Kicsit úgy voltam ezzel a poszttal, mint Pató Pál úgy általában bármivel. Aztán rájöttem, hogy igazán megérteni (ha valamikor, akkor) 2014-ben lesz esélyem a harmadik könyv teljes repertoárját, és azokat a lehetőségeket, amiket behozott az amúgy sem éppen szög egyszerű Malifaux csatákba. Szóval teljesség helyett inkább az igénytelenség fogja torát ülni legott, de talán így is lesz benne két-három olyan megjegyzés, amit kommentviharok formájában kibeszélhetünk.
Tehát a szerencsésebbek nyáron, a szerencsétlenebbek, vagy éppen szegényebbek meg valamikor szeptemberben kaphatták kézhez az új könyvet, ami a Twisting Fates névre hallgat. Rögtön csalódottságunknak is adhatunk hangot, mivel a korábban beígért Special Forces téma kibővítése érdeklődés vagy hely hiányában, mindenesetre kimaradt. Kapunk helyette Avatar-szabályokat és modelleket, egy félmaroknyi új miniont frakciónként és rengeteg, rengeteg fluffot, azaz világleírást, történetet, háttérsztorit. A könyv maga 280, gyönyörű oldalon terül el. (Hát igen, ezért szívesen ad az ember 35 dollárt - ellentétben a SAGA 70+ oldalas szabályfüzetével...)
Isteni színjáték
Az avatarok megjelenését már a kezdetekben lehetett tudni, hiszen egyrészt Pandorának már volt egy régóta meglévő figurája, ami erre engedett következtetni (ez mondjuk nem jött be), másrészt elkotyogták a készítők, hogy lesznek. A második könyv végén aztán a sztoriból is kiderült, hogy olyan mentális cunamit kaptak nyakukba a helyiek, amit ép ésszel egyik mester sem vészelt át. Ezt az átalakulást önti szabályok formájába az avatar rész.
Miről is van szó? Szerencsére nem arról, amitől meglepően sokan tartottak, miszerint olyan lesz ez, mint az epic a WM/H-ban. Ott ugye van Lajos the Hadúr, akiből lesz Lajos the Vérherceg. A két karakternek nagyjából hasonlók a statjai és nagyjából eltérőek a képességei, varázslatai, featje. Hiába a sztoriban a “fejlődés”, az epik néha gyengébb, mint a kezdő változat, és úgy egyáltalán, nem sok teteje van az egésznek. Kiadhatták volna Béla the Vérherceg figuráját is ilyen erővel, azt is megvették volna.
De kicsit elkanyarodtunk. Szóval az avatarok mást és általában többet, jobban tudnak, mint az eredeti figura, viszont komoly árat kell fizetnünk, ha használni akarjuk őket. A sereg-összeállításnál rögtön 2 SS-t ott is hagyunk arra, hogy egyáltalán megpróbálhassuk pályára tenni mesterünk félisteni formáját. A második költség az átalakuláshoz szükséges követelmények teljesítésekor jelentkezik. Ahhoz ugyanis, hogy sima mesterből übermesterré váljunk, minimum egy követelményt meg kell csinálnunk a kettőből, majd elkölteni a kör és a teljesített rekvizitek függvényében némi akciópontot. A dolog egyszerűbb, mint amilyennek elsőre hangzik, de azért beszúrok ide némi vizuális mankót.
Ettől függetlenül simán elképzelhető, hogy valamelyik képessége, varázslata miatt nekünk mégis jó volna a szürke alapmesterünknél maradni. Bónusz teherként így megjelenik a kötelező átalakulás réme. Azaz egyetlen teljesített rekvizitnél a hatodik körben, kettőnél pedig már az ötödikben is muszáj átöltözni, kivéve, ha leperkálunk aktivációnként egy SS-t, mert ezzel elodázhatjuk az istenné válást.Szóval az avatar téma így első blikkre egy új stratégiai és taktikai réteggel vastagítja a Malifaux amúgy sem vékony szövetét, miközben nem teszi játszhatatlanná, értelmetlenné az avatar nélküli seregeket. A tetemeket dobáló Seamus tök vicces, ám egyáltalán nem mászthev mondjuk egy versenyseregben. Szerintem ez így van jól, maximum majd rám cáfol a gyakorlat.
Apróságok
A könyv másik részét az új minionok teszik ki. Természetesen minden frakció kap több modellt, de ahogy az árakat és a képességeket elnézzük, itt sem az volt a cél, hogy valami überbrutál témával álljanak elő, aminek az egyszeri pávergémer aligha tudna ellenállni. Nem, kérem alássan, itt zömmel 4-6 SS-be kerülő, közepes figurákat találunk. Ezek között vannak érdekesek, használhatók, meg kevésbé fantáziadúsak és mérsékelten életképesek. Az viszont tuti, hogy itt nincs 13 pontos Nekima, akit 40 SS-es meccs alatt amúgy sem hoz értelmes ember, vagy mindent verő Jack Daw. A book 3 láthatóan a középosztály megerősítéséről szól ebben a tekintetben.
Nem mehetünk el szó nélkül a szintén minden frakcióhoz odacsapott effigyk mellett sem. Ezek a kis babák tulajdonképpen totempótlónak vannak, hiszen ha ilyet hozunk, akkor nem jöhet rendes totem a mester mellé (except of course for Turkmenistan & Neverborn). Úgy nagy általánosságban keményebbek, mint a totemek, és több dolgot is tudnak, viszont nem castolhatják el a vezír (1)-es spelljeit. Ez is egy olyan dolog, mint az avatar: ha akarod, hozol, ha akarod, nem hozol.
Kisregény
Talán a perverzió határát súrolja, de nekem a book 3-ban a legértékesebb rész a fluff. Rettenetesen sok oldalon keresztül ismerkedhetünk meg a világgal és persze a nagy öregek visszatérése ellen szervezkedő mesterek ötleteivel, akcióival. Amit mindig utáltam az ehhez hasonló könyvek sztorijaiban, az a görcsös ragaszkodás a csatákhoz és az azokban még görcsösebben megmutatkozó szabálymegfelelési kényszer. (Éééérted, hogy most castolta el a Fire of Lava and the Heat of Sun varázslatot??? Na azért!) Szerencsére ilyen nagyítóval sem nagyon mutatható ki a Twisting Fatesben, ellenben jókat lehet röhögni Seamus “csajozási” szokásain, vagy azon, hogy szétcsapott tudatával McMourning rendszeresen egyszerre két helyen szokott lenni - legalábbis ő így tudja.
Mi kerül ezen a babán 45 dollárba???
Végére hagytam az egyetlen, ám igen komoly negatívumot. Igaz, ez a jelenség nem kapcsolódik szorosan a harmadik könyvhöz, de időben mégis körülbelül ugyanarról az időszakról beszélhetünk.
Igazából fogalmam sincs, mit lehet ez ellen tenni, azon kívül, hogy nem veszem meg a túlárazott figurákat. Kár, hogy mi olyan kicsi piac vagyunk, hogy a nem vásárlás pedagógiai leckéje biztosan “nem megy át”.
