Lassan, de biztosan folytatódik a Kos fedőnevű hadművelet. A posztban az alapozás nem alapvető problémáiról és a talapzatkészítés gyötrelmeiről ír a jobb sorsa érdemes szerző, azaz én. Eredetileg egy könnyed átvezető bejegyzést akartam írni, ami sok érdekességgel ugyan nem szolgál, de a fő attrakcióra, a figura festésére való ráhangolódásra tökéletesen alkalmas. Ehhez képest annyi hibát és tévedést műveltem a gépészkedés során, hogy az egy évre is elegendő lenne. Így a poszt átalakul "Butaságom történetévé". Hibaszámlálás indul!

Mint említettem, már az alapozó réteg felvitele is nehézségeket okozott. Kezdődött az egész a fürdéssel, illetve annak elmaradásával. Alapozás előtt az álmos könyvek szerint érdemes langyos, szappanos vízbe áztatni a babákat, hogy a rárakódott portól és zsírtól (utóbbi a tapizásból ered) megszabadítsuk őket. Igényesebbek egy kiszuperált fogkefével át is dörzsölhetik a mélyebb részeket. Ez után már csak egy sima öblítés kell, és a teljes száradás után mehet is a fújóka. Én viszont annyira kapkodtam, hogy ezt a műveletet egyszerűen átugrottam. (Hibaszámláló: 1)

Majd rögtön sikerült belefutni a másik baromságba. Jó, ehhez kellett regionális szinten is elismerésre méltó lustaságom. Legutóbbi saját tulajdonú spray-m kábé II. János Pál megválasztásával egy időben fogyott ki. Geistwald blogtulaj azonban nemcsak felvilágosult wargamer, hanem remek ember is. Utóbbit azzal érdemelte ki, hogy nagylelkűen rám hagyományozta majdnem üres flakonját. Ezzel én boldogan elvoltam, és nemrég egy tucat figurából se perc alatt feketemunkásokat varázsoltam. Gondoltam, egy kos még belefér, nem kell nekem boltba rohangálni. Így hát a szokásos többszörös biztosítással, utánfújásokkal szépen lealapoztam a figura 3,5 oldalát. És igen, kitaláltátok: az utolsó két fújásnál a spray cinikus sziszegéssel közölte, hogy a továbbiakban ne számítsak rá. (HSZ: 2) Ezért előkerült az ecset, a fekete ténta és festék, egy kis víz társaságában. A láncinges részekkel szívtam is, mert nem akart a festék az apró lyukakba találni, de így jár, aki nem gondolkodik előre.

Háttérben az erdők fekete kecskéje

Persze nem érdemes sokáig rágódni a hibáinkon, hiszen abból nem élünk meg. Következett a talapzat festése. Circle seregem standard base-pingáló metódusának első lépése a barnás alapkeverék felvitele. Ez sötétbarna festékből (nálam Scorched Brown), gesztenyebarna tintából és elég sok vízből áll. Ehhez szoktam egy kis narancssárgát is adni az ízé kedvéért. A képen Golden Yellow szerepel, valójában elb.sztam (HSZ:3), mert Vomit Brownt (jó kis név, mi?) használtam.

Jobb későn...

Meglepő bejelentés következik: miután szép barnás lett a base, rájöttem, hogy kihagytam egy munkafázist. (HSZ:4) A zúzott kavicsot és a homokot elvileg előbb kell felvinni a talapzatra, hogy aztán az egészet nyakon lehessen önteni a fenti mixtúrával. Mindegy, barna felületre is ragad a homokszemcse, csak egy körrel többet kellett dolgozni. A felhordás nem bonyolult: megkenjük sima modellragasztóval a területet, majd rászórunk némi kavicsot. A durva felesleget lefújjuk, a finomabb tisztogatást ecsettel végezzük. Némi várakozás után jöhet az eggyel nagyobb méret, végül a durvább "sziklák". Ezeket már nem szórással, hanem egyesével kell elhelyezni a lelkünknek kedves alakzatban. Az alábbi három kép ezt az evolúciót mutatja. Itt a talapzat egyik felét az a lövészárok adja, ahol - a figura önkényes háttértörténete szerint - Cygnar hamis királyának talpnyalói dagonyáztak, amíg kedvenc kosom meg nem érkezett. Ebből kifolyólag a base ezen része maradt kavics nélküli övezet. (Ezzel egy időben sikerült autodidakta módon belépni a középhaladó IrfranView-felhasználók táborába. A kijelölés, vágás, méretezés misztikus hárömszögébe lépve innentől értékelhetőbb illusztrációkra is képes leszek - már ha van kedvem molyolni vele.)

