A héten nagy reményekkel és 500 pontnyi figurával érkeztem a menetrendszerű keddi klubfoglalkozásra. Ám ellenfél hiányában maradt a small talk (hasznos) és a dohányzás (nem hasznos, éééértem?!). Utóbbiról kiderült, hogy pincében nem a legjobb elfoglaltság, előbbi viszont játéklehetőséget teremtett, hiszen meginvitáltak az épp kezdődő Runebound partira. Természetesen elfogadtam, hiszen így nem hiába égettem a benyát, és rögtön van miről írni Geistwald jól-rosszul frissülő blogjába.
Madártávlat
A Runebound egy fantasy témájú táblás társasjáték. Körülbelül olyan, mintha lusta mesélővel játszanánk hagyományos szerepjátékot. Azaz történet nuku, ám van egy nem túl nagy térkép, ahol a hősök kedvükre kóricálhatnak, hogy néhány bokor mögött, egy-egy romos épületben vagy barlangban találkozzanak az aktuális monsztával. Szerencsés esetben a szörny megdöglend, a hős pedig tapasztalatot és kincseket harácsol. Kellő monetáris hátérrel aztán be lehet térni a városba néhány új cuccért, ami elengedhetetlen, ha nagyobb hüllőket, rovarokat, ártó szellemeket akarunk kardunk végére tűzni. A végén meg jöhet Kovács úr, a fősárkány, akit csak azért teremtett a Mindenható, hogy feje egy kandalló tetején végezze.
Nagyító alatt
Mindenki egy-egy karaktert alakít, akik három főtulajdonság mentén próbálják elhelyezni magukat Runebound táplálékláncában. A távolsági, közelharci és varázslási érték rendszeresen előkerül a csatákban, sőt az azok között előforduló véletlen események során is. Az alaptulajdonságok mellett speciális képességek és trükkök is lapulnak hőseink kamrájában, amelyek különleges helyzetekben jelenthetnek felbecsülhetetlen segítséget néhány bónuszpont formájában.
Mint minden rendes fantasyben, a harc alkotja a játék legmarkánsabb részét. Itt egy elég fura, de idővel megszokható rendszert kapunk. Minden harci kör egy távolsági, egy közelharcos és egy varázspárbajos részből áll. A karakter mindössze egyikben támadhat, a másik kettőben védekezésre van kárhoztatva. Külön öröm, hogy így sebzésre egyszer, sebet kapni viszont háromszor nyílik lehetőségünk. Azért nem kell a játékosokat félteni, varázstárgyakkal, segítőtársakkal és egyéb jóságokkal alaposan odacsaphatnak Szörnyeteg Lajoséknak. A rendszer hasonló módon intézi el a karakterek közötti összetűzéseket is, ami azzal jár, hogy a védekezőnek sokkal több esélye van. Elfogadom, hogy ez valakinek nem jön be (az asztaltársaságban is akadt ilyen), de azt is, hogy a készítők így akarták elejét venni annak, hogy szörnyvadászat helyett a kollégák módszeres likvidálása legyen a fő elfoglaltság.
Summantás
Röpke 2-3 órás tapasztalatom finoman szólva is kevés ahhoz, hogy ítéletet mondjak a játék felett, de vagyok annyira gátlástalan, hogy ezt mégis megtegyem. A Runebound olyan, mint a langyos palacsinta. Melegen is jó volna, meg hidegen is, de a kettő között valahogy veszít élvezeti értékéből.
Nem elég egyszerű ahhoz, hogy olyanokat is rá tudjunk venni a kipróbálásra, akik megértő értetlenséggel fogadják, ha valaki a Vorpal Buzogány kifejezést meghallva párás szemekkel emlékezik ifjúkora legszebb éveire. Ahhoz viszont túl egyszerű, hogy bárki szakavatottnak érdemes legyen újra visszatérni a táblához.
Nagy baj van a tempóval is, hiszen a délután jó részét dobálással és kártyák húzogatásával töltöttük, mégis inkább a beletörődés miatt adtuk fel / hagytuk abba, és nem azért, mert valaki effektíve megnyerte a játékot. A szabálykönyv egyébként több házi szabályt is említ, amelyek közül az egyik pont a játék gyorsítását segíti. Lehet, hogy ezt alapból alkalmazni kellene, és akkor fogyaszthatóbb csomagot kapnánk. (Más kérdés, hogy milyen házi szabály az, ami a hivatalos szabálykönyvben szerepel?! Kábé, mint amikor a pártbizottság támogatja a szamizdatot...)
Végezetül a komolysággal is problémák vannak. Megint nem egyértelmű, milyen stílust céloztak meg a product kick off meetingen. Az illusztrációk többsége inkább ciki, mint művészi, viszont az egyértelműen látszik, hogy a Munchkin befüvezett grafikusait nem akarták meghívni a pályázatra. Nagy hiba, mert így se hús, se hal állapotba kerültek, és még azt se lehet mondani, hogy jó-jó, nem egy nagy durranás, de bakker... "A három bővér"... muhahahhaa!
