ezt írja a geek

Nincs megjeleníthető elem

boardgame news

Nincs megjeleníthető elem

tengersam wh40k

Nincs megjeleníthető elem

Hungarian Hussars menni Guild Ball WTC

2017.10.14. 16:37 | Tartótiszt | Szólj hozzá!

Címkék: verseny wtc élménybeszámoló guild ball

Októberben első alkalommal rendeztek WTC-t Guild Ballban. A World Team Championship nevében hordozza a megoldást, hogy miről is van szó. Ellentétben a nagy hagyományokkal rendelkező WM/H-val, nem öt, hanem csak háromfős csapatok mérték össze tudásukat Kanadától Elefántcsontpartig. (Utóbbi nem vicc, illetve de, mert a franciák csempésztek ilyen ócska módon be egy negyedik csapatot maguknak.) A lényeg viszont, hogy mi is delegáltunk egy különítményt, amelynek egyik oszlopos tagja (Gerik) csinos beszámolót rittyentett azoknak, akik kiváncsiak arra, milyen egy kétnapos, nagyjából 100 fős megmérettetés. Innentől átadom a szót.

kep4.jpg

Da WTC team: Csonti, Albi, Gerik


Mikor kiderült, hogy lesz a WMH WTC mellett egy Guildball WTC is, számomra nem volt kérdéses, hogy menniszeretnék. Ezt Alberttel és Csontival megbeszéltük és kíváncsiak voltunk, hogy hány csapatot sikerül összeszedni.

Albert szavazása után, Csonti mint főpénztáros elutalta a nevezési foglalót, és mondta hogy a péntek reggeli Wizzair gépre megvette az utolsó 3 jegyet, vasárnapi retúrral, mivel vasárnap csak 2 kör volt, így belefért. Én vállaltam az autóbérlést és a kinti vezetést, amúgy egy corsára számítottunk ezzel szemben egy Opel Mokkát kaptunk amiben kényelmesen elfértünk. :) Ami nem volt igaz a WMH csapatra. :)

kep2.jpg

WMH vs...

kep1.jpg

...Guild Ball


A hajnali 3 órás kelés és rázós repülő út igen jól megalapozta a pénteki napot, de megérkezés előtt bevettük a blankenberge-i Lidlt feltankolva az ebéddel megnéztük a szállást, ahol egyedül Albert egyszemélyes szobabirodalmában felvertük a logisztikai központot és bekajáltunk, majd megnéztük a tengerpartot.

kep3.jpg

Árad a tettvágy a fiúkból


Megbeszéltük a végső stratégiát, ami abból állt, hogy Csonti ma még ihat amennyit akar, engem bedobnak
homokszsáknak, Csonti elviszi azt amit szeretne, Albert meg megküzd a maradékkal. És vártuk az előre lebeszélt meccset a Steamforge festő csapattal, akik kicsit késve, de felbukkantak péntek este fél10 körül. Én megkaptam a fő designert sörössel, Albert a fluff írót mérnökkel, Csonti pedig az uniós játékost. A meccsen vágtam 2 gólt és kiórázta magát rendesen. De közbe a egyedi figuráit nézegettem és nekem így szuper volt a nap, mivel a legyőzéséért kaptam egy SF érmét amit ők a momentum számolására használtak és azt mondták, hogy aki lenyomja őket kap egy ilyet. Szóval Alberttel begyűjtöttük az érméket és Csontit jól kiröhögve mentünk aludni.

Szombat reggel arra keltem, hogy Csonti ül az ágyán és azt mondja: 2 órát aludtam és azért vesztettem tegnap, mert Malett rohamát 7”-re számoltam. :) Na irány a reggeli, nagy remények, közelharc a pultok előtt, rájönni hogy itt nem esznek zöldséget reggel, kiegészülve a WTC veterán WHM arcokkal megbeszéltük ki mit vár a naptól.
Megnyitó, majd irány a pálya.

1. kör:
A lengyel csapatot kaptuk.

