Geistwald Ghasts

Mozgalmas február előtt állunk, egy raklap új Warmachine és Hordes figura jelenik majd meg. A Privateer Press a legtöbbet már bejelentette, sőt leírást is közölt róluk a legutóbbi szabálykönyvekben. A kiadó egyenletesen, szinte naponta adagolja a honlapján az előzetes fotókat, és jó dolog esténként felfedezni a friss darabokat. A figurák nagy része teljesen rendben van, még azok a frakciók is hozzák magukat, amelyeket nem szeretek. A skorne hangulata például nem igazán érint meg, de egyértelmű, hogy akit igen, annak tetszeni fog a februári kibocsátás is. Ma este vettem észre a rendkívül eredeti módon Fiona the Black névre keresztelt mercenary warcastert, ellene sem volt semmi kifogásom. Aztán megláttam a legújabb tételt, és félrenyeltem a sportcsokit.

A soul tokens nevű, kétségtelenül hasznos kiegészítő körülbelül úgy néz ki, mint egy nagycsoportos tehetségkutató verseny közönségdíjasa a sóvízgyurma kategóriában. Ha valaki szerint nincs igazam, az szóljon, de ez már nem ízlés dolga. Ez a sculpt abszolút értelemben egységnyi. A festése miatt is hülyén néz ki, de a formáját tekintve komolyan mondom, hogy inkább használnám a Haribo Hungária Kft. Brekusz gumicukor-termékeit ugyanerre a célra. Miért volt erre szükség, tehetnénk fel a kérdést. Lehet, hogy élőben sokkal jobban néznek ki a minik? Vagy valami PP-s művészeti vezetőnél elmentek otthonról? Vagy megolvadt az öntőforma, és nem mertek szólni miatta? A "these attractive metal tokens" megfogalmazást különösen szerencsésnek tartom. Fülembe forró ólmot öntsetek, mondaná erre SamJoe kollégám.

Az persze örvendetes, hogy nem támasztottak bennem tébolyult birtoklási vágyat egy újabb figurával szemben, a pénztárcám jelenlegi állapotát csak Stephen Hawking tudná közérthetően meghatározni. A február nagyon csúnya baleset lesz.

Megjött az első Privateer Press csomag, 500 pontos Cygnar haderő állomásozik az asztalomon. Az összerakott sentinel warjack itt látható baloldalt, jóbarátja, az ironclad majd a rendes képeken mutatkozik be. Egy állványra mindenképpen szükségem lesz, mert kézzel csak ilyen ótvar felvételt tudtam készíteni. Az se ártana, ha két percre kisütne a nap, de nem vagyok az a fajta ember, aki a légköri viszonyok mögé bújik. Ha lesz állvány, lesznek képek is. A figurákat addig a hivatalos oldalon megnézheti, akit érdekel: az 500 pontomban Allister Caine a warcaster (az epic figurát használom), a két solo a gun mage captain adept és a journeyman warcaster (utóbbira az IK-s Rutger Shaw-t igazoltam le), a jackek az említett ironclad és egy és a sentinel, a junitok pedig hat trencher, hat gun mage és egy trencher chain gun.

Jelenleg az összeragasztgatás és a greenezés zajlik, nemsokára pedig az összes base is elkészül, úgyhogy a napokban friss, részben zöld képek következnek. A base-ekről annyit, hogy a karaktereket, az egységek vezetőit és a duplikátum figurák egyik felét megemeltem, remélem, hogy sikerül őket hangsúlyosabbá tenni. Kis lépés az emberiségnek, de felfedeztem: a pezsgős parafa sokkal jobban faragható, mint a boros dugók, ezért mindenkinek javaslom, hogy próbálja ki. A PP figurákkal eddig nem volt különösebb gond, nagyon szépek, és sorjázni sem különösebben kell őket. Egyedül a Cygnar light jackek karjának az illesztésétől lettem rosszul. Belefúrni nem nagyon lehet, a kar pedig egy gömbfelületre illeszkedik, ami szerintem nonszensz. Kisebb bosszúság, hogy a gun mage captain fél fejjel alacsonyabb mindenkinél, hangyányit elmérték a figurát – ez szerencsére megoldható a talapzat beállításával.

