Újabb Warmachine/Hordes frakció teszi be a lábát tabletop játékokkal és babakocsi-nepperkedéssel foglalkozó oldalunkra, mai vendégünk Everblight vonyító hordája a fagyos északról. Nekem a Searforge Commission (WM) mellett ez a második választott seregem (Hordes), és éppen a figurák összegyógyításánál tartok, úgyhogy a LoE-t eddig még csak ellenfélként, plusz a Privateer Press taktikai fórumának hatszáz munkaórás tanulmányozásából ismertem meg. Ennek megfelelően igyekszem olyasmiről írni, ami nem feltételez több évtizedes edzősködést az Everblight FC színeiben. Remélem, hogy azért egynek ez is elmegy, a battle reportok meg az egységek leírása viszont későbbre marad.
A LoE a táphuszár Hordes frakció, az easy button, a 16 éven aluliak választása, a 30 fölötti retardáltak választása, a terepasztalból csak az asztalt érzékelő nyerőgép, a power creep feltalálója, az alapértelmezett iddqd. Aki szerint ezzel körülbelül definiáltam is a Légiót, azt úgysem fogom meggyőzni az ellenkezőjéről. Sőt már az elején elismerem, hogy nagyon versenyképes bandáról van szó, ami képes felvonultatni néhány közutálatnak örvendő sereglistát. Ezzel szemben az is tény, hogy a LoE kiegyensúlyozott frakció, így a legerősebb (= kiegyensúlyozatlan) felállásokkal nemcsak könnyebben nyernek X ellen, de könnyebben ki is kapnak Y-tól. Mindehhez adjuk hozzá a remek hátteret, a többnyire jól sikerült figurákat, meg azt a tényt, hogy a nagyobb versenyeket szinte sohasem nyerik meg Everblight teremtményei, és lássuk be, hogy a Légió tökjó dolog, akármelyik térfélen sorakozik fel.
Most pedig ismerkedjünk meg Everblight, a sárkány múltjával, jelenével és középtávú céljaival!
Herpetológiai áttekintés
Az egész ügy egy másik sárkánnyal kezdődik, de Gróf Úr már írt egy remek posztot Cryxről, én meg lusta vagyok, tehát idézek.
Kezdetben vala Lord Toruk, ki kő vala és sárkány vala és halhatatlan létében és végtelen magányában uralkodék a semmi és mindenek felett mígnem megelégelvén társtalanságát létének kövéből szilánkokat hasíta és a szilánkokból sárkányok lettek, méltók arra, hogy Lord Toruk uralkodjék rajtuk. És telt ezer év és múlt a vég nélküli idő, mígnem Toruk gyermekei, a sárkányok megelégelték alávetett helyzetüket és hogy soha nem kaphatják meg a verdát egy szombati diszkó-villantásra és fellázadtak vala zsarnoki Atyjuk ellen és lőn csatározás és vérfolyam borítá el a világot és Lord Toruk dr. Spock nevelési tanácsait sutba vetvén önnön gyermekei kannibalizálásával múlatá idejét, mígnem lázadó fiai közül senki nem találtatott életben, mert a túlélők elbujdokoltanak a világ peremein túlra, bújván üregekbe és hegyek gyomrába valamint tengerek fenekére és vulkánok mélyére csakúgy, mint adójóváírások és térítvevényes csomagküldő offshore cégek könyvelése mögé.
Toruk birodalma, Cryx (a földhivatalnál Nightmare Empire néven van bejegyezve) a Warmachine gonosz frakciója, amennyiben T. nem érzi kínosnak, hogy gépesített élőhalottakat alkalmazzon a zavartalan ügyvitel érdekében. Persze ez a besorolás eléggé viszonylagos. A Protektorátus illetékesei simán máglyára küldenek egy komplett cserkésztábort; Khadorban egészen sajátságos íze van a "kérek egy önkéntest" felszólításnak; Cygnar felvilágosult uralkodója pedig nemrégiben nevezett ki felekezeti népirtásért felelős tárcanélküli minisztert. Ettől függetlenül gépesített élőhalottakat alkalmazni gonosz dolog, éééértem? Mindenesetre ha a WM-ben van negatív frakció, akkor a Hordesban is kell, hogy legyen. (Igen, a Circle alapszervezetek menzáján állandó tétel a szívpörkölt; a Skorne szakemberei meglepően kreatívak, ha stimulálni kell egy-egy állampolgár idegpályáit; a Trollblood seregről meg annyit, hogy trollokból áll. Nevermind.) Szóval a negatív Hordes klikk nem más, mint az északi jégmezőkön ébredező birodalom, az élén Everblighttal - ő Toruk gyermeke, maga is sárkány, és a gőzgépesítés helyett a génkísérletekben hisz, hja a generációs szakadék.
