Geistwald Ghasts

December közepe van, ennek megfelelően napi tíz órát* ülök a gépnél (munka), amit nincs kedvem még öttel (szórakozás) megfejelni. Hétvégén jön egy újabb battle report, ezúttal 500 pontos összecsapást tervezünk. Most egyszerűbb kopipésztelni, mint bármit kitalálni, ezért idemásolom az egyik kedvenc idézetemet, amit wargaming oldalakon találtam. A gyakorlatilag döglött Warhammer Palace fórumon Dark Lord Jim volt az egyik legértelmesebb és legaktívabb szerző, kár, hogy már csak a Blood Keepen találkozhatunk vele. Különösen a cikkei voltak hasznosak és szórakoztatóak, most is az egyik ilyenről van szó: az Army of Sylvania taktika elején olyan hírességek ajánlását olvashatjuk, mint Luthor Huss vagy Khorne. A legjobb pedig a következő:

Yet more perfidy from the forces of unending Darkness eternally ranged against us. But we are the children of Aenarion, the proudest of beings to walk this world. Against the tides of Undeath and the unstoppable Bound Spell (Power Level 4) Grave Markers we stand firm. We are the Asur, and for as long as there is light we shall shine.

- Prince Tyrion, Defender of Ulthuan, displaying an amazing knowledge of game mechanics

* Nemsokára jönni fog egy hozzászólás, ami megpróbálja hiteltelenné tenni az adataimat, és egyáltalán, megpróbál majd lejáratni ország-világ előtt. Kérem mind a tizennyolc állandó olvasómat, ne üljenek fel a provokációnak.

Megérkezett supreme kommandant Irusk, más se hiányzott. A figura persze nem rossz, inkább furcsa, de a zavarba ejtően ötlettelen Khador dizájn kicsúcsosodásával nehéz mit kezdeni. Már várom a Lenin-szoborra emlékeztető új jacket. A másik újdonság master necrotech Mortenebra és kedvenc skarlock thrallja. Itt a festést megtévesztőnek érzem, egyértelmű, hogy a mini sokkal jobb, mint amilyennek elsőre látszik. Jó megoldás amúgy nem létezik, mert például a Reaper fehérre alapozva mutatja a legtöbb figuráját, ami szintén félrevezető. Sajnos a 2D hátrányait nem könnyű kiküszöbölni, és ez a több nézőpontból befotózott dolgokra is igaz. And now for something completely different. Játszottunk ugyanis egy 2vs2 350 pontos akármit.

Egyrészt jó meccs volt, másrészt újra kiderült, hogy akármennyire nem vagyunk hülye gyerekek, a szabálykönyvből egy darabig még nem tudnánk levizsgázni. Annyi azért ránk ragadt, hogy a lapozgatós tökölődés ne ölje meg a játékot, és a partit nagyban befolyásoló tévedéseket sem követünk már el, de egyelőre nem az igazi. Nagyjában egészében élvezhető összecsapás volt, úgyhogy következzen az állandó olvasóim által régóta követelt battle report. (Kettő itt ül nem messze tőlem, én pedig gyűlölöm az erőszakot.) A bal sarokban Cygnar és az Apróbetűs Részek Lovagjának flowerpower punkjai, a jobb sarokban mU és Vihar trolljai. Egyik csapat összeállításánál sem a hatékonyság volt a fő szempont, a trollblood frakció meg amúgy is csak vegetál 350-ben. Ehhez jött a kétszer 700 ponthoz tartozó négy darab caster, ami hangyányit több a kelleténél.

A toplista megkapóan értelmetlen találmány, főleg, ha önkényesen állítják össze. Mindig a félműveltség jelének tartottam a "tíz kedvenc könyvem" típusú akármiket. Jó dolgokból annyi van, hogy az ember meg sem jegyzi mindegyiket, a legtöbbet pedig semmi értelme sincs összehasonlítgatni. Aztán ma megvettem a Tűzzel-vassal című filmet, és rájöttem, hogy mire gondolhat, aki listákat csinál. (Utólag is bocsánatot kérek azoktól, akik nem az életükben elolvasott tíz könyvet rendezgetik sorba.) Szóval az egy dolog, hogy mit tartunk jónak, esetleg kiválónak. Az viszont egészen más dolog, hogy mit nem tudunk megunni. Gyakran előfordul, hogy a két szempont nem esik egybe, és az is igaz, hogy sokkal több kiváló alkotás van, mint ahány megunhatatlan. Ha képesek vagyunk ilyen objektívan szubjektív (ehehe) szempontokat találni, akkor máris jópofa dolog lesz a listák összeállítása. Csak arra kell vigyázni, hogy a meghatározott keretek között tartsuk az egészet.

El is határoztam, hogy a romlás útjára lépek, és az új szerzeményt alapul véve összeállítom a zseniálisan középszerű filmek top 5-ös listáját. Csak a polcomról válogattam, ezért biztos, hogy a boltban nem drágábbak 990 forintnál (lélektani határ). Nem mindegyiket tartom különösebben jó filmnek, kifejezetten nagy mozinak pedig egyiket sem. Időről időre mégis megnézem valamelyiket, és ezt valószínűleg sosem unom meg. Jó, ha csak a háttérben mennek, jó rájuk elaludni, odafigyelni pedig veszélyes, mert könyen előfordulhat, hogy ezredszer is leragadok előttük. A keresztapa vagy A jó, a rossz és a csúf nyilván fényévekre van mindegyiktől, de azok tökéletes filmek, ezek viszont nekem lettek kitalálva. Mivel nem minden idők blabla satöbbi listájáról van szó, A keresztapa most kimarad. Másik ötven tétellel együtt.

Ismét nagyon jó és véleményes figurák a Privateernél. A troll bouncer remekül sikerült, a tharn ravager sámán viszont, háát. A fantasy nyilván nem az a terület, ahol érdemes lenne természettudományos alapokra helyezni egy vitát, de a sámán anatómiája a szemnek is kellemetlen. A bouncerrel nincsenek ilyen problémák, nagyon szép példány. General adept Nemo is tetszik (itt van balra), a hangok azt mondják, hogy vegyem meg. Szerencsére csak nyáron jön ki. High executioner Servath Reznik valahogy fura, de ez legyen a Menoth szekta problémája.

Közben megvolt a második, duel méretű csata (350 pont). Ezúttal a flower power punkokat kellett fegyelmeznünk, ami valamivel nehezebben ment, mint a trollok ellen. A Circle gyors és taktikus sereg, és a megfelelő pillanatban elég nagyot tud ütni. (Összehasonlításképpen: trollok elég straightforward frakciónak tűntek. Ez nem jelenti, hogy gyengék, sőt. Viszont a csata elég egyszerűen zajlik ellenük: megakasztom és kivéreztetem őket, ha pedig nem, akkor simán letolnak a pályáról.) A Circle ellen trükkökre és az idegesítő tápokra kell készülni, viszont elég törékenyek, ami most ki is derült. Ellenfelem – aki a híresztelések ellenére sem azonos a tegnap letartóztatott budaörsi szatírral – nem tartotta magát következetesen a hit-and-run taktikához, és kikapott. A partiban viszont benne volt, hogy gond nélkül megver, ezért nem tartom valami nagy sikernek a dolgot. Az mindenképpen igaz, hogy még nagyon bénák vagyunk. Ha az elején 5-6 meccsre tartottam, amíg elsajátítom a szabályokat, akkor most 10-15-re módosítanám ezt a számot.

Bréking: újabb figurák a Privateer Press oldalán, a szokásos skorne béka mellett ezúttal a balra látható nyss shepherdet mutatták be. Szerintem nagyon szépen fejlődnek a havasi elfek (vagy mik). A blighted swordsmen még komikus, az archerek is részben azok, a striderek és a spawning wessel szódával elmennek. A raptorok már nagyon jók, az archer UA egész pofás, most meg a shepherd is remekül sikerült. Jó, hogy elmentek kicsit a nyss vonalra, semmi szükség egy második Cryxre.

Közben hirtelen felindulásból tető alá hoztuk az első szabályértelmező összecsapást, ami rögtön egy Hordes vs. Warmachine derbi volt. Legközelebb körültekintőbben szervezünk, és megpróbálunk összehozni egy Menoth és Circle erőkkel kiegészített találkozót. Nem mindenki volt itt, akit szerettünk volna, de így legközelebb már magyarázni is tudunk a hiányzóknak, nemcsak lapozgatjuk hatodmagunkkal a papírhalmazt. Maga a játék nagyon tetszett, elég kombinatívnak tűnik, és a Hordes is elég jól megfér a Warmachine-nal. A kocka szerepe nyilván meghatározó, de cseppet sem zavaró. A fury management sokban különbözik a megújuló fókuszoktól, és a warjackek sem csereszavatosak a warbeastekkel, de ez nem okoz gondot. Még színesíti is az egészet. Sajnos megérett bennem az elhatározás, hogy jövőre össze kell raknom egy Everblight sereget is, annyira más játékélménynek látszik a Hordes.

A TSR 1994-ben jött ki a Planescape című D&D kiegészítővel. Egy jobb sorsra érdemes, helyenként kifejezetten eredeti kezdeményezésről volt szó, amit annak rendje-módja szerint el is csesztek, kezdve a címében foglalt szójátékkal. A '90-es évek első felében a létsíkok közötti ugribugri, a steampunk hangulat és a formabontó grafikus megjelenés nagy figyelmet keltett, a kiadó mégsem tudta befuttatni a játékot. Egyfelől túlértékelték az átlagos szerepjátékosokat; tőlük már csak azért sem volt érdemes sokat várni, mert lelkesednek a fénykép alapján festett képekért, és szinte bármit elolvasnak, amit valami jóember papírra vetett. A vásárlóerőt ennek ellenére ők képviselik, így a Planescape-t lehetőség szerint mégiscsak hozzájuk méretezték – ezzel, gondolom, éppen a szofisztikáltabb játékosokat riasztották el.

A gyűjtögetős kártyajáték sem futott be túl fényes karriert, aztán 1997-ben a Wizards of the Coast megvette a TSR-t, és ha jól tudom, a Planescape regényeket már vagy 7-8 éve nem nyomták újra. Egy egészen apró keménymag ma is kultikus tisztelettel övezi Sigil városát és a többi különlegességet, de a kísérlet elbukott. Bennem sem maradt meg vele kapcsolatban sokminden, egyedül arra emlékeztem, hogy az illusztrációk között mennyire tetszettek az egyik művész rajzai. Ő volt Tony DiTerlizzi, akinek a nevét is elfelejtettem már, aztán pár hete megláttam A Spiderwick krónikák című film előzetesét. A filmet egy sikeres regényciklus alapján készítették, amit magyarul is elkezdtek kiadni néhány éve, a társszerzője pedig nem más, mint Tony DiTerlizzi. Na ezen meglepődtem, bár lehetséges, hogy közismert összefüggésekről van szó. Mindenesetre elkezdtem keresgélni, mi mindent csinált még az emberünk.