Finom szemcsék mindenhová, kivéve az árokba

Apróbb kavicskák érzéssel

Végül néhány nagyobb darab az íze kedvéért

Az elosztásnál kivételesen figyeltem rá, hogy a középső résznél, ahol a kos berúgta az egész kócerájt, csak finom szemcsék legyenek a nyomvonalon, hiszen nagyobb kövek a felszínen vannak. Természetesen most következett a második barnás alapréteg, majd a köves rész festése. Ezt már szárazecset-technikával csináltam, egyre világosabb festékkel, egyre kisebb - jellemzően magasabban lévő - területen. Az említett technika a legegyszerűbb módja annak, hogy látványos felületeket kapjunk, miközben nem rokkanunk bele a munkába. Lényeg: az ecsetet rendesen átitatjuk nem túl híg festékkel, majd egy felületen addig szárítgatjuk, amíg éppen csak marad valami anyag rajta. Ekkor megyünk rá a kezelt felületre, többnyire oldalirányú húzással. Ennek az lesz az eredménye, hogy a kiálló részekre kerül a világosabb festék (ezeket éri több fény a "valóságban" is), míg a többi terület marad sötét. Kész is a Tesco Gazdaságos Fényárnyék! Itt elkövettem - igen, úgy van!  - egy hibát: a sánc rögzítésére felhalmozott földhalmokat is nagy lendülettel befestettem a fentiek szerint, pedig erre a területre ugyanaz vonatkozik, mint a feltúrt középső sávra, azaz ennek sötétnek kell maradnia, mert a mélyből kiforgatott talaj nem szokott élénk színekben pompázni. (HSZ: 5)

Ezen a képen még nem sok látszik, de majd...

Az agyagos, letaposott lövészárok színeihez szürkével kevert barnát használtam, és szintén végigmentem rajta néhány szárazecsetes kezeléssel. A sáncként használt faágakat barnával és a nagyon hálás Catachan Green festékkel vakoltam. Próbáltam több árnyalatot, változatot felvinni, nagyjából random módon. Minél tovább szöszölünk ezen, annál valószínűbb, hogy életszerű, változatos textúrát kapunk. A képen továbbra sem látszik sok, de azért bevágom.

Közel a vég

A következő munkafolyamat az árokban felgyűlt sáros víz megalkotása volt. Ehhez ismét Geistwald nyújtott felbecsülhetetlen segítséget, amikor kölcsönbe adta az alant látható gélt, amivel ő jeges felületeket akar majd kreálni, valószínűleg 2035-ben elkészülő Everblight seregéhez. Mivel sosem dolgoztam ilyen cuccal, először mindenféle kísérletekbe kezdtem. Különböző felületekre vittem fel az anyagot. Hol tisztán, hol hígítva, majd egyre nagyobb arányban festékkel keverve. Ehhez képest első körben simán eltoltam (HSZ: 6), mert túl kevés festéket adagoltam. A kép közvetlenül a felvitel után készült. Ilyenkor az anyag még fehér, de száradással áttetszővé válik. Az enyém túlságosan is az lett, pedig dagonyát akartam kreálni, nem búcsújáró helyet kristálytiszta, csodatévő forrásvízzel.

Nem, ez a gél nem arra való!

Némi fejlesztéssel azért csak-csak abszolváltam a feladatot, majd egy kis javítgatás után nekiláttam az utolsó festési munkának. A green stuffból mintázott, elejtett cigis dobozt végül a méltán híres Marlboróhoz hasonló csomagolással láttam el, azzal a különbséggel, hogy átható vörös helyett Cygnar új, se hús, se hal típusú kékjét használtam. A márkajelzésnél pedig megállapodtam magammal egy sima, nagy C-ben. Ez azért is szerencsés, mert freehand tehetségem maximum egy könyökből amputált rozsomákéval vetekszik.

Így kell leszokni

És most már tényleg nem volt más hátra, mint néhány kisebb foltban műfüvet helyezni a talapzatra. Fény hiányában igen nehéz visszaadni a végtermék színeit, de lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér! Mire a kost is lefestem, talán kitavaszodik, és úgyis egyben mutatnak majd valahogy. A talapzat szélei természetesen még javítva lesznek, és elegáns lilával kijelölöm majd a figura 180 fokos elülső látószögét is, de ezt majd csak akkor, ha már a rávaló is legördült a szalagról.

A két lyuk nem bombatölcsér, oda mennek a csülkök

To be continued...