A Főnixcsarnok überdurva karácsonyi akciójának köszönhetően sokan fogtak bele, vagy kezdték újra a Malfiaux-t. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy megírjam ezt a régóta érlelődő posztot, amiben megpróbálom felkészíteni az új versenyzőket arra, mire számítsanak, és mit ne várjanak a rendszertől – elkerülendő az esetleges csalódásokat. A hivatalos fórumon és az itthoni szkénában is számos tipikus, többször előforduló felvetés, minősítés, kritika bukkan fel újra és újra, így most ezekből kiindulva próbálom tisztába tenni a dolgokat. Nyilván mindezt csak a saját szemszögből szemlélve és a háromévnyi aktív játékból és fórumozásból szerzett tapasztalatra tudom alapozni. (A közhiedelmek, általános megállapítások valóságtartalmát valamelyik bulvárújságtól ellesett ötletből merítve százalékkal fogom jelölni. Ennek semmi gyakorlati haszna, viszont olyan kúúl.)
A Malifaux olcsó játék – 70%
Alapvetően igaz megállapítás, hiszen egy csomó mester van, amelyik alapdoboz plusz 4-6 figurával már egészen jól, mérsékelten még variálhatóan is játszható. Ha nagyon nem akarsz/tudsz sokat költeni, 15-20 ezer forintban megáll a számláló, azaz kábé annyiba kerül, mint egy kövérebb osztag más rendszerekben. Aki tehát szűk büdzséből tervez sokáig maradni, az semmiképpen sem ránézésre vegyen alapdobozt. Kérdezzen körbe, kik azok a mesterek, akik elvannak néhány figurával is, és válasszon inkább azok közül, nem is feltétlenül az alapdobozzal indítva. (hint: Perdita, Pandora, Lilith, Colette, Seamus, Viktorias, Von Schill stb.)
Azt viszont nem állítom, hogy nem lehet az isten pénzét elkölteni Malfiaux-ra, ha az embert elkapja a gépszíj. A komoly felélesztéssel operáló resser mestereknél pl szinte egy regimentnyi figurát kell ahhoz a táskában tartani, ha minden eshetőségre felkészülve akarunk pályára lépni. Ugyanez a helyzet a Gremlinekkel, ahol már számolni is meguntam, hogy hány figuránál járok, miközben még mindig hiányzik néhány must have modell. Ezen felül, ha valaki tényleg ki akarja használni a „frakciókkal játszol, nem mesterrel" dolgot, akkor minimum két fővezért és a hozzájuk illő szortimentet érdemes legyűjteni.
Az árszínvonal emelkedését talán egy ideig visszafogja majd, hogy a Wyrd átállt plasztikra, viszont már így is van néhány olyan baba, amelyik horror összegbe kerül, miközben más, hasonló méretű, bonyolultságú, szintén malifaux-s figura meg a felébe. Érthetetlen, de ez van. (Mondjuk, ott legalább még nem tartunk, hogy dollárban számítva vastagon három számjegyű árcédulát tuszkoljon le a torkunkon a dear gyártó egyetlen modellért, mert jobb ötlete két éve nem volt az árbevétel szinten tartására.)
A Malifaux bonyolult rendszer – 90%
Ez tulajdonképpen szinte teljesen igaz, más kérdés, hogy számomra ez egyértelmű előnyt jelent, miközben mások meg negatívumként említik, de ugye ízlésbeli dolgokról nem érdemes vitát nyitni. A Malifaux mély, rendkívül sok taktikai, stratégiai szintből építkező rendszer, amelyet nem könnyű egy-két játék után még megérteni sem, nemhogy megszokni, pláne magas szinten művelni. Tehát aki gyors sikereket vár a játéktól, az vagy legyen zseni, vagy legyen türelmesebb, vagy inkább keressen valamilyen gyorsabban befogadható, egyszerűbb játékot.
Azért nem adtam 100%-ot az imént, mert láttam már olyat, hogy valaki sosem játszott wargame-et, de elolvasta a szabályokat, lejött játszani, és teljesen jól átlátta az összefüggéseket, kombinációs lehetőségeket már az első meccsen is. Sajnos sem én, de gyaníthatóan az olvasók többsége sem tartozik ebbe az őstehetséggel megáldott körbe, így azokat, akiket most kezd megfogni a játék, előre figyelmeztetem, hogy ne akarjanak két meccs után mindent átlátni, megérteni, birtokolni. Adjanak több időt maguknak és a Malifaux-nak, mert némi energia-befektetéssel azért szépen lehet haladni a kezdetben nem túl meredek tanulógörbén.