A történet szerint Everblight gyengébb volt, mint sárkánytestvérei, de ravasz volt és tehetséges, papír nélkül megmondta, hogyha fél kiló alma három kiló, akkor mennyi öt kiló alma. A többi ivadék lázadását is csak a hátsó sorokból támogatta (a királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz), és idejében lelépett. Nem gondolta ugyanis, hogy puszta kézzel haza tudná tenni Torukot, inkább meg akarta szervezni a saját birodalmát, mivel J. V. Dzsugasvilihez hasonlóan azt vallotta, hogy az ember biztonságérzete egyenesen arányos a rendelkezésére álló tankhadosztályok számával. A Neckermann katalógusban azonmód bekarikázta az emberi faj Morrdh nevű ősi királyságát, ahol a lelkes amatőrök elsőként kezdték űzni a nekromanta mágiát. Csellel, fenyegetéssel, zsarolással és kerítéssel átvette az uralmat Morrdh felett, és terjeszteni kezdte a lényéből fakadó blightot (métely? rontás? üszög?) Ez nem kerülte el Toruk figyelmét sem, aki lecsapott, hogy felfalja lázadó fattyát. Everblightnak újra menekülnie kellett, és Nektor nevű testvérének fészkéhez csalta Torukot; amíg azok egymásnak estek, ő sebeit nyalogatva újra elővette a Neckermannt, és ezúttal az elfek Ios nevű országát nézte ki magának.
Caen (a világ, ahol éppen játszódunk) nem a megszokott elfekkel kápráztatja el a fantasyrajongókat. Ios körülbelül olyan, mint Bizánc, közvetlenül azelőtt, hogy II. Mehmed felcsatolta volna a plasztik lompost. Az elfek istenei már nem válaszolnak az imákra, maga Ios pedig egy izolált, paranoid országocska, ami féltékenyen figyeli az emberek háborúit. (Illetőleg majd kaszára-kapára kél, jön ugyanis az új WM frakció, de csitt, fillérecskéket a malacperselybe.) Egy szó mint száz, Everblight most őket próbálta meg uralma alá hajtani, viszont megint rálépett a gereblyére, és az elfek, akiket azért még mindig nem lehet leírni, kifilézték kedvenc hüllőnket; a testétől megfosztott sárkány létének kövét - Gróf Úr magyarítása az athanc terminológiára - a világvégi jégmezők legmagasabb hegycsúcsán (a.k.a. a halál faszán) egy lepecsételt barlangba rejtették, hogy ott rohadjon el a gaz fenevad. Történetünk itt akár véget is érhetne, de a Privateer Press adott Everblightnak egy harmadik esélyt, ugyanis a világvégi jégmezők sem lakatlanok: ott él a Nyss, az elfektől leszármazott nomád népség, és igen, hősünk most őket fogja kipécézni magának. Csakhogy ezúttal biztosra megy.
