Annyira sokoldalú vagyok, hogy az már gömb, így ezúttal egy táblás stratégiai játék ismertetésével lepném meg a Nagyérdeműt. Célkeresztben a Milton Bradley Games nagysikerű Shogun című társasjátéka, mely nem keverendő számos, hasonló néven kiadott játékkal.

A játék meglepő módon Japánban játszódik a Sengoku Jidai idején, ami afféle helyi interregnum; a központi hatalom meggyengülése után különböző hadurak, daimyok mérik össze erejüket, hogy elnyerjék az elnyerhető legfőbb méltóságot, az Isseii Taishogun címét, vagyis a győztes legyen a „Barbárok ellen küldött hadak legfőbb parancsnoka”. Kiemelném a japán néplélek nüanszaként: nem a császári címért küzdünk, hiszen császárnak születni kell, a Menny Fiát nem bokorban találják (ez kérem nem európa, ahol legális mondás: „Én vagyok a király és akinek ez nem tetszik, annak bemutatnám barátaimat: Hóhér Urat és Bakó Mestert.”) Tehát a katonai kormányzásért folyik a méta, ami egyben teljhatalmat jelent, hiszen a Tenno nem foglalkozhat olyan világi dolgokkal, mint adószedés, lázadó nagyurak zsigerelése vagy épp betörő mongolok győzködése; neki az Istenekkel kell az interurbán kapcsolatot tartania az Istenek Földjén. A császár tehát névleges hatalom, jellemző, hogy udvartartásának dologi kiadásait (vö. élelmiszer) is a katonai kormányzó ellenőrzi, finom kontrollt gyakorolva ezáltal a kiadandó ediktumok tartalma felett; eme ponttól értelemszerűen összevonva a katonai és polgári teljhatalmat. (Lásd még: „Hány hadosztálya van a Pápának?” kontinensünk történelméből.)
A játékosok eme vetélkedő daimyok közül fognak megszemélyesíteni egy-egy érdekcsoportot, játékosonként három daimyo halálig vagy a teljes győzelemig tartó szövetségét.