Égen a csillag reménység, földön a csillag veszteség – mondja Hobo, a népszerű muzsikus. A hazai könnyűzenei életbe tett rövid kirándulás után következzen néhány sor a Csillagporral kapcsolatban, hátha valaki idetalál, és kedvet kap hozzá. A mondanivalóm annyira egyszerű, hogy képtelen lennék röviden összefoglalni, ezért írok valami rövidet és bonyolultat. Tehát. A Neil Gaiman nevű, véleményesen brit szerző egyike a valaha volt legjobb íróknak, ami egyrészt hízelgő az irodalomra nézve, másrészt súlyosan le is minősíti azt. Emberünk eredeti sztorikat ír, de nem ettől lesz különleges. (Jó ellenpróba, hogy mások azzal együtt sem lesznek különlegesek.) A titka valami olyasmi, hogy hihetetlenül jól érti, mitől válik egy sztori mesévé.

Számtalan történet születik, de csak azokból az elemekből lesz mese, amelyek mindenkiben megérintenek valamit, vagyis hibátlanul átmennek egy sokgenerációs filteren. Gaiman történetei eleve ezzel az ISO-akárhányas minősítéssel érkeznek, emiatt egy busman fejvadásznak és egy finn pálinkafőzőnek ugyanúgy felidézik a gyerekkorát. A Csillagpor sem kivétel, főleg, hogy formailag is tündérmese, nem kell mélyen kotorászni az áthallásokért. A kliséket a szerző hol elveti, hol finoman adagolja, hol meg a nyakunkba önti. Nem tudom megállapítani, hogy a kvalifikált irodalmárok szemével mennyire jó a könyv, de nem is érdekel. Egy pillanatig nem volt olyan érzésem, hogy elvennék belőle vagy hozzátennék, ennél többet pedig egy Malackához hasonló, apró termetű állat nem is vár el. Egyébként Gaiman nagyon szépen ír angolul, legalábbis magyar anyanyelvű olvasóként elegánsnak és választékosnak tartom. Ki tudja, hátha tévedek, belegondolni is ijesztő.

Raymond Chandlerrel mindenki nagy kockázatot vállal. Ugyanazért, amiért Lázár Ervinnel, Ray Bradburyvel vagy Hans Hellmut Kirsttel. A hét és fél Marlowe-történet például remek szórakozás, viszont a későbbiekben sok más könyvet fogunk ezekhez hasonlítani. Nemcsak krimiket. Kiderül majd, hogy lehet jól is, meg bénán is írni. Chandler és a többiek után az ember végiggondolja az irodalom és a ponyva, a súlyos és a könnyű hazai meghatározását. Ájmjurfáder-típusú élmény. Először nem értjük, és magunkban keressük a hibát. Aztán kedvünk támad megdobálni az MTA rendes és levelező tagságát Tinódi Lantos Sebestyén életművének keményfedeles kiadásával. Csakhogy már késő: időközben saját ízlésünk lett. Semmi különleges, egyszerűen annyi, hogy pontosan tudjuk, mi (nem) tetszik. Ezt szerencsés esetben meg is tudjuk fogalmazni, de ha nem, az sem baj. A lényeg, hogy egyszerre nyílik ki és szűkül be a világ.

