Arthur C. Clarke is elment, lassan nyithatok külön halálozási rovatot. Most nem kezdem el felsorolni, hogy ki volt, mit csinált, mit nem csinált, és miért szokás kedvelni őt. Egyrészt én sem vagyok túlságosan képben, másrészt két napja mindenki erről ír. Nézzük meg például ezt, ezt vagy ezt. És főleg hallgassuk meg ezt. Vagy olvassuk el egy-két könyvét, nyilván. A Randevú a Rámával remek, A város és a csillagok érdekes, A gyermekkor vége véleményes, a 2001: Űrodüsszeia pedig – ma már – nem feltétlenül számít könnyen fogyasztható darabnak. Satöbbi. Majd mindenki eldönti, ha eddig még nem tette. Inkább azt próbálom megfogalmazni, hogy nálam mi különbözteti meg Arthur C. Clarke-ot, és főleg, hogy kitől. A magyar nyelvű cikkek erre nem jellemzően térnek ki, pedig fontos lenne. Lexikont a boltban is lehet kapni.

Kezdjük mindjárt egy példával. Lerágott csont, de a brit légvédelem tisztjeként ő írta le először a geoszinkron pálya kapcsán a mai műholdas sugárzás egyik modelljét. Körülbelül arról van szó, hogyha a Föld forgási sebességéhez igazítjuk egy hold keringési idejét, akkor lentről nézve a jószág mindig egy adott pont fölött fog lebegni. Aki eddig nem hallott a dologról, a héten az is biztosan olvasta már valamelyik hírportálon. Nyilván az egész nem tűnik akkora ötletnek, de Clarke végülis 1945-ben megmondta, hogyan fog működni egy mai telekommunikációs műhold, sőt a meteorológiai alkalmazásokat is ő vetette fel. Ha levédeti az elméleteinek legalább egy részét, akkor ő lett volna Mr. Comsat. Nem azt mondom, hogy nem írhatott volna borzalmasan rossz könyveket, beléjük szőve a "behatoltunk a béta negyvenkettő per cé szektorba, minden energiát a pajzsokba" szintű bullshitet. (Ami az Űrodüsszeiában például felüdülés lenne.) Csak éppen nem tette.

Arról van szó, hogy a kreativitás meg a kíváncsiság is biztosan fontos egy scifiben. Az viszont különösen hálás dolog, ha valaki művelt, vagy akár csak képzett. Nem vagyok oda H. G. Wellsért, mert nem kényelmes a metrón olvasni. Ray Bradburyt jobban szeretem, Zsoldos Pétert meg kifejezetten négy megálló plusz tíz perc séta adagokban olvastam végig. Mégis ugyanott vannak a polcomon mind a hárman, mert érdekes könyveket írtak. A scifit ugyanis nem az üti agyon, ha 2008-ban lyukszalagokról kell olvasnunk egy űrhajó fedélzeti számítógépével kapcsolatban. Értsen valamihez, aki ír, és legyen képes felmérni, hogy mi az, amihez meg nem ért. Ennyi. Bradbury odáig megy, hogy saját meghatározása szerint – a Fahrenheit 451 kivételével – nem scifi, amit publikált, hanem legfeljebb fantasy. És valóban. A scifi az tudományos. Ha leírom, hogy plazma, az még nem tudományos, csak fantasztikus. Kivéve, ha annak sem következetes vagy megalapozott, mert hát a jó fantasy meg klasszikus műveltséget feltételez. Az nem klasszikus műveltség, hogy Vágó úr, én most megjelölném, ki volt a rómaiaknál Zeusz. H. P. Lovecraft könyveit például nagyon élveztem, aztán úgy eladtam a francba az összeset, ahogy kell. Időtöltésnek jók voltak, de a nappalim azért mégsem közraktár.

Mire akarok kilyukadni. Arthur C. Clarke halála többek között azért szimbolikus jelentőségű, mert most az úgynevezett tudományos fantasztikum, és egyáltalán a fantasztikus irodalom (ön)meghatározása vált még bizonytalanabbá. Fred Hoyle A fekete felhő című próbálkozása zseniális scifi, bár semmivel sem izgalmasabb, mint a sorbanállás az üvegvisszaváltónál. Jack Vance Haldokló Földje zseniális fantasy, bár időnként annyira hétköznapi, mint egy lakógyűlés. Most fordítsuk meg a dolgot. Iain M. Bankstől A játékmester remek könyv, de semmiképpen sem scifi. Van benne robot meg űrhajó, valóban. A Lassie hazatér meg kutyáról szól, mégsem teszik a könyvesboltok a Hobbi vagy a Biológia szekcióba. Természetesen ez csak az én véleményem, de mintha egyre több író gondolná azt, hogy maga az elhatározás is értéket teremt. Vagyis eldöntik, hogy ők írni fognak, olvasni már nem az ő dolguk. Pedig gyakran azzal kéne kezdeni, és ez a fantasztikus irodalomra hatványozottan igaz. Frank Schätzingtől a Raj például egyike az üdítő kivételeknek. Nem azért, mert különösebben jó könyv, hanem mert jó scifi. Aztán az is lehet, hogy tévedek.

Sir Arthur C. Clarke (1917-2008).