Az utóbbi időben kicsit elszaladt velünk a ló, és másról sem volt szó, mint a Privateer Press méltán híres wargame-éről. Itt az ideje kicsit kibillenteni a blogot az egyhangúságból, úgyhogy most sakk lesz a téma. Pontosabban egy sakkozó, aki autót még nem nagyon vezethet, ellentétben a világranglistával, amit bármelyik pillanatban... Úgy gondolom, a sakkozás iránt kevéssé fogékonyaknak is érdekes lehet az a teljesítmény, amit a norvég kölyök, Magnus Carlsen tud felmutatni. Jelenleg ugyan csak 6. a hivatalos listán (amit negyedévente frissítenek), de valójában a napokban folyó versenyen, Bielben egyfelől megelőzheti a ranglistavezető Anandot, másrészt átlépheti a bűvös 2800 pontos ÉLŐ-értéket. Bár nem kutattam utána, de gyanús, hogy 17 évesen ilyesmire még senki nem volt képes a történelemben.
Nekem, aki csak ugatja a sakkot, pár éve tűnt fel az akkor 14-15 éves Carlsen. Két dologgal vétette magát észre: óvodás kinézetével és viselkedésével (amire csak ráerősített rendkívül ronda pulcsikból álló kollekciójával), no meg nyíltsisakos, bátor, győzelemre hajtó játékstílusával. Előbbit az évek folyamán kezdte kinőni, utóbbit meg hálistennek csak tovább csiszolta. Egyébként Kaszparov őt tartja az utódjának - ha valakinek, hát neki van szeme hozzá.
Magnus egyébiránt a korosztályos viadalokon nem tudott kimagasló eredményeket elérni. A legjobb eredménye egy ezüst a 12 éven aluliaknak rendezett világbajnokságon. Amit azonban az utóbbi években fejlődött, az már-már nem emberi. A dologhoz hozzátartozik, hogy saját bevallása szerint is autista. Azonban az autizmusnak több fajtája és eltérő erőssége létezik, és könnyen elképzelhető, hogy a norvég csodagyereknél egy olyan, alacsony fokú devianciáról beszélhetünk, ami csak erősíti a koncentrációs és monotonitástűrő képességét. Mindkét dolog jól jön, ha nagymesterek vagyunk. Az alábbi videó talán szemlélteti mindezt. Hozzáteszem, a riporter sincs egészen a helyzet magaslatán.
A nagy áttörés 2007 elején történt, amikor meghívást kapott a sakkvilág egyik legerősebb versenyére, a Morelia/Linares szuperbajnokságra. A nyolc résztvevő közül pontérték szerint hét a világ legjobb 10 játékosa között volt, plusz volt még egy 16 éves srác, aki akkoriban "mindössze" 2690 pontot jegyzett. Az átlag 50-60 ÉLŐ-pontos különbség, ami a mezőny öregjei és Carlsen között tátongott, körülbelül annyit jelent, mint egyosztálynyi különbség a fociban. Azaz nem lehetetlen, hogy egy másodosztályú csapat nyerjen a magasabb ligában lévő vetélytárs ellenében, de hosszú távon, körmérkőzéseken azért kijön a tudáskülönbség. Vicces volt látni, ahogy a sakkbarátok hőzöngtek, amiért egy kétségtelenül tehetséges, de ehhez a szinthez mégiscsak gyengécske fiút hívtak meg a szervezők. Semmi értelme nincs ennek, csak felhígul a mezőny, a kisgyereket meg sorban pofán fogják csapkodni, mint lengőajtó a részeget - mondották a mindentudók. Aztán nem sokon múlt, hogy nem első helyen zárt a norvég ovis. Az azóta ranglistavezető Anand után másodiknak lenni így is több volt, mint amire akár maga Magnus számított. A károgó kórus meg elkussolt. Pláne az után, hogy néhány hónap múlva már a szupertorna-győzelem is sikerült Carlsennek: Wijk aan Zee-ben Levon Aronjannal osztozott az első helyen.
Azért is óriási, amit ez a norvég srác elért, mert szinte egymagában tudott idáig jutni. Szemben például az orosz iskolán nevelkedett Kramnyikkal, akit honfitárs szupernagymesterek és tőkeerős szponzorok segítenek versenyről versenyre. A Carlsen családnak néhány éve az is gondot jelentett, hogy panziót béreljenek egy verseny helyszínén. 2004-ben például jól jött az a 250 eurós különdíj is, amit azért kapott Magnus, mert a torna legszebb partiját vívta. Well done, kid!
(Ja, és bár az elején jeleztem, szó sem lesz PP-ről, a következő poszt már ismét Warmachine-témát érint, viszont lazán kapcsolódik a mostanihoz is. Aki rájön, miről szeretnék értekezni legközelebb, annak a virtuális Kiváló Olvasó díj ezüstfokozatát tudom felajánlani.)
