát így túl közel kellett állítanom az akcióhoz. És csak erre várt Kreoss, a Featkirály. Közelebb cammogott, mindenkit kukoricára térdepeltetett, majd a bohócmutatványosnak is gyenge piromániás petárdásaival egyszerűen agyonlőtte a vadak úrnőjét. What a shame...
Harmadik meccs: Hegyek ura vs Cygnar
Javításra Jinx adhoc összeállítású erői ellen nyílt lehetőség. Az adhoc annyit tesz, hogy ellenfelem az összes rendelkezésre álló figuráját felvonultatta, azaz patikamérlegen kiszámolt, versenyre kigyúrt listáról annyira nem beszélhettünk. Ráadásul ez a sok jack, kevés unit téma volt az, ami ellen szinte lubickol a felállásom.
Ennek megfelelően nem is volt lényeges, ki meddig gubbaszt a stratégiai jelentőségű földkupacon. A második körben rámentem a Kaya Yo-Yo néven elhíresült assasination akcióra. Ehhez szükség van egy, az ellenfél casteréhez kábé 5 inch-re eljuttatott dögre, Kaya Spirit Door varázslatára, majd néhány jól sikerült botütésre. A hatótávot éppen csak, de jól saccoltam, a kritikus támadás most is összejött elsőre, így egy darab Coleman Stryker felkerült a veszteséglistára. Két jackje azonnal el is árvult, majd a következő körben megpusztult a heavy jackjét terelgető Journeyman Warcaster is. Innentől már csak annyi volt kérdés, ki éli túl Cygnar oldalon. Legnagyobb igyekezetem ellenére erre két Long Gunner képes volt, de így is szüreteltem 17 VP-t, ami a végelszámolásnál nem kicsit jött jól.
Negyedik meccs: Pendulum vs Cygnar (legalábbis névleg az volt)
Az utolsó forduló előtt nagyon sűrű mezőny alakult ki. Rengetegen számíthattak jó eredményre, mert 2 győzelemmel és 1 vereséggel sokan álltak. Egyedül Gróf Úr statisztikája volt makulátlan - három könnyed győzelemmel a háta mögött. A sorsolás úgy hozta, hogy az én tisztem lett megállítani a nemesi térnyerés eme nem kívánt formáját. A képlet egyszerű volt: meg kell gyalázni, de nagyon durván, és akkor akár meg is nyerhetem a kupát.
A Pendulum elvileg arról szól, hogy az ellenfelet nem engeded át a felezőn, te meg benyomulsz, és akkor neked jó lesz. Esetünkben nem is volt kérdés, hogy nem ez, hanem a VP-k fogják eldönteni a találkozót. Nálam a druida szóló teleportációja, nála a láthatatlan Eiryss jelentett garanciát arra, hogy az átkeléssel egyikünknek sem lesz gondja. Ami a cím zárójeles megjegyzését illeti: Gróf Úr olyan solo machine sereget hozott, hogy arra még a sokat látott PP főhadiszálláson is rácsodálkoztak volna. Ezért volt szinte lényegtelen, hogy ki a caster. Történetesen Haley kisasszony volt a kiválasztott.
A csata három körig tartott, de az első kettőben már eldőlt minden. Győzelmemet négy faktor együttes hatásának tudom be (ez olyan tudományosan hangzik). Egyrészt koncentráltan, két teljes körig tudtam támadni az ellenfél egyik szárnyát, míg a Cygnar sereg maradékának köveken és faágakból összehordott bábukon kellett átrágnia magát. Másrészt a sok szóló közül könnyen ki lehetett emelni párat, így szépen gyűltek egyesével a VP-k, míg a tábla másik oldalán ülve viszonylag bonyolult feladat begyűjteni a Purebloodért járó 3 pontot. Harmadrészt Gróf Úr olyan ratyi kockadobásokat produkált, hogy azzal csak veszteni lehetett. Negyedrészt ugyan nem dobtam kiemelkedően jókat, de szinte mindig annyit, amennyire szükségem volt az adott szituációban. Ha két kockával 6 kellett, akkor annyit, ha 9, akkor meg annyit.
Gróf Úr nemesemberhez méltó módon fogadta az elsősorban a kockákra visszavezethető 8-4-es vereséget. A sokpontos győzelem egyben azt is jelentette, hogy a körülbelül 4-5 emberből, akik háromszor nyertek, én szereztem a legtöbb pontot. Nem érzem teljesen megérdemeltnek a dolgot, mivel a harmadik meccsen egy kényszerlistával felálló, épp csak szárnypróbálgatásnál tartó ellenfelet győztem le, míg uccsó győzelmem leginkább a vadmák kategóriába sorolható. Az elsőt meg a rinyapina mentalitás miatt nem tehetem ki az ablakba. Na mindegy, így alakult. A történelmet a győztesek írják, úgyhogy mindenki mondja szépen utánam:
Kaya a legnagyobb király(nő), a legnagyobb király(nő), a legnagyobb király(nő)!!!
