Alanyunk Koppenhágában él, és amellett, hogy figurákkal bíbelődik, néha elvégzi a művészettörténet szakot. Rengeteg Golden Demon trófeával büszkélkedhet, köztük két Slayer Sworddel, vagyis a kategóriagyőztesek legjobbikának járó díjjal. Technikai tudásáról felesleges is lenne többet mondani; honlapja szerint legkevesebb százötven fontért vállalja egy mini elkészítését (ha egyáltalán vállalja), és nyilván nem véletlen, hogy ennyit elkérhet. Amiért nagyon érdekesnek tartom a munkáit, az mégsem a festés magas színvonala, hanem egy furcsa kettősség, ami ugyan sokmindenkit jellemez, de Jakob Rune esetében különösen jól megfigyelhető.Nem tudom, hányan osztják a véleményemet, de nekem a Golden Demonhoz hasonló versenyek győztesei sosem voltak a kedvenceim. Persze hihetetlenül átgondolt és pontos munkákról van szó, de a legtöbbjükből hiányzik az a plusz, amitől egy figura vagy dioráma tényleg magával ragadja a nézőt. Ha rendszeresen megcsodálom őket, az általában csak azért van, mert lenyűgöz a művész precizitása és a beléjük fektetett munka. (Akkor is a művész szót használom, ha a mindenkori magyar kultuszminiszter félrenyel és megfullad, vigyáztam.) Aki látta a Picasso kalandjai című filmet, az emlékszik Pablo üvegcséjére, amiben valami szellem lakozott, és életet lehelt a képekbe. Ez is egyfajta tehetség, ami szerencsés esetben párosul a kézügyességgel, kevésbé szerencsés esetben az illető Golden Demont nyer, vagy elmegy filmrendezőnek.
Jakob Rune Nielsen galériájában az a lenyűgöző, hogy legjobb munkáinak kábé a negyede található a díjnyertes témák fakkjában. Más szóval: emberünk nemcsak kiemelkedően tehetséges, hanem tudja, hogy mit nevezzen a versenyekre, és mit fessen a saját szórakoztatására. Fogalmam sincs róla, hogy ez mennyire tudatos, de mindenképpen működik. Ha valaki hozzám hasonlóan gondolkodik a steril mesterművekről és az esetenként mellőzött, sokkal élettelibb darabokról, annak érdemes ilyen szemmel böngésznie az oldalt. A posztba szurkált képeket azok közül válogattam, amelyek nekem a leginkább tetszenek, a Demon-sorozatot lásd természetes előfordulási helyén.
Hogy praktikusabb dolgokról is szó essék: Jakob Rune oldalán nagyon hasznos tutorialokat találhatunk, amelyeket annál érdemesebb végigolvasni, mert a fekete szín egyik legjobb ismerője írta őket. (Aki festett már képet vagy makettet, tudja, miről beszélek: a fekete és a fehér tulajdonképpen nem szín, hanem egyfajta hatás, amit nem könnyű hitelesen előadni.) A linkgyűjtemény szintén elég gazdag, és akkor nem beszéltünk a művész úr saját vállalkozásáról, a Runic Miniaturesről, ami egyelőre csak bejáratósnak tűnik, de ki tudja, mi lesz belőle. A nálunk érthetetlen okból IV. Keresztélynek nevezett dán királyt ábrázoló mini például nagyon jópofa.
