A Ki nevet a végén? nevű agysorvasztó klasszikus (melyet Kocog és kidob címmel is kiadtak... Kocog és kidob, b+) alapvető kelléke a dobókocka. A játék jó példa arra, hogyan lehet egy családi együttlétre szánt délutánt 15 perc alatt unalomba és/vagy neurózisba fojtani. Ennek ellenére hasznos, mert mindenkinek már gyerekkorában megtanítja az élet egyik legnagyobb igazságát: a kocka nem a barátod. Persze nem is ellenség, legalábbis nem a szó elvont értelmében. Inkább olyasvalakire hasonlít, aki minden egyes találkozáskor elsüti ugyanazt a humortalan, szar, idegesítő poént, pedig ezerszer megkérted, hogy ne tegye. Játszani márpedig kell, és kocka nélkül nem lehet. (Vagy kártya nélkül, de az egy másik történet.)

Mit tehet a küszködő wargamer? Szerintem mindannyian gondoltunk már arra, hogy kihajítjuk a kis rohadékokat, és másik készletet vásárolunk. Rossz ötlet. Egyrészt pénzbe kerül, másrészt az új kockák is ugyanolyanok lesznek, ha nem még elvetemültebbek. Ennél sokkal szofisztikáltabb eljárás, ha példát statuálunk: mondjuk darabokra verjük az egyiket, a többit meg arra kényszerítjük, hogy végignézze. De ez sem az igazi. Csökken az eszközállományunk, és a sokkoló élmény is elhalványul – nemsokára megint négy-ötre jön majd ki átlagban, ha két kockával dobunk. Összetörhetünk egy másikat is, de előbb-utóbb oda jutunk, mint az első esetben. Zsákutca, félmegoldás, mókuskerék. Mégse csüggedjünk! Nemrég a Privateer Press fórumán találtam egy posztot, ami új, eddig ismeretlen megközelítést javasol. Büntetés, elrettentés, rehabilitáció, újrahasznosítás: az ötlet egyszerű és zseniális.

Az Entil_Zar nevű fórumozó hasonló problémákkal küzdött, és Menoth megvilágosította elméjét. Íme, hevenyészett fordításban:

Tudjátok, mostanában elég peches voltam a kockákkal... zsinórban olyan tíz meccs óta :( Egy barátom azt javasolta, hogy elrettentő példaként vessem az egyik kockát a hídról a folyóba, a többi szeme láttára (neki bejött). De rendes Menoth-hívőként jól tudom, hogy más módszerek is vannak, ha valakit... motiválni akarunk *muhahaha*

Nos, a szót tett követte, és Entil_Zar épített egy racket. Aki nem tudná, a Protektorátus seregeiben a rack névre hallgató kínzóeszközöket alkalmaznak. Ezekre felfeszítik a büntetésből vagy önkéntes alapon (óigen) jelentkezőket, akik megtisztulnak bűneiktől – a menita warcasterek pedig fókuszpontokat merítenek szenvedésükből, ami ugye nagyon praktikus a csatában. Win-win szituáció :) Entil_Zar rackje azonban kifejezetten dobókockáknak készült. Ha valamelyik elkezdi szórni az egyeseket, irány a kínpad; amikor a kis rohadék megtanulta a leckét, mehet vissza a többiek közé. A megoldás lényege, hogy a kockákat bármikor meg lehet büntetni, és nem szenvednek maradandó fizikai károsodást. Ellenben folyamatos rettegésben tarthatjuk őket, ami hosszú távon egyenletesen jó teljesítményhez vezet. O sancta simplicitas!


Ha már Privateer Press, akkor kijött újabb két figura a nyáron érkező Legends kiegészítőből. Az egyik Cygnart erősíti, a másik egy szokásos gimp lesz a Protektorátus kínálatában. Captain Arlan Strangewayes szép, precíz sculpt, de nekem túl statikus, olyan, mintha egy diszszemlén ácsorogna. (Gondolom ugyanaz a szobrász, mint aki Markus 'Siege' Brisbane-t alkotta.) Szerintem ez nem jó irány, és ezzel nem azt mondom, hogy a figuráknak egy kosárlabdapalánkon kellene lógniuk. Egyszerűen csak nem életszerű, hogy valaki nyújtott térdekkel, összeszorított seggel ácsorog. Amire gondolok, arra jó példa a másik tétel, a Vassal of Menoth. Ez a figura sokkal hitelesebb, és ha Menoth sereget gyűjtenék, akkor csak a kinézete alapján betenném, mindegy, hogy mit tud. Ennyin múlik.