Geistwald Ghasts

Könnyen beláthatjuk, hogy a futballnak egy fantáziavilágban is muszáj megszületnie, mivel a tűzgyújtáshoz vagy a pálinkafőzéshez hasonló alapkészségről van szó. Tehát Warhammer és amerikai foci kettő az egyben. Ez ugye nem hangzik szarul.

- írta nagyrabecsült Geistwald kollégám, és milyen igaza van. Ámde. Lehet, hogy az amerikai foci egyre népszerűbb hazánkban (rohamos terjedésről azért még nem beszélhetünk), de még mindig tartja magát a sztereotípia, hogy ez a sport nem áll másból, mint szarvasmarha-hormonon nevelt, két lábon járó tankok agyatlan verekedéséből a fura alakú labdáért. (Eszembe jut az a szegény gyopár, aki valamelyik vérfoci-fórumon azt írta, hogy jónak tűnik a játék, de sajnos sokban hasonlít az amerikai focihoz, és fujj. Na egen. Itt leszögezném, hogy én nem azért nem gombfocizom, mert túlságosan hasonlít az európai focihoz.) Szóval a sztereotípia nem igaz. Elismerem, hogy nem kell minden játékosnak képesnek lennie arra, hogy egytagú szavaknál bonyolultabbakat kimondjon, de maga a játék igen bonyolult stratégiai harc az edzők között, melyet valóban eldönthetnek a hústornyok is.

Huszonöt éve született meg a Games Workshop zseniális Warhammer világa és a hozzá kapcsolódó Warhammer Fantasy Battle. Régi kedvencem a Wikipédiában olvasható egyik kifejezés, úgyhogy most le is írom: a '75-ben útjára indult Greyhawk mellett a Warhammer az egyik legöregebb "commercial fantasy world", vagyis "kereskedelmi célú fantasy világ". A WHFB az idők során kultikus játékká vált, és az utánozhatatlan hangulat mellett olyan miniatúrák százait termelte ki, amelyek örökre a műfaj klasszikusai maradnak. A huszonöt év bármilyen termék vagy márkanév esetében tiszteletre méltó kor, de ezen a biznicen belül különösen hosszú idő. Nincsenek rászorulva, de ezúton is dícsérjük meg őket, és kívánjunk nekik mégegyszer ennyit.

A valamirevaló Hordes és Warmachine játékosok valószínűleg ismerik a Battle College wikit. Ennek ellenére muszáj röviden bemutatnom az oldalt, mert elsősorban azoknak kötelező olvasmány, akik csak most kezdik el összepakolni az első seregüket. A Battle College pontosan az, aminek látszik, vagyis meglepően sikeres kísérlet egy WM/ Hordes enciklopédia összeállítására. Megtaláljuk benne a frakciók és az egységek rövid leírását, ezen kívül egyre több taktika és sereglista is felbukkan a site-on, csak győzze az ember végigolvasni. Mielőtt belemegyünk a részletekbe, fontos, hogy két dologgal tisztában legyünk. Egyrészt a wiki böngészése nem váltja ki a szabályok ismeretét. Az egyes figurákkal kapcsolatban pontos karakterisztikát nem találunk benne, ez ellenkezne a Privateer Press politikájával – ha valaki ilyesmire kíváncsi, meg kell vásárolnia a statkártyákat vagy a szabálykönyveket. A leírások inkább csak támpontot jelentenek, ha új egységeket akarunk beépíteni a seregünkbe, vagy fel akarunk készülni egy eddig ismeretlen ellenfélből.

Victoria Lambról már volt szó mifelénk, a kedvcsináló szösszenet itt olvasható. A művésznő oldalán most újabb érdekesség jelent meg: nem másról van szó, mint egy saját fejlesztésű és kivitelezésű játékról. Szerintem a Labyrintus névre hallgató izé nagyon jól néz ki, ami nem különösebben meglepő, ha valaki látott már V.L. diorámákat. A bemutatott prototípus szép, precíz munka, friss színekkel és elragadó figurákkal – jó értelemben vett mesekönyv-illusztráció 3D-ben. Nyilván nem lesz olcsó a játék, mert ha elkészül, eleve Ausztráliából kell szállítani. Ennek ellenére akkor is rendelnem kell majd egyet, ha a franc megesz. Ilyen remekműnek minden háztartásban lennie kell, ha másért nem is, akkor azért, hogy legyen valami ízléses dolog a lakásban.

Arthur C. Clarke is elment, lassan nyithatok külön halálozási rovatot. Most nem kezdem el felsorolni, hogy ki volt, mit csinált, mit nem csinált, és miért szokás kedvelni őt. Egyrészt én sem vagyok túlságosan képben, másrészt két napja mindenki erről ír. Nézzük meg például ezt, ezt vagy ezt. És főleg hallgassuk meg ezt. Vagy olvassuk el egy-két könyvét, nyilván. A Randevú a Rámával remek, A város és a csillagok érdekes, A gyermekkor vége véleményes, a 2001: Űrodüsszeia pedig – ma már – nem feltétlenül számít könnyen fogyasztható darabnak. Satöbbi. Majd mindenki eldönti, ha eddig még nem tette. Inkább azt próbálom megfogalmazni, hogy nálam mi különbözteti meg Arthur C. Clarke-ot, és főleg, hogy kitől. A magyar nyelvű cikkek erre nem jellemzően térnek ki, pedig fontos lenne. Lexikont a boltban is lehet kapni.

Kezdjük mindjárt egy példával. Lerágott csont, de a brit légvédelem tisztjeként ő írta le először a geoszinkron pálya kapcsán a mai műholdas sugárzás egyik modelljét. Körülbelül arról van szó, hogyha a Föld forgási sebességéhez igazítjuk egy hold keringési idejét, akkor lentről nézve a jószág mindig egy adott pont fölött fog lebegni. Aki eddig nem hallott a dologról, a héten az is biztosan olvasta már valamelyik hírportálon. Nyilván az egész nem tűnik akkora ötletnek, de Clarke végülis 1945-ben megmondta, hogyan fog működni egy mai telekommunikációs műhold, sőt a meteorológiai alkalmazásokat is ő vetette fel. Ha levédeti az elméleteinek legalább egy részét, akkor ő lett volna Mr. Comsat. Nem azt mondom, hogy nem írhatott volna borzalmasan rossz könyveket, beléjük szőve a "behatoltunk a béta negyvenkettő per cé szektorba, minden energiát a pajzsokba" szintű bullshitet. (Ami az Űrodüsszeiában például felüdülés lenne.) Csak éppen nem tette.

Az utóbbi időben nagyon elmentünk a low budget horror irányába, ebbe pedig jól illeszkedik a fajokat bemutató Blood Bowl taktika első része. Ami mindjárt kettő, mert az undead és a necromantic csapatokról lesz szó. A két roster sokban hasonlít egymásra, úgyhogy össze is csomagolom őket. A Vérfociban az élőhalottak képviselik a denial típusú felfogást: semmiben sem igazán jók, bizonyos értelemben kifejezetten bénák, de félelmetesen szívós társaság, tele aljas trükkökkel. Ha az ellenfél erősebb, akkor nyugottan ütheti őket, amíg el nem fárad a keze. Ha ügyesebb vagy gyorsabb, akkor a BB egyik legjobb védelmével találja magát szemben. Minden esetben arra kell felkészülnie, hogy nagyon nehéz lesz a saját játékát játszania; mégis erre kell törekednie, mert ha belemegy a félpályánál zajló adok-kapokba, annak nem lesz jó vége. (Sőt a pechesebb játékosok számára egyáltalán nem lesz vége, lásd alább.) Az új szabálygyűjtemények, így a Living Rulebook 4, de különösen az LRB5, jelentősen meggyengítették a korábbi idők legerősebb csapatát. Ez jó hír a rajongóknak, mert az élőhalottak ugyanolyan stílusban fociznak, viszont edzőiket már kevésbé nyomasztja az esélyesség terhe.

Mindkét roster alapembere a zombi, ami szerintem a legjobb lineman az egész Vérfociban. Ha valaki imádja az AG4 + block + dodge elfeket vagy az AV9 +guard + mighty blow orkokat, az valószínűleg ebben a pillanatban nyilvánította komolytalannak, amit írok, és már megy is lakkbőr fürdőnadrágokat nézegetni a Vaterára. Aki még itt van, annak elmagyarázom, mire gondolok. A zombi régebben 30 ezer aranyba került, igaz, hála az utóbbi időben sajnálatosan inkompetens Jervis Johnsonnak, újbban már 40 ezer az ára. A lényeg, hogy még így sem túl drága.

Ha így is megéri az árát, akkor ebben a konkrét esetben speciel pont nem kell prof. JJ szellemi képességeit firtatni, mert a döntés jó volt - más kérdés, hogy például a törpe és ork csapat környékén ennél sokkal radikálisabb változások sem ártottak volna, miközben ott nem történt semmi... - Tartótisz

Négyet mozog, ami lehetővé teszi, hogy felállás után ingyen blitzeljen. Nyolcas a páncélja, ami már elég ahhoz, hogy megbízhatóan viselje a strapát. Kettes az ügyessége, de kit érdekel: az a feladata, hogy 16 körön át a sarat dagassza. Regenerál, ami azt jelenti, hogy az újabb kirúgáskor megleszünk 11-en. Na EZ az, amit én linemannek nevezek. Nem húzza fel a roster értékét, gond nélkül odatesszük bárhová, és ha egy szabálytalanság után kiállítják, fele annyi pontot/ pénzt bukunk, mint egy elf linóval. Az élőhalottak taktikája éppen ezekre az erényekre épül; amíg nem a saját fegyvereivel akarjuk megverni az ellenfelünket, addig jók vagyunk.