Akik élnek, azok délnek mennek
Sárkányunk úgy döntött, hogy ezúttal nem ölt testet, ami költséges, erőforrás-igényes és kiemelt kockázatú projekt, már ha valakinek Lord Toruk a papája. Inkább a saját lényegét akarja szétosztani, hogy ott éljen ezer meg ezer megfertőzött szolgája fejében, és egy új Légiót irányítva váljon egyre hatalmasabbá. (Erre egyedül ő képes a fajtájából, mondtam, hogy okos gyerek. Még Toruk se bajlódik ilyesmivel, inkább rászerel a hullák hátára egy dinamót, aztán hajrá.) Kezdetnek magához csalogatott hát egy arra kóborló ogrunt, a nehéz sorsú Thagrosht, aki fullba' nyomta a retardot. Az ogrun felvágta saját mellkasát, hogy a szíve helyére pakolja az athanc kavicsot, ezzel pedig Everblight prófétájává, szemévé és szájává lépjen elő. Thagrosh a Nyss egyik klánjában keresett és talált egy árulót, hogy az belső információkkal legyen a segítségére, majd a röpcédulázástól kezdve a kútmérgezésen át minden eszközzel terjeszteni kezdte Everblight rontását; az áruló Vayl Hallyr, a karrierista boszorkány volt, aki egész népét feláldozta egy remek alelnöki pozícióért a sárkány új világrendjében.
Mire a Nyss észbe kapott, a lakosság egyik fele üveges tekintettel kaszabolta a másik oldalt, tovább terjesztve a blight áldásos hatásait. A túlélők a hagyományosan ellenséges Khadorba menekültek, elhozva a névtelen iszonyat hírét; a krónikák szerint Khador népe udvariasan végighallgatta, aztán kardélre hányta őket. A hóelfek utolsó la résistance sejtjei jelenleg kilátástalan harcot vívnak Everblight és fertőzött fajtársaik ellen, de - hogy a sárkány ne hívhasson bankot - kicsit azért kiszúrtak vele: elmenekítették és elrejtették szendergő istenüket, Nyssort, akit pedig Everblight nagyon szívesen felfalt volna, hogy megsokszorozza erejét. Azért ami késik, nem múlik.
Fontos, hogy a sárkányok nem rosszindulatúak, egyszerűen csak sárkányok: szépen fejlett ragadozó ösztönük és (jogos) felsőbbrendűségi tudatuk van, a blight (vagy Toruk esetében a mechazombi ipar) révén pedig, úgy képzelik, a világ jobb hely lesz. Hiszen mi mást kívánhatna bárki magának, mint hogy egy isten-sárkányt szolgálhasson, adott esetben úgy, hogy szervezetének proteintartalmával járuljon hozzá a nemes ügyhöz. Everblight törődik teremtményeivel, más kérdés, hogy ajándékait nemigen utasíthatja vissza senki sem. Ebben a tekintetben igen hasonlít Marlon Brandóra. A Hordes Primalban, az első Hordes szabálykönyvben a sárkány Thagrosh-on keresztül királyi többesben meséli el addigi történetét. Ilyeneket mond:
Íme, a légió katonái leborulnak előttünk, már nem fontos halandó formát öltenünk. Egyként gondolkodunk velük, és nincs ennél nagyobb élvezet. Egy napon majd újra megjelenünk teljes, borzalmas dicsőségünkben, de az az idő még nem jött el. Addig kiválasztott vezéreinkbe oltjuk elménket, és szétszórjuk a világban.
Everblight légiója nem csak az eltorzított Nyss katonákból áll; az ősgyík saját lényegéből és kiválasztottjainak véréből sárkányfattyakat (dragonspawn) teremtett, ezek a LoE frakció lélektelen warbeastjei. A szóban forgó kiválasztottak olyan Nyss hősök, akikben az athanc egy-egy szilánkja dolgozik, és rendelkeznek a gondolataikban lakozó sárkány teremtő erejével. Ők - ó igen igen - a LoE warlockok. A Légió Caen földrajzának törvényszerűségeit követve éppen Khadort veszélyezteti, de legfőbb ellensége a Circle of Orboros, mivel a zöldfasiszták igyekeznek minden erejüket bevetni az északról szivárgó rontás ellen. Újabb idézet, ezúttal aktuális világpolitikai kérdésekről:
A fekete ruhások azt képzelik, dacolhatnak velünk. Bolondok. Toruk ivadékaiból a leggyengébbet sem győzték le soha. A mi rontásunk ereje ezerszer nagyobb, mert szétszórtuk lényegünket. Évek alatt építünk birodalmat, ami olyan hatalmas lesz, mint Toruk tizenhat évszázados munkája.
A Skorne szintén belelóg a képbe, különösen, hogy Vayl, a boszorkány feltett szándéka a velük érkező titkos tudás megszerzése. A folyamatosan alakuló történetben egyébként Thagrosh alkut kötött Lord Toruk elf származású bajnokával, a Bastard fedőnéven dolgozó Goreshade-del (na igen, szövevényes a sztori), így rábukkant Pyromalfic nevű testvérének rejtekhelyére. Őt annak rendje s módja szerint legyőzte és el is fogyasztotta, hogy minden eddiginél jobb kondiban várja az új Hordes kiegészítőt, a Metamorphosist. Everblight a Primal történetében nem hagy kétséget affelől, hogy a fenevad mostantól nem szarral gurigázik.
Benne élünk mindenben, amit megrontottunk. Végtelen a hatalmunk, és vég nélkül növekszik az erőnk. Istenek húsára éhezünk, azután arra, hogy elnyeljük a világot.
Határozott jövőképnek tűnik, csak a legnagyobb vállalatok negyedéves üzleti tervében lehet hasonlókat olvasni. Na ennyit a hangulati elemekről, következzen a játék maga!
Gyors, halálos, többnyire lila
A LoE frakció ismérve az agresszivitás, a gyorsaság, a terep nehézségeinek könnyed áthidalása, a precíz, pusztító erejű csapások, na meg a törékenység. A Légióban találunk all terrain és szárnyas beasteket, ezek értelemszerűen remekül manővereznek. A legtöbbjük blood creation, vagyis nem támad a warlockjára, és mindegyikük rendelkezik az eyeless sight képességgel, így a füst vagy a fák mögé sem lehet elbújni előlük. Az egységek törékenyek, de brutális hatékonysággal végzik a feladatukat.
Ennek megfelelően alakul a LoE legtöbb ütközete is: amelyiket nem nyerik meg néhány kör alatt, azt nagyon jó eséllyel elveszítik, mert az erőforrás-háború nem a Légió műfaja. A háttér szerint Everblight csatlósai az erdőkben vagy a hegyek között szivárognak be mindenhová, és a lesből rohanják le vagy nyilazzák agyon az ellenséget, tehát nem az a kedvenc felállásuk, amikor egy kiürített buszparkolóban kell megküzdeniük Karchevvel. Éppen ezért az eredményességhez olyan sereglistát érdemes összerakni, amelynek az egyes elemei képesek egy meghatározott cél (caster kill, nyerő feat kör, stb.) érdekében együttműködni. Mindez az összes frakcióra igaz, de a LoE különösen jól ért hozzá, hogy átjátssza az ellenfél védelmét - ehhez viszont jó taktikára és a figurák ügyes pozicionálására van szükség, mert ha a mindent-egy-lapra csapás nem okoz elég kárt, akkor komoly bajba kerülhetünk. A legtöbb frakció elbír egy-két rossz kört, a Légió nem annyira. Easy button my ass :)
Szerencsére a warlockok között mindenki találhat olyat, aki megfelel az elképzeléseinek. Sőt már a Primal három 'lockja is untig elég volna, az Evolution kiegészítő csak finomhangolás.
Thagrosh, a próféta kézenfekvő választás: van neki jó sok fury pontja, vannak hozzá ilyen-olyan varázslatai, és akkor se jön zavarba, hogyha személyesen kell elkennie valakinek a száját. A megfelelő listával - csakúgy, mint bárki - nagyon jól muzsikálhat, a közvélekedés szerint mégsem annyira hatékony, mint azt a fluff alapján elvárnánk. A medium base + alacsony DEF + alacsony ARM aránytalanul sebezhetővé teszi, ezen kívül a népszerű Thag hiába lehet brutális, ha a featje béna, és egy-két varázslattól eltekintve nincs semmilyen eszköze, ami a Légió erősségeire játszik. Egy alpha strike típusú frakciót védekező elemekkel tarkítani, az nem annyira fontos. Schade. Viszont mekkora stílus fertőzött ogre prófétának lenni. Na ugye. Ja és a Metamorphosisban jön az epic változat, az csúnya balesetnek ígérkezik, a figura legalábbis meggyőző.