Engem bedobtak egy nekem szuperelőnyös pályára, mivel egy bazi nagy barrier volt középen. Másik asztalvégre repült a Brewers játékosuk. A két CSK felfedte kit rak hova. Megkaptam az Uniot, A Brewerst meg Csonti vitte. Középen maradt Albert Uniója a halászokkal szemben.

Én felpakolás közben dumcsiztam az ellenfelemmel, hogy náluk is a Kick-off doboz pörgette meg a játékot és sok WMH játékos már csak Guildallozik, többek közt ő is.

Felfedtük a kapitányokat mivel mind a ketten egy mascottal jöttünk. Midas vs vRage. Szuper gondoltam bújkálok, akadályozom Rage ingyen rohamát és majd lesz valami. Szerencsére Albi alázott már vRage-dzsel tudtam mi lesz a csapata. (Rage, Strongbox, Snakeskin, Minx, Benny, A&G) Én Midas, Naja, Vitriol, oKata, Compound, Calculus csapatot raktam fel. A meccsen kirúgtam. És próbáltam momentumot farmolni, ami jól ment, mert sikerült 2x kiszednem Minxet és rúgtam egy gól. Közben probáltam elkerülni, hogy Rage büntessen személyesen vagy a red furyn keresztül, ami annyira jól ment, hogy kiórázta magát az ellenfelem.

Amúgy baromi szoros meccs volt, így nem tudtam követni ki, hogy áll közülünk. Mikor végeztem azt láttam, hogy Csonti pakol győzelemmel, Albi meg épp magyarázza az ellenfelének most miért fog kikapni egy aktivációban. 3-0 eredménnyel lehoztuk a kört. Így mámorosan mehettünk ebédelni.

2. kör:
Itt mivel 3-0 eredménnyel nyertük az elsőt tudtuk, hogy hasonló ellenfelet kaptunk, ezért megis kaptam a letolást, hogy legközelebb taktikázzak jobban. :) Megkaptuk a Svéd 2-t, akiket kb. Thor öccse vezetett. Itt is repültem az egyes asztalra, a másik oldalra meg ment a sírásó csapat. Csontit Albi titkos választáson bedobta a Sírásó ellen. Én megkaptam a kapitányt a halászokkal. Albi meg beleállt az Alkimistába. Mivel a halász tökéletes csapat szerintem az alkimisták ellen, így feldobtam Smoke, Naja, Compound, Calculus, Mercury, vKata csapatom és vártam a gólözönt. Ő Shark, Salt, Hag, Greyscales, Sakana, Jac hatost dobott fel. Én 1 gól 1 TO-ig jutottam, míg lefocizott a pályáról.

Amúgy érdekességképen megjegyzem, hogy minden lépését 3-2-1”-es lépésmérőkkel mérte ki, mikor megláttam azt hittem az óra majd szorongatja, de kb mint a gép úgy szórta a mércéket. Csonti elkente Obulus száját, saját bevallása szerint jó volt a srác, plusz az elején kihagyott egy 5 kockás Flint snapshotot, ami miatt elég necces volt a meccs. Albiért izgultunk, hogy mi lesz, mivel idővel nagyon jól állt és ölte a labdát keményen, de Midas egy elkapkodott és slendránul kimért Lure of Goldja és vKata Witness Me!-je pontot tett a meccsre, úgy hogy 5mp volt az ellenfél óráján. Sebaj, majd javítunk a köv. körben.

3. kör:
Megkaptunk az előző esti fun game csapatot SFG Paint. Kérdeztük, hogy írjuk-e be az esti eredményt és menjünk sörözni, vagy mehet a game? Természetesen mehet a game. Mentem ismét az egyes asztalra, másik oldal a figuratervező srácot dobta fel sörösökkel. Csonti bejelentkezett oda egyből, én meg megkaptam a fluff írót mérnökökkel, aki előző este elkapta Csontit. Albert pedig az Unio játékost kapta középen.

Az előző Smoke csapat ment fel és innentől fogva csak ez a csapat került asztalra. Kirúgtam és próbáltam akadályozni a felbuffolt Pin Vice-t a rohamban, ami elég jól sikerült, mert 8-4- re vezettem mikor lejárt az órája és kezet nyújtott. 3-0val lehoztuk a kört és a 2 győzelmünkkel mentünk BBQ-t enni és megosztani a nap eseményeit a WMH csapattal.

Mivel a SF igen népes csapattal jött a WTC-re, így tartottak egy kis Q&A részt, ami inkább volt vicces, mint informatív. És megmutatták egy figurájuk terveit, amit most már tudunk, hogy Mason Gutter volt.

Másnap én frissen kipihenve érkeztem. Albit egész éjjel a tervek hajtották, Csonti meg leköltözött a földre „Túl puha az ágy!” felkiáltással. Reggeli után izgatottan vártuk a 4. körös ellenfeleink, akiket Albi és Csonti már kisakkozott és terveket szőttek. Mint kiderült, jól számoltak.

4. kör:
Megkaptuk az SFG Sponge csapatot, ahol a játék két dedikált fejlesztője volt. Szokásosan megkaptam az első asztalt, ők pedig feltették JamieP-t hunterrel (itt megjegyzem, hogy JamieP fejlesztette ki a hunter csapatot). Rám lecsapott Bryce, a másik fejlesztő. Albert meg bevállalta JamieP-t, mert a Huntertől eléggé szenved a Mason csapat, így Csonti kapta a Butcher csapatot.

Elviccelődtem Bryce-szal, hogy most kicsit megismerem a S4 szabályokat, de megnyugtatott, hogy még kicsit emlékszik az S3-ra is, majd feltette elém a kis csapatát Corsair vezetésével, amiben volt egy LE A&G és egy olyan Greyscales amit még sose láttam, így rákérdeztem, hogy milyen kiadás. Azt mondta ebből ez az egy darab van, mert mikor tervezték a figurát ez a modell csak neki tetszett, úgyhogy a másik ment gyártásba, erre meg lecsapott. Mint engem a vén kalózzal: 6 vp-t sikerült begyűjteni. Egy gigászi momentum volt, mikor Smoke beugrott 1”re Greyscales mellé kijött a momentumos tackle (4 siker), majd egy 2” push (3 siker) és egy screamer gól. :)

Csonti leverte a henteseket, Albert meg megtudta mire tervezték a Hunter csapatot, de a kockái sem működtek rendesen, bár saját bevallása szerint ha mindent megdob JamieP akkor is elkeni a száját.

5. kör:
Itt megkaptuk az kanadai csapatot, amit mindenki szuperkedves csapatnak írt le, de nekünk ez nem nagyon jött le.
Na mindegy hozni kell a kört. Engem elvitt a kapitány fish csapata, a kitett mérnököt Albert elvitte és Csontinak maradt az unió. Kaptam ismét egy Corsairt, ami elvert kíméletlenül, majd annyit közölt a srác, hogy azért ő vállalt be, mert rengeteget játszik Alkimista és Smoke ellen. Jeee. :)

Sajnos itt 0-3- at hoztunk, és Albert a meccse után a teljes kockaszettjét elhelyezte a kukába. Csonti ismét megállapította, hogy egy krumplit is hozhattunk volna helyette, akkor is ugyanúgy állnánk. :)

Sajna a repülő indulása miatt a díjátadó tapsban nem vehettünk részt, így elindultunk hazafele. Amiről annyit érdemes tudni, hogy Csonti, mint navigátor a lelkem kihajtotta, ha 120 helyett 119-el mentem, de a 19 órás leadást a tankolással együtt 18:59-kor letudtuk. A reptéren már megbeszéltük, hogy jövőre is menni kell a WTC-re, mert hatalmas élményt ad az embernek. És úgy látszik, hogy jövőre több csapattal megyünk Varsóba.

 (Akit érdekel: az én, inkább szakmázásra koncentráló beszámolóm az SFG fórumán olvasható.)

A bejegyzés trackback címe:

https://geistwald.blog.hu/api/trackback/id/tr4512975522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása