Vivát, vitára veteránok, versenyzők, vagdalkozók, válogatósok; vigyázz, vihart vetek, vaksi vállalásom véleményed várja, vitázni vágyom valami valóságos végkövetkeztetés végett. Nem titkolt szándékom, hogy egy vitaposztot tegyek közzé a két, elvileg kompatibilis rendszer összehasonlításával, melynek kapcsán mindenki elmondhatja a véleményét, tapasztalatait, érzéseit, (nem) mellékesen pedig segíthet a kezdőknek választani a két csoport között (bár szerintem nem a szabályok szerint, hanem játékstílusra és külsőre érdemes választani). Az írás apropóját részben az adja, hogy a GT kapcsán volt alkalmam sokat játszani a Légiómmal és ezt levezetendő most átcsaptam kicsit a Cygnarhoz (afféle utolsó esély nekik, mielőtt kitolom Ebayre a cuccot, mert három sereg túlzás, a Cryx meg kell*). Ezen közvetlen tapasztalatok mellett írásra késztet az is, hogy mostanság is hallani halk, érzelmektől elvékonyult hangokat, hogy "nédd má', micsudi táp ottan e'a baba, hiába a ... mindig is erősebb volt, de sokkal!" A vicc az, hogy a három pont helyébe Hordás játékos esetében Warmachine, míg Warmachine játékos esetében a Hordes helyettesíthető be, nagyjából egyenlő arányban. Lássunk hát egy elemzés-félét, számokkal, gondolatokkal, megalapozott elmélettel és sok-sok segítő hozzászólással a játékosok részéről! Előre felhívnám mindenki figyelmét, hogy sok újdonság nem lesz benne, inkább csak rendszerező-összefoglaló szerepet szánok az írásnak; ezeket a gondolatokat régóta hallhatja ilyen vagy olyan formában mindenki tőlem, aki nem tud elég gyorsan elfutni, de talán összeértek annyira, hogy összefoglaljam és vitára bocsássam őket.
Mindenféle darabszám/könyv etc. statisztikához a
Battle Colleget vettem alapul, aki nem ismeri, vesse rá magát, első körben érdemes!
Számok
Vessünk egy pillantást legelőször az egyes rendszerekhez megjelent könyvek mennyiségére. Először is a Warmachine játékosok jóval több könyvből ga(rá)zdálkodhatnak; míg a Hordes megjelenések száma három, a Warmachine égisze alatt pont a duplája, hat könyv jelent meg az MKIes időkben (a méltán népszerű Forces of... sorozatot természetesen nem számoljuk, hiszen azok ezen könyvek összefoglalói), bár értelemszerűen ez tovább finomítható: egy-egy alapkönyv (egál) és kettő-öt kiegészítő; itt esetleg levonhatjuk a Pirates of the Broken Coastot, mint afféle korai seregkönyvet, tehát a korrekt eredmény két kiegészítő a Hordes részéről és négy a Warmachinetól. Könnyen belátható, hogy ha minden sereg nagyjából azonos típusú új figurákat kap nagyjából azonos mennyiségben, mekkora előny több könyvvel rendelkezni. De tényleg, mekkora? A számszerűsítéshez a Légiót és a Cygnart használom, egyrészt, mivel őket ismerem közelebbről, másrészt mivel ők adták az apropót az íráshoz, harmadrészt, mivel mindkettejüknek megjelent már a Forces of... könyvecskéje, hozzáadva az újdonságokat is. Tehát nézzük a csupasz számokat: a Cygnar 12 warcasterrel rendelkezik, míg a Légió 9 Warlockból válogathat. A Cygnar Warjackek száma 16, ebből 4 Character, vagyis erősebb változat az alaphoz képest, míg a Légió 11 Warbestből állít össze listát (nem számoltam a Lessereket, mivel azok speciálisan Légió specifikusak és inkább szólók), ezek között egy Character Beast akad. (Újraszámlálást! Újraszámlálást! Zúg a tömeg, lássuk hát a legtáposabb Trollokat: 12 Beast, ebből 1 Character Beast). A unitok száma Cygnarnál 15 (ebből 1 Character és van 9 Attachmentjük is, ami egy unitot nagyon meg tud dobni), a Légiónál 12 (1 Character, eddig csak nekik! és 4 Attachment, ebből az egyik szintén Character). Kitekintő: Skorne 12/2, Troll 12/5. Lássuk végezetül a Solokat: Cygnar 9 (ebből 4 Character), Légió 8 (1 Character). Kitekintő: Skorne 9/3, Troll 7/2. (Most büszke vagyok ám egy kicsit, milyen táposak is vagyunk.)
Újabb érdekes adat! (
Maga tudta, hogy egy négy mérföld hosszú csőrendszer van a hasában?) Kiálthatnánk fel, mivel csupán számokkal nem lehet érzékelni az egyes figurák közötti különbségeket (nem, ne aggódjatok, nem fogok SPD+STR+MAT+RAT+DEF+ARM statisztika-összevetésbe kezdeni... pedig érdekes lenne) felállítottam egy tételt, amit most megvitatásra bocsátok. Kezdetben vala a Warmachine és mindenki látá, hogy jó vala, szóval kiegészítették ezzel-azzal, kipróbáltak új megközelítéseket és ezek eredményeképpen bizony vala táp meg páverkríp, de hegyekben. A Hordes későbbi, letisztultabb rendszer, amit a Warmachine tapasztalatainak felhasználásával kreáltak, beépítve a tanulságokat és figyelembe véve a visszajelzéseket (ebben nagyon jó a PP) és soha, de soha nem szálltak el annyira, mint a Warmachineban, tehát végig elmondhattuk, hogy a Hordes egy kiegyensúlyozottabb rendszer. (Emlékeztek az MKIes B-13ra? Fullra töltött Harbi egy kör alatt sutty?) A Hordának is voltak elborult dolgai, nem mondom, de annyira azért nem sült el a kapanyél soha. A nyers erőtől eltekintve, pont ez a letisztultság lehetett a Hordának segítségére abban, hogy ne kapjon annyi felesleges,
"polcdísz" babát; minden megjelenés konkrét célt szolgált, szerepet töltött be és nem nagyon volt töltelék közöttük. Erre jött el az MKII, ami a legtöbb kifordult dolgot helyretette mindkét rendszerben és itt bizony előnybe került a Horda; hiába kevesebb figurából válogat, de azok átgondoltabb tervezésűek voltak a kezdetektől fogva (Hordán belül nem voltak akkora és alapvető változások a figurák többségének életében-felhasználásában, mint Warmachineban); ugyanakkor az egész MKII átállás a Horda esetében kicsit olyan volt, mintha a régi fejlesztőgárda helyett elsősorban Warmachinos fiúk irányították volna, akik nem egészen és igazán értik, mi hogyan működik a Hordán belül, lásd később a fury-management solok kérdéskörét.
Játék-technika

Térjünk át az egyik leglényegesebb pontra és szemléljük meg a játék-technikai különbségeket. Azt szokták mondani, hogy a Warmachine erőforrás-menedzsment, míg a Horda kockázat-kezelés. Egy 'caster kap 7 fókuszt a kör elején, abból futtatja a 'jackeket, varázsol és tartalékol a páncéljába, míg a 'lock hergeli a bestéit, de csak annyira teheti ezt meg, amennyi a saját kapacitása, különben kockáztatja, hogy egy körig őrjöngnek a drágák (és ez nem lebecsülendő hátrány: egy őrjöngő Carni egy P+S 18asat harap dupla-boostolva - lehet, hogy saját babába; egy nem őrjöngő pedig ideális esetben öt 18asat harap és két 16osat üt, persze boostok nélkül és dönthet, minek a rovására mit boostol). Ez elvben egy átlagos körben sem szül egyenlő eredményt, hiszen míg a 7 fókuszos 'caster mondjuk rohamoztat egy nehéz 'jacket, azzal üt/boostol még kettőt (3 FOC), fenntart egy spellt (1 FOC), elvarázsol egy másikat (2 FOC), és benntart egyet ARMra (summa 6 aktív FOC), addig a 7 furys 'lock rohamoztat egy 'eavy bestét, üttet vele még hármat (4 FUR), rohamoztat egy könnyűt, üttet vele még egyet (2 FUR), fenntart egy spellt (1 FUR), varázsol egy másikat (2 FUR), kirak egy animust (2 FUR) és egy másikat (1 FUR) és végül benntart egyet transferre (summa 12 aktív FUR). Összehasonlítva könnyedén észlelhetjük, hogy míg a 'caster két nehéz helyzetet oldott meg négy támadásból (3x'jack+varázslás) addig a 'lock hármat-négyet, animustól függően és a besték által leadott ütésszám is jobb, ráadásul három külön helyen, három külön figurával támadhatott (besték+spell). Emellett jegyezzük meg, hogy ’casterünk 3 értékes fókusz allokációjával nagy kockázatot vállalt; ha a rohamtáv rövidebb 0.0001 micronnal, akkor elvesztegette az erőforrást, míg a ’lock a lehetőségtől eltekintve nem vesztett semmit. Még szót sem ejtettünk az all-inről, amikor rá lehet menni a győzelemre; ilyenkor a 'caster ugyanúgy 7 fókuszból vitézkedik **, míg a 'lock, számolva azzal, hogy nem kell a kint lévő furyt menedzselnie sereg-összeállítástól függően akár rohadt sokat is kitehet, hogy egészen pontos legyek.
(Vegyük példának eThagos verseny-bandámat, ott ez a szám 21 volt.) Ehhez jön hozzá a fury-management MKIIes koncepciója, mely harag és részrehajlás nélkül szór minden Hordes frakciónak solot/unitot/akármit, amivel egy/több bestéről elpárologtathatják a furyt. Ez azt eredményezi, hogy az utolsó körös all-ines fury-felhasználás bármikor, tetszés szerint megvalósítható, eszement mennyiségben öntve a furyt a pályára. Tehát aki még nem jött rá, hogy a helyes irtási sorrend Horda ellen a fury-managerek, besték, 'lock, az fontolja meg; persze ez nem egyszerű, mivel a supportok általában védetten helyezkednek el, de ha megtudod oldani a kiiktatásukat jókorát fordíthatsz a meccsen.
Természetesen ide tartozik az a Hordás érv is, miszerint a besték pusztulásával a 'lockok lehetőségei csökkennek drámaian; eltűnnek az animusok és öncsonkításba átcsapó fury-éhség vehet elő szegény 'lockokon; márpedig mivel a besték a haditerv fő végrehajtói közé tartoznak általában, nem lehet őket eldugni/tartalékolni, igenis ki vannak téve az ellen csapásainak. Mindez igaz, de egy scenario meccsen (jellemzően 3-4 kör) nem nagyon fog előjönni, csakúgy, mint egy assassination listával (szintén 3-4 kör, ellenféltől függően legyen 2-4). Tény és való, egy full attritionos meccsen a Horda hátrányban lehet, ha nem figyel az erőforrásaira; de nem lesz, ha csak nem nagyon kezdő a játékos, de még ő is hamar megtanulja, mit lehet és mit nem.
A másik nagy különbség a két rendszer között az Arc Nodeok kérdése; míg a legtöbb Warmachine frakció rendelkezik könnyű-, némelyek nehéz ’jackekkel, akik továbbítják az áldást (ne nézz bambán, nagy, vörös ócskavas, neked is van), addig a Hordestól mindezidáig megtagadtatott a hadviselés eme igen hasznos formája (kivételek elenyésző számban akadtak persze). De most, az MKIIes átállás lezárásával fordulni látszik a trend és könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy a Spell Martyrok nyomán feltámadó (jogos) sírásra válaszul utat talál minden frakcióhoz valamiféle korlátozott Arc Node. Talán mondanom sem kell, hogy ezt nem helyeslem, több okból sem. Egyrészt uniformizáláshoz vezet, eltűnnek lényeges különbséget adó pontok, másrészt a harcmodor megváltozásához; a damage transfer lényege pont az volt, hogy védje a frontvonal közvetlen közelében tevékenykedő ’lockokat a vereségtől, amíg ügyesek és odafigyelnek; ez után a front közelébe menetelre sem lenne szükség, mivel meg lehet oldani a szükséges támogatásokat védett, távoli helyekről. Reméljük, nem így lesz.
Végezetül tekintsük meg a fókusz és a fury szerepét, felhasználását; alapvetően varázslás (ideértem az animus-használatot is) szempontjából megegyeznek, ugyanakkor tartalékolásuk egészen más eredménnyel jár: míg a ’caster ARMja növekszik, a ’lock lehetőséget kap, hogy a teljes beérkező sebzést továbbhárítsa, ha van beste a közelében, ha az a beste nincs maxra hergelve, ha az a beste legalább a sebzés egy értelmes részét elbírja. Belátható, hogy ennyi kondíciót nem könnyű teljesíteni, gondos tervezés kell hozzá; ugyanakkor bármelyik ponton megszakítható a lánc: ha rámegyünk a ’lock eltiprására előtte iktassuk ki a transfer-képes beastéket és máris fényévekkel közelebb kerültünk a célhoz. Vegyük észre ezalatt, hogy míg a fókusz eltünteti a sebet (vagy egy részét) minden további következmény nélkül, addig a furynál nem vész el a leadott sebzés, legfeljebb átkerül a bestékre, ahol ugyanúgy kifejti hatását. Ráadásul nem mindenki tud mit kezdeni a ’castereken kialakítható (varázslat+kemp) ARM értékekkel; azért sok mindenki igen, szerencsére, de a Circle és a Cygnar néha nagy bajban van és még a Khador sem feltétlen rendez ünnepi felvonulást Skarre 31es ARMja tiszteletére.
Összefoglalva
Aki idáig eljutott az olvasásban, az sejti, hogy a legnehezebb részhez értünk. Magam nem is vagyok hajlandó ítéletet mondani a két rendszer ügyében, inkább főmotívumként elütöm a kérdést egy „kinek a pap, kinek a Schultz Gizivel” illetve egy „legyen egy ilyen és egy olyan sereged, akkor fogod látni igazán a különbséget!” és persze egy „mindenki azzal játszon, amivel jól esikkel”. Ugyanakkor a Hordát egy dinamikusabb, letisztultabb rendszernek érzem, amiből viszont néha hiányzik a Warmachine szervezettsége és „combined arms” érzése, amikor úgy érzed, hogy a figuráid egy sereg részeként, közösen teszik a dolgukat a győzelem eléréséért.
A Horda sokkal táposabb!!!!
* az ijedtek megnyugtatására: valószínűleg nem fogom; ez csak olyan környezet-megnyugtató szólás, mint a nemsokára leszokom a dohányzásról/ivásról/női fehérnemű viselésről
** disclaimer: nem Cryx 'casterekről van szó, ott ugyanis sokaknál lehet játszani a fókusszal, lelkek, focus-factory etc.