Alanyunk Koppenhágában él, és amellett, hogy figurákkal bíbelődik, néha elvégzi a művészettörténet szakot. Rengeteg Golden Demon trófeával büszkélkedhet, köztük két Slayer Sworddel, vagyis a kategóriagyőztesek legjobbikának járó díjjal. Technikai tudásáról felesleges is lenne többet mondani; honlapja szerint legkevesebb százötven fontért vállalja egy mini elkészítését (ha egyáltalán vállalja), és nyilván nem véletlen, hogy ennyit elkérhet. Amiért nagyon érdekesnek tartom a munkáit, az mégsem a festés magas színvonala, hanem egy furcsa kettősség, ami ugyan sokmindenkit jellemez, de Jakob Rune esetében különösen jól megfigyelhető.Nem tudom, hányan osztják a véleményemet, de nekem a Golden Demonhoz hasonló versenyek győztesei sosem voltak a kedvenceim. Persze hihetetlenül átgondolt és pontos munkákról van szó, de a legtöbbjükből hiányzik az a plusz, amitől egy figura vagy dioráma tényleg magával ragadja a nézőt. Ha rendszeresen megcsodálom őket, az általában csak azért van, mert lenyűgöz a művész precizitása és a beléjük fektetett munka. (Akkor is a művész szót használom, ha a mindenkori magyar kultuszminiszter félrenyel és megfullad, vigyáztam.) Aki látta a Picasso kalandjai című filmet, az emlékszik Pablo üvegcséjére, amiben valami szellem lakozott, és életet lehelt a képekbe. Ez is egyfajta tehetség, ami szerencsés esetben párosul a kézügyességgel, kevésbé szerencsés esetben az illető Golden Demont nyer, vagy elmegy filmrendezőnek.