Mondok egy példát, mielőtt azzal vádolna valaki, hogy lekvárral kenegetem a rátermett magyar kultuszpolitikát. Tíz éve a Petőfi Sándor A XIX. század költői című versének elemző bemutatása címmel voltam szíves hat oldalt teleérettségizni. A feladatra egy idomított majom is képes lett volna, különös tekintettel arra, hogy a verset azon melegében el is olvashattam. Teljesen szabályosan. A hatoldalas zsánerszöveget körmölve egy dologban voltam biztos: jelest fogok kapni. Nem azért, mert akkora ember vagyok, hanem azért, mert bekapcsolhattam a bullshit-generátort. Pontosan be tudtam lőni, mit vár el tőlem a Bovarynéból is kötelező olvasmányt tenyésztő rendszer. Sokan nem rendelkeztek semmiféle elképzeléssel – ők izgalmukban papírzsepit gyűrögettek, aztán hirtelen elhatározással megszívatták magukat, mert inkább a Groteszk látásmód Örkény István egy szabadon választott elbeszélésében vagy drámájában című tételt választották. Épphogy átmentek. Nem olvastak még Philip Marlowe-ról. Sem.

Rám is igaz, mert eddig nem volt kedvem nekilátni az oldalak összegyűjtésének. A témára is igaz, mert linkekről van szó. Szójátékkal van tehát dolgunk. A Karinthy-gyűrű 2008-as átvételére, azt hiszem, a csíkos öltönyömet veszem majd fel. A megoldás úgy fog kinézni, hogy minden témában kiteszek pár linket jobbra meg balra, a többit pedig egy-egy posztban gyűjtöm össze "meg a többi" fedőnéven. Kicsit darabos, de talán működni fog. Ha valakinek van javaslata, akkor jól tenné, ha az adott bejegyzéshez írná meg kommentben, én meg szigorú minőségbiztosítási eljárás után kiteszem az új oldalakat. Nyilván van legalább 12 állandó olvasóm, ezért a felhívást leginkább a magam kedvéért rögzítem. A következő posztban nem tudom, mi jön, de sok ötletem van, mert régen írtam már. Valószínűleg konvertált ogrékról lesz szó, de lehet, hogy a Penguin puhafedeles Phil Marlowe könyveivel terhelem majd kedves mindannyiunkat. Aloha.

Szögezzük le rögtön az elején, hogy a Marvel univerzuma zseniális dolog. Aki gyerekkorában nem lelkesedik a Pókemberért, azzal valami komoly probléma van. Később már kínosabb a nyílt utcán kijelenteni, hogy a Human Torch nagyon ott van, mert ez is olyasmi, mint Fenyő Miklós vagy a tejbegríz. Tehát százból kilencvenkilencen szeretik, de csak százból egy vállalja. Ha félretesszük a ránk száradt viselkedési mintákat, és figyelembe vesszük, hogy a Fantasy Flight Games még nemigen csinált rossz játékot, akkor rögtön felmerül a kérdés: mi tart vissza attól, hogy Marvel Heroes dobozt vegyünk a fűtésszámlára félretett pénzünkből? A felesé A normáli A nyilvánv Semmi a világon.

Kivitelét tekintve a Marvel Heroes annyira igényes, amennyire csak egy tömeggyártásban készített táblás játékot meg lehet csinálni. Az illusztrációkkal nem hiszem, hogy vért kellett izzadniuk az FFG-s dizájnereknek, mert a Marvel saját anyagait végiglapozni sem lehet százharminc évnél rövidebb idő alatt. Amiért minden dícséretet megérdemelnek, az a forrás átgondolt felhasználása. Ha a céljuk a képregények hangulatának közvetítése volt, akkor profi munkát végeztek, mert indokolt esetben habozás nélkül alkalmaztak olyan minimálmegoldásokat, amihez valószínűleg hatalmas önuralomra volt szükségük. A tábla és a kellékek a megszokott FFG minőség, a húsz darab 40 mm-es plasztikfigura pedig egyszerűen remekül néz ki. Ennek megfelelően Marvel Heroes dobozt pénzért árulják, viszont négyen egy kocsmában sem nagy mutatvány tizenezres számlát összehozni. (Időtöltésnek sem sokkal rosszabb, tökmindegy.)