A kettő, a három, és. A múltkor arról volt szó, hogy a nők (lányok) jobban festenek. Amúgy is, meg ecsettel is. Ezt szerettem volna egy dedikált agymenéssel bebizonyítani, aztán rájöttem, hogy a feladat nemcsak nehéz, de valószínűleg le se szarja senki, hogy szerintem ki hogy fest. Így arra gondoltam, hogy átmegyek tudományos-ismeretterjesztőbe, és írok egy posztot Jen Haley-ről. Illetőleg arról, hogy miért tetszik, amit csinál. Nevezett személy abból él, hogy figurákat fest, tehát nem abból van a zsebpénze, hanem abból fizeti a csatornadíjat. Persze ez a mai antraxos világban nem annyira nagy dolog, de nekem legyen mondva. Tény, hogy JH elhozott már két Slayer Swordöt, egyebek között. Mivel lusta vagyok és másnapos, úgy tervezem, hogy mutatok pár képet, és csak keveset szövegelek. Aki még nem látogatta meg az Amerikában élő hölgy Paintrix Miniatures nevű oldalát, az most tegye meg. Aztán ha magához tért, vegyen be egy Antineuralgica tablettát, és lapozzon tovább.

Captain Victoria Haley (alternate sculpt)
Kezdjük azzal a figurával, amit a legjobban szeretek; jelenleg elképzelhetetlennek tartom, hogy valaha is találok jobban eltalált minit a neten. Maga a figura a Jerzy Montwill nevű varsói szobrász munkája, az meg külön vicces, hogy a warcasternek ugyanaz a neve, mint a festőnek. Itt egy magától értetődő (?) színséma került egy nem túl bonyolult szoborra, és az egész annyira egyszerű, mint a lábbal hajtós köszörű. A munka azért zseniális, mert az árnyalatok olyan szép precízen folynak egymásba, hogy Cpt. Haley mindjárt lesétál a talpról. A látszólag legerősebb szín, a vörös, tulajdonképpen kevésbé vörös, mint amennyire kék a szemüveg kékje. Ésatöbbi. Azt hiszem, ezt nevezik színérzéknek, bár fogalmam sincs, hogy mi a hivatalos neve ennek a képességnek. Maga a festés is tiszta és pontos, de az valószínűleg a sok gyakorlás érdeme. Emberek, végülis ez a figura élőben még 3 centi magas sincsen, zum Teufel.

Csak összehasonlításképpen, itt van lejjebb a figura stúdiófotója a Priveteer Press oldaláról. Nyilvánvaló, hogy a PP bérfestője nem rakott bele annyi időt és energiát, mint Jen Haley. Ennek ellenére a két képet egymás mellé állítva kiderül, hogy mi a különbség a rutin plusz kézügyesség, meg a valódi tehetség között. Az igazsághoz tartozik, hogy Jen Haley-nek azért vannak trükkösebb munkái is, de nekem franc se tudja miért ez a kedvencem.

Freehand, vagy valami hasonló
A freehand technikák alatt legtöbbször azt érti a nép, hogyha a félbolond művész valamilyen zászlóra hímzett Szűz Máriát fest, vagy a varázsló kezében lévő pergamenen jól olvashatóan ott a bevásárlólista. Valójában a freehand csak annyit jelent, hogy a figurán olyan minták is megjelennek, amelyeket maga a sculpt nem tartalmaz, nem csalogathatók elő szárazecsettel. Szerintem a legügyesebb festők is gyakran félreértik a dolgot: elragadtatják magukat, és az egyszerű, de hatásos megoldások helyett valami proletárbarokk förmedvényt alkotnak. Persze a közönség is ugyanilyen gyakran érti félre a freehand lényegét, és a bonyolult pepecset jobban értékeli, mint a pár vonásból álló, de remekül eltalált mintákat.

Egyébként a feljebb említett Warmachine mini köpenyén is ott van a díszes szegély, ami remek, de a hajamat azért nem teszem le miatta. Úgyhogy kerestem két olyan figurát Jen Haley-től, amelyen a freehand se nem nagyszabású, se nem bonyolult, viszont a festett ólomból valódi textilt csinál. (Nota bene: ezek a babák is akkorák, mint másfél ujjperc, szóval a "nem bonyolult" igencsak viszonylagos.) Nekem nagyon tetszenek, részben azért is, mert szeretem Werner Klocke szobrait.

Ellenpélda a szintén amerikai Victor Hardy műve, a Golgotha. Sieteve elismerem, hogy a százövenezerszeres Golden Demon-győztes festő nagyon tud, egészen kivételes dolgokat csinál, le a kalappal. De könyörgöm, mi a halál fasza van a démon szárnyán? Szitanyomással rárakatott magának egy Ossian lemezborítót?

A képre kattintva át lehet menni a CMON galériába, ahol az érdeklődők minden oldalról tanulmányozhatják a figurát. Ha akarják.

További izgalmak
Közhely, hogy a színeket úgy lehet életre kelteni, ha ehhez más színeket használunk, és az eredetivel szűkmarkúan bánunk. Ugyanígy igaz, hogy a fehér ruha árnyékai sosem szürkék; az, hogy éppen rózsaszínek, sárgák vagy kékek, a világítástól függ. A finoman egymásra pakolt, tört színek kiadhatnak egy hihető, organikus valamit - ennek az ellentéte ugyanúgy igaz, tehát az erős, határozott paletta is hozhat riasztóan érdektelen eredményt. Hogy milyen elegáns dolgokat lehet csinálni ebben a szellemben, íme Saint Celestine és Vayl:

Megint jöjjön az ellenpélda, méghozzá egy újabb Golden Demon-győztestől, mert olyan borral nem főzünk, amit nem innánk meg. A kanadai Vincent Hudon Magmatrax elnevezésű figurája talán minden idők leginkább túlértékelt alkotása. Ismét előzetesen mentegetőzöm, és kijelentem, hogy V. H. kézügyessége kiemelkedő, a türelme pedig egyenesen páratlan. Ha annyi pénzem lenne, ahány réteg festéket felvitt a miniatúrára, akkor azt még lejben is elfogadnám. Ezzel szemben a Magmatrax halál unalmas, és a láva sem izzik rajta, mert körülötte minden vörös vagy narancssárga. A kivételesen precíz festés átcsap sterilitásba, és emiatt az egyes anyagok (fém, szőrme, stb.) a legkevésbé sem különülnek el egymástól.

Saint Celestine hiteles, a Magmatrax meg olyan, mint ami műanyagból van, és sorozatgyártásban készül Tajvanon. De legalább kattintható.

Satyxis Raiders
Végül egy beszarás kemény ajándék, méghozzá a forrásul szolgáló Paintrix Miniatures szerint a helyi Cryx játékos két lányának. Amikor annak idején az első tüdőshal kimerészkedett a partra, még nem sejthette, hogy ez lesz az egészből.

Mára ennyi, nem akarom túl hosszúra nyújtani, mert így is elég összefüggéstelen egy poszt lett ez. Ráadásul a téma is meglehetősen szubjektív. Mindenki csináljon, amit akar, azt kész :) Ja és a Paintrix Miniatures oldalon van pár cikk meg oktatóvideó, azokat nagyon ajánlom, érdekesek.

Some of the images presented here are the property of Jen Haley, all rights reserved.