Lássuk, lelkecskéim, legkeményebb legényeinket, leghatalmasabb, legbrutálisabb és legfélreértettebb¹ légiónkat: a Khadort!
Khador cársága a kietlen, nagyrészt jéggel borított északi területen fekszik; érthető tehát, ha lakói kemények, néha brutálisak, hiszen az elemekkel való küzdelem megtanította őket arra, hogy a fagy, a hóvihar és a metsző szél nem ad és nem kér kegyelmet, felesleges hát nekik is ilyesmivel foglalkozni, sokkal jobb, ha menedéknek kunyhókat építenek, ahol balalajka-kísérettel énekelhetnek csasztuskákat. Mindenek felett tisztelik az erőt, a képességet a túlélésre és az általános érdekérvényesítő képességet, melyet keserű tapasztalataik alapján elsősorban nem a diplomácia kereknek mondott, de igencsak asszimetrikus asztalánál, hanem a gőzzel, füsttel, halottakkal borított csatamezőn képzelnek érvényesíteni.
Történt ugyanis, hogy az Orgoth inváziós erők kiűzése után – melyben egyformán fontos szerepet játszott a Cygnar technológia, a khadori jégmezőkre telepített titkos gyárak fáradhatatlan termelése valamint a kisebb királyságok hősiessége – a királyságok diplomatái összeültek tárgyalni a világ újrafelosztásáról; mindenki hozta magával régi térképeit, melyeken a határvonalak ködös emlékek alapján, kinek-kinek inkább szíve vágyát tükrözően, mintsem valós jogai szerint voltak feltüntetve. Sokáig folytak a tárgyalások, mígnem a Cygnar Királyság a kisebb királyságok (Llael, Ord) hathatós támogatásával rá nem kényszerítette akaratát a Khador birodalomra és gyakorlatilag egy kisebb élhető és mezőgazdasági termelésre alkalmas déli sávot hagyott meg neki, cserébe az északi jégmezők korlátlan területeit adva. Ha bárkinek egy Párizs környéki kastély neve jutna eszébe, az mocskos irredenta, szégyellje magát és álljon ide, rögtön mellém, fegyvereket később osztunk.
Szóval a diplomaták gondos és gyors kivégzése után a Khador királyság bősz fegyverkezésbe kezdett; életszemléletük és cortex-gyártó kapacitásuk korlátozott volta okán elsősorban a nehéz ’jackeket részesítve előnyben. Mivel a know-hownak és a termelési kapacitásnak is birtokában voltak ők mérhették az első csapást az összetákolt „új világrendre”, békésen annektálva Llael királyságát. A hadjárat békés voltán elsősorban azt értjük, hogy nem találkoztak említésre méltó ellenállással, amivel meg igen, azt vascsizmás és páros lábbal billentették tunikán, hogy orbitális pályára állt. Ezzel kezdetét vette a fegyverkezési verseny és az új fegyverek harctéri-valós körülmények közötti tesztelése, melynek során a Khador birodalom nagyban támaszkodhat alattvalói feltétlen hűségére az Uralkodó és az Anyaföld iránt csakúgy, mint jég hátán is megélő keménységére, kitartására és sértett küzdeni-vágyására, melyet a legszégyentelenebb propagandával hevít izzásig.
Adott tehát egy királyság, ahol csak a legkeményebbek élnek elég ideig, hogy letölthessék kötelező katonai szolgálatukat (valamiért az „E-kategória” hiányzik a sorozó-orvosok pecsétjei közül), melynek diplomáciai beágyazottsága a „mindenki ellenség, aki még nincs meghódítva” tengelye mentén mozog. A cygnar birodalom természetesen ellenség, mert gyenge déliekre jellemző álnoksággal ellopták a jogos Khador területek (vö. a világ) nagy részét. Mivel a Khador birodalom szerencsétlenségére rendelkezik tengerparttal ellenségként tekint Toruk híveire is, akik rendszeresen kötetlen és kötelezettségektől mentes népirtásra és alapanyag-beszerzésre felkeresik partjait. Természetes szövetségese lenne a Protektorátus, mivel legfőbb ellenségük közös, de a kezdeti virágzó cortex-csempészés után érdekeik egymásnak feszültek, mivel a khadoriak kevéssé tudják elfogadni Menothot legfőbb patrónusuknak.
Ilyen világszemlélet birtokában sokáig működött a „lőj mindenre, ami mozog és nincs vörösre festve” napiparancs, mígnem megjelent a frissen meghódított csatlakozott Llael, és így a Birodalom déli határainak közelében a Skorne inváziós haderő a jogos ® és egyetlen ®, hamisítatlan ® és igazi ® Cygnar uralkodó ®, Winther Realthorne vezetésével. No, ellenségnek ellenségek ők is, lőni is lőnek rájuk, de ők is vörösre vannak festve, így a parancs a „lőj mindenre, ami mozog” –ra módosult, a nem túl szofisztikált gondolkodású winterguardok nagy örömére, akiknek így nem kellett megerőltető különbségtételekre és előzetes felderítésre pazarolni a drága időt.
Khador seregei a nehézgyalogság támogatta mégnehezebb ’jackségre épül, komoly tüzérségi és tömeges winterguard-támogatással körítve. A nehéz ilyen-nehéz olyan dolog alatt azt értem, hogy a khadoriak egyáltalán nem gyártanak Light Warjacket, arra nem tartják érdemesnek korlátozott cortex-készletük pazarlását, hanem ehelyett kizárólag agyonpáncélozott monstrumokat építenek. Ellenben szinte korlátlan egyéb gyártókapacitásuk folyományaként a nehézgyalogságuk gőzpáncéllal van felszerelve, ezáltal könnyű 'jackként több, mint jól megállják a helyüket. Említésre méltó még nehézlovasságuk és a halálraítéltek közül önként jelentkező büntetőosztagok alkotta sokk-csapatok, némi mesterlövész kombinációval kiegészítve.
Technikai elmaradottságukra jellemző a kartácspuska tömeges alkalmazása (végy egy tölcsért, tölts bele puskaport, tömj rá szemetet – üvegcsrép, vasdarab, patkószög, lukas lábos egyaránt és keverve megteszi – fordítsd az ellenség nagyjábóli irányába és süsd el) valamint az Arc Node technológia majdnem tökéletes hiánya. Egy igazán változatos sereget kapunk kézhez, mely adja magát a közelharcra és rendkívüli szívósságával a legdurvább tábornoki hibákat is ki tudja hozni döntetlenre. Mozgásuk jellemzően megfontolt (értem ez alatt, hogy hátszélben a döglött molylepke is megelőzi őket), csapásuk hatásos és halálos, páncélzatuk pedig legendás; lássuk hát a részletesebb elemzést.
Lövés 3.5/5
A Protektorátus erői mellett a második AoE-frakció, vagyis aki lő, az pontatlan, de nagy területre ható robbanásokkal árasztja el az ellent, illetve soraikban küzdenek a Vaskirályságok egyetlen igazi reguláris mesterlövészei, az Özvegycsinálók. Kombinált távolsági támadásra alkalmasok a winterguard egységek, bár esetükben a „távolsági” meglehetősen korlátozott és viszonylagos, de tüzérségük elsőrendű.
Közelharc 5/5
Nem részletezném, legyen elég tömören annyi, hogy aki odamegy, az odabasz. Kurva nagyot. És itt a csúnya szavak használata nem öncélú, hangulatfokozó elem, hanem nyomatékosítás, bassza meg.
Mágia 3/5
Bár a ’casterek erősebbnél erősebb varázslatokkal rendelkeznek az Arc Nodeok hiánya jelentősen csökkenti a potenciáljukat. Azért az átlagot jelentősen emelik a támogató-’casterek, akik egész seregükből valami olyat tudnak csinálni, amit nem szívesen látunk felénk közeledni.
Jellemző haditerv a tábornokok között, hogy összeszednek minden egységet, akinek ARM értéke közelíti a 20as értéket, golyóba rakják és lépésről lépésre megközelítik a rohamtávot, majd darálóvá alakulnak és ellenségeik véres testrészeivel árasztják el a küzdőteret. Figyelemre méltó, hogy ez az egyébként abszurd elképzelés hála az egységek kitartásának működik, bár természetesen mindenkinek megvan a maga elképzelése a vasgolyó szétdúlásáról. (Erről talán egyszer indítok egy „Hogyan tiporjuk el a…” cikksorozatot, részletesen kitérve minden frakció elleni ellentervekre).
Lássuk hát a sereg irányító fejét, a ’casterek színes, bár közel sem teljes tárházát.
Sorscha, a ’casterek Alfája és Ómegája, a tápérték mértékegysége a warmachineban, az egyetlen mutatvánnyal rendelkező nem túl változatos nőszemély, a „Sorscha huss!” hadviselés névadója. A winterguardok alacsony sorából küzdötte fel magát hadvezetői posztjára, kivívva a cárina rokonszenvét és támogatását, jéggel és jeges széllel manipuláló mágiája méltán rettegett ellenfélé teszi őt; gyakorlatilag mindegy, milyen sereget építünk rá, az úgyis másodhegedűs lesz az ide-oda rohangáló, fagyasztó, feldöntögető Sorscha mellett, aki ráadásul szereti az összes fókuszát magára és tetteire költeni. Iszonytató tápossága mellé nyugtasson mindenkit a tudat, hogy alacsony származása miatt nem lehetett törvényes hitvese szerelmének, Vladnak, bár így egy meglehetősen és szexuálisan frusztrált nőszemély minden indulatát a nyakunkba kapjuk. Mindegy, az osztályharc fokozódik és a forradalom nem népünnepély.
Butcher, a közelharc mércéje a ’casterek között; egy mentális integritását jól-rosszul őriző állat, aki ha mano-a-mano kap egy ’castert, hát lehet csomagolni a figurákat. Ja, vannak neki varázslatai is, de szinte kár velük foglalkozni; a Butchertől általában tisztes távolban csendes rettegésben csoportosuló serege célja, hogy célba juttassa az őrült termonukleáris cirkálórakétát, a Főnököt. Ha ez megvan boldogan hamvadnak el a robbanásban. Kompromisszum-készségéről, toleranciájáról és az ellenség iránt tanúsított megértéséről annyit, hogy csak azért tartja a sátrában a genfi konvenció több példányát, hogy nagydolgát elvégezve legyen mivel tisztálkodnia.
Vlad, az erdélyi vajda mintájára készült wannabe-vámpír, a régi uralkodóház utolsó sarja, Sorscha rangon felüli szerelme, személyes kedvencem. Varázslataival remekül és mértéken felül tápolja teljes seregét, jól alkalmazva tán még egy run-and-gun cygnar ellen is veszteség nélkül közelharcig tud jutni velük; és onnantól reszeltek. Ha királyi vérét felhergeli akkor közelharcban akár 0.6 Butcher is tud lenni; kénytelen is vele, mivel lőfegyvere egy darab sincs szegénynek. Érdekes, változatos, a legtöbb ellenfélhez remekül alkalmazkodó ’caster, aki rengeteg karóba húzott ellenséggel hálája meg a törődést.
Karchev, mindenki szeretett Karcsi bácsija, aki egy ’jack testébe építve harcol az Anyaföldért. Itt szeretném beterjeszteni azon indítványomat, hogy az őt Juggernaut vázba építő mechanikusok legközelebb inkább közeli nőrokonaiknak okozzanak minél teljesebb és változatosabb nemi örömöt ahelyett, hogy egy ennyire passzé ’jackbe építik bele ezt a remek ’castert. Az is lehet, hogy épp a fent kívánt tevékenységgel voltak elfoglalva, azért nem jutott a gyönyörök hajszolása között idejük arra, hogy megfontolják egy Destroyer vagy egy Devastator donori alkalmazását. Mindegy, a végeredmény így sem rossz, Karcsi bátyánk remekül tápolja a ’jackjeit és ha valaha közel ér ellenfeléhez a Gergely-naptár végleges lejárta előtt, hát 0.7 Butcherként veti magát a küzdelembe
Irusk, a többszörös Lenin-érdemrendes, Haza Hőse és Vörös Diplomás tábornok, a sorkatonákból álló seregek értő vezetője. Ő is remekül támogatja csapatait, alkalmazkodó, hálás vezére seregünknek, sok öröm és az ellenoldalon még több fejfájás forrása.
Összefoglalva tehát adott egy lassú, arc nodetalan, de hibatűrő, szinte elpusztíthatatlan egységek garmadáját kínáló frakció, akivel amúgy lehet kifinomultan és trükkösen is játszani¹.
¹ Erről később megírandó kisregényemben a „Megnemértett Khadorban” vallanék bővebben.