A Malifaux-ban kicsi a szerencse szerepe a kártya miatt – 75%
Ez jobbára igaz, de nem csak és kizárólag a kártya miatt. A kártyás rendszer sajátságosságáról már többször írtam, sőt arról is próbáltam viszonylag objektíven értekezni, hogy mekkora szerep jut a szerencsének az általam jobban ismert rendszerekben. Ez utóbbinál én arra jutottam, hogy nincs különösebb eltérés a szerencsefaktor súlyában a WM/H-t és a Malfiaux-t összevetve. Bár a Control Hand és a Soulstone nagy fegyver a rizikó csillapításában, de az SS-használók közti párbaj vagy a kezdeményezés ennek ellenére inkább hasonlít egy pénzfeldobásra, és mindkettőn igen sok múlhat.
Hogy mégis inkább igaznak tartom a mondást, azt nem a kártyás rendszer, sokkal inkább a stratégiára és sémára épülő győzelmi feltételek, illetve az ezekhez idomuló csapatválasztási lehetőség miatt van. A jobb, tapasztaltabb, a figurákat alaposabban ismerő játékos az esetek többségében legyőzi a kevésbé képzett, felkészült ellenfelét. És ez nem a húzásoktól, a választott mesterektől vagy éppen a stratégiától függ, hanem attól, hogy a jobb játékos jobban tud alkalmazkodni a Malifaux-ban sosem ugyanúgy kirajzolódó feltételekhez. (Ez egyébként a bevezetője is lehetne a következő, egyben utolsó témánknak.)
A Malifaux kiegyensúlyozatlan – 5%
Ez az egyik leggyakrabban felhozott, de egyben leginkább téves elképzelés. A játék maximum annyira kiegyensúlyozatlan, mint amennyire egy wargame-be ez bele van kódolva. A Malifaux-ban vannak több szituációban használható, rugalmasabb mesterek, modellek, meg vannak rossz match-upokba, izzasztóbb feladatokba gyakrabban belefutó vezérek. Ettől önmagában nem lesz kiegyensúlyozatlan a rendszer. Már csak azért sem, mert mestert a terep, a stratégia és ellenfelünk frakciójának ismeretében kell választanunk. Aki minden szituációban maximális eséllyel akar indulni, annak legalább két, egymást kiegészítő mestert, vagy ha kevés pénze van, akkor egy univerzálisan használhatót kell tartania. (Tehát az olyanok, akiknek a játékból csak a piros sapkás kék trollok tetszenek, de közülük is csak a balkezesek, és hát azokkal nem lehet napsütésben kedden fél5-kor optimálisan felállni – na, ők több okból is jobb, ha nem fognak bele.)
A kiegyensúlyozatlanság mítosza talán onnan ered, hogy viszonylag gyakran vannak javítások a már kiadott modelleknél (legutóbb fél éve volt ilyen). Ezek a legtöbbször ugyan csak nyomdahibák vagy szövegezési módosítások, viszont a távolról szemlélőknek erről fogalmuk sincs, csak azt látják, hogy na, már megint valamit javítani kellett, és rögtön meg is van alapozva a fogalom nélkül terjesztett hülyeség.
Tény azonban, hogy egyáltalán nem tökéletes a rendszer (figyelem, ez nem egyenlő a kiegyensúlyozatlansággal!). A szinte mindenki által gyűlölt Hamelint (akit egyébként simán le lehet verni, de a stílusa nem a legellenfélbarátabb) például csak két év után, valamikor most karácsony környékén fogják rendbe rakni. De nekem speciel sokkal szimpatikusabb egy olyan rendszer, amelyik készítő képesek beismerni, és többnyire gyorsan javítani a hibáikat, mint egy olyan, ahol ezt hírből sem ismerik. (Most inkább nem említek más cégeket, ahol nem vagy éppen négyéves késéssel divat orbitális hibákat javítani, de azért megmosolyogtató az azokat a rendszereket nagy buzgalommal játszó játékosok szájából hallani ilyen bírálatokat.)
