Geistwald Ghasts

Minthogy Geistwald kolléga nem serénykedett a publikálással, a nép viszont lassan kukákat égetett a blog szerkesztőségének virtuális ajtajánál, kénytelen vagyok kézbe venni az ügyet, azaz zanzásítva elbeszélni múlt heti összecsapásunk lényegi részeit. Ez mondjuk nem esik nehezemre, hiszen a szemétkedés Dr. Genyát megszégyenítően erős jellemvonásom. És ahogy az mindjárt kiderül, végre alkalmam nyílik belerugdosni a Warmachine legösszeszedettebb társulatába, a berhelt pisztolyok és lövészárkok so called mestereibe, a Cygnar frakcióba.

A csatára meghívást kapott - tengerSAM blogkolléga személyében - egy guest star is, aki örvendetes nyíltsággal szemlélte a figurákat és a játékot, annak ellenére, hogy itt nem talál Tankbustasnak hívott orkokat. A szembenállásról ismét az Orboros szekta gondoskodott, akiknek már nagyon viszketett a tenyerük, hogy végre pofán battyák Allister Caine-t. A felállásban nem vagyok biztos, mivel a Cygnar seregek vezére újdonságokkal kísérletezett, de majd úgyis kijavít, ha tévedtem volna.

○ Circle: Kaya the Wildborne, Pureblood Warpwolf, Warpwolf, Argus, Gorax, Shifting Stones, Wolves of Orboros (6) + UA
○ Cygnar: Lt. Allister Caine, Journeyman Warcaster, Grenadier, Sentinel, Trenchers (8) + UA, Trencher Chain Gun Crew, Alten Ashley, Ogrun Bokur

A Ki nevet a végén? nevű agysorvasztó klasszikus (melyet Kocog és kidob címmel is kiadtak... Kocog és kidob, b+) alapvető kelléke a dobókocka. A játék jó példa arra, hogyan lehet egy családi együttlétre szánt délutánt 15 perc alatt unalomba és/vagy neurózisba fojtani. Ennek ellenