Közben már el is vitték, úgyhogy tárgytalan.
Az van, hogy mióta beleugrottam az Everblight projektbe, kezd egyértelművé válni, hogy a Légió sokkal jobban tetszik. A figurákkal is jobban haladok, meg a játékstílus is úgy tűnik, hogy közelebb áll hozzám. Mivel a Warmachine-t sem akarom feladni, elhatároztam, hogy Cygnart lecserélem a Searforge listára. Egyrészt, mert abban nagyon kicsi a változatosság, tehát össze tudok rakni olyan 500 pontos listát, amiben minden jellegzetes Searforge egység benne van, és nemigen kell változtatni rajta. Másrészt a törpék (lassú figurák kazánlemezből hajtogatott ruhában) Everblight tökéletes ellentétének tűnnek, így nem csak az eltérő WM/Hordes játékmechanizmus miatt jelenthetnek majd változatosságot.
Lényeg a lényeg, a Maelstrom Games (aránylag a legolcsóbb európai díler) oldala alapján minimum 230 fontot ér a seregem, nekem meg 130 font kell a Searforge bandára. Úgyhogy ennyiért, vagyis a bolti ár valamivel több mint feléért adom a Cygnar srácokat, persze forintban, és mindenképpen egyben az egészet. Ez jelen pillanatban olyan 36 ezer HUF, de a font ugyebár hintázik.
A figurák legtöbbje sorjázva, összerakva ül a base-en. Egy-két kivétellel mindegyik festetlen, van köztük pár enyhe konverzió is. A lista:
- Warcaster: Major Markus 'Siege' Brisbane, Captain Allister Caine
- Warjack: Defender, Ironclad, Grenadier, Hunter, Lancer, Sentinel
- Solo: Captain Arlan Strangewayes, Gun Mage Captain Adept, Journeyman Warcaster, Stormsmiths (3), Lady Aiyana & Master Holt, Rhupert Carvolo Piper of Ord, Reinholdt Gobber Speculator
- Unit: Arcane Tempest Gun Mages, Black 13th Gun Mage Strike Team, Field Mechaniks (6), Sword Knights (10), Trencher Chain Gun Crew, Alexia Ciannor & the Risen (20)
Ha valamit kifelejtettem, akkor az majd kiderül. A geistwald kukac vipmail pont hu címen vagyok elérhető, egyebek közt.
Aztán írok majd normális dolgokról is nemsokára, köszöntem a türelmet.









A szerkesztőbizottság megint sztárigazolást ütött nyélbe, ezúttal a pécsi Warhammer-iskola legjelentősebb kortárs ideológusát ragadtuk el a konkurencia elől, aki a Specialist Games, a goblin mágia és a chaos dwarf kultúrantropológia nemzetközileg is jegyzett szakértője. Burnalot kolléga régóta jóbarátunk, hogy mást ne mondjak, az öt legcsúnyább berúgásom közül legalább három az ő hibája. Új szerzőnk nevéhez fűződik a világhírű Pécsi Blood Bowl Iskola, ami nem egy épület, hanem egy játékfelfogás, mondhatni ösvény, illetve életstílus. Mivel a blog GW-téren nem valami fejlett, Burn vállalta a Warhammer Online - Age of Reckoning (WAR) bemutatását. Mielőtt különösebben izgalmas dolgokkal támadna, megkértem, hogy foglalja össze for dummies, mi is az a WAR, aztán remélhetőleg sorban jönnek majd a részletes élménybeszámolók. Meg Gorkamorka, meg minden. - G. -

Könnyed, lazítós poszt következik, ha úgy tetszik, egy kis Mikulás-ajándék a hűséges olvasó- ésvagy irógárdának. A téma a statisztikákban rejlő, elementális humor. Bizony, ez így van, a statisztika vicces diszciplina, csak tudni kell megfelelő szögből nézni. Egy blog esetében ezt a keresőkifejezések listájának gyakori böngészésével lehet a legbiztosabban eltalálni. A Geistwaldra, nem túl hosszú múltja ellenére számos meglepő, mulatságos, nem ritkán sokkolóan torz keresőkifejezés begépelése után jutott egy-két internetező honfitársunk. A teljesség igénye nélkül néhány gyöngyszem - egy kivételével kizárólag az elmúlt hónap "terméséből":
Kerek kupa-képet kaphattok kedvenc kartársaitoktól ha az összes beszámolót összeolvassátok; nem hiányozhat az én beszámolóm sem. (Vajon Geistwald is megírja a magáét?) Először is kiemelném a remek szervezést: a rendezvény némi kezdeti csúszás után gördülékenyen haladt a maga útján a végkifejletig és külön megemlíteném a versenyzők sporttárshoz és úriemberhez méltó viselkedését; ami nem is meglepő, mivel gyakorlatilag házibajnokság kerekedett a dologból, ami nagy kár, mert örömmel játszottam volna új arcok, új seregek és új elgondolások ellen. Sebaj, majd a TLK kupán. Egyszóval egy remek szombatot töltöttünk el és sok-sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak (a kiemeltek:1.) időkorlátos játékra, főleg scenárióval körítve teljesen más sereg javasolt, mint egyébként, 2.) Orboros ellen nem rakunk fel figurát, mert minek).