A battleboxos Lylyth a Hordes Caine hadnagya, csak éppen íjjal és nyilakkal dolgozik. A világtalan Nyss menyecske tulajdonképpen egy disznóhormonokkal kezelt solo, aki azért képes a beasteket is irányítani; alacsony fury-értékét olyan trükkökkel kompenzálja, amelyek a szörnyetegek gazdaságos üzemeltetésében segítenek. Míg Thagrosh egész seregét beveti, hogy péppé verje a vele szemben állókat, Lylyth inkább orgyilkos típus - a Privateer Press fórumon használatos terminológiával élve nem kalapács, hanem szike. Ami persze rugalmatlanná is teszi, mert nem igazán képes senkit sem meglepni. (Utóbbi a győzelemnek nem is feltétele, de a jó statisztikának igen.) Viszont amit csinál, ahhoz nagyon ért, és szerethető figura, ugyanúgy, mint Thagrosh. Több meg nem is kell. Ugyancsak a Metamorphosisban jön eLylyth, de őt már meg is lehet venni, és a tulajdonságait olvasva új szintre emeli a LoE távolsági potenciálját.
Az alapkönyv harmadik szerplője Vayl, a hóboszorkány. Akinek sem Thag, sem Lylyth, annak Vayl. A harmadik warlockhoz a rengeteg furyval együtt nyerő támadó varázslatokat csomagoltak, meg számtalan más eszközt, ami segít neki hatékonyan szórni az áldást. A Hordes talán legtörékenyebb 'lockja külön érdekes, mert az agresszív játékban érzi otthon magát, és a board control kategóriában is NB1-es. A látszat csal: aki bunkerfocit kedveli, annak inkább Thagrosh való. Illetőleg: annak inkább való akármi, ami nem a Légió. Természetesen Vayl simán verhető, mert egy határozott kézfogásba is képes belepusztulni, ha pedig az ellenfél megoldja, hogy ne varázsolhasson, akkor game over. Ezzel szemben kiválóan futtatja a beasteket, és a featje nemcsak hasznos, de rugalmas is. Nekem jelenleg ő a kedvencem, annak meg külön örülök, hogy errefelé nem igazán népszerű.
Az Evolution két újabb hőssel gazdagította a Légió arzenálját. Egy ikerpárról van szó, akik az 1000 pontos játékban külön szabályok szerint működhetnek együtt; ez nem különösebben jelentős dolog, de hangulati elemnek elmegy. (Nota bene Thagroshon kívül minden LoE warlock nőnemű.) Egyikük, Rhyas, egy nindzsa-szerű szociopata. Olyan, mintha Lylyth közelharci változata lenne: alacsony fury, hatékony, de egydimenziós trükkök, sima győzelem vagy könnyű vereség. Az új Hordes könyvben van néhány figura, ami ránézésre is erősebbé teszi a játékát, de új távlatokat azok sem nyitnak előtte. A család esze nem is ő, hanem Saeryn, a másik tesó. Saeryn megegyezés szerint a légió legerősebb 'lockja, mert támadásban, védekezésben, és idegesítésben is jó, ez pedig azt jelenti, hogy ő játssza a legkevesebb uphill battle-t, vagyis ő indul egyenlő - esetleg jobb - esélyekkel a legtöbb sereg ellen. Hajszállal kevésbé törékeny, mint Vayl, és egy híján annyi fury pontja van. A beasteket ő is jól futtatja, a varázslatai pedig zavarba ejtően hasznosak.
És akkor leállítom magam
A sereg nagyobbik részéről, a beastekről, solókról és unitokról most nem írok, mert ha még a warlockok is csak négy, meglehetősen lebutított bekezdésben fértek el, akkor ez már reménytelen lenne. Talán nem is baj, mert legközelebb már battle reportokat is csatolhatok a magvas megállapításokhoz. Különösebb játéktapasztalat nélkül figurákat elemezni, az egyébként is fura lenne. Hogy ne mondjam: idétlen. Vayl éppen az asztalon várja, hogy befejezzem, ez már csak egy-két nap, aztán jöhetnek nephilim katonák és az angelius. Addig is jó fetrengést kedves mindannyiunknak, holnap már hétfő, hogy rohadna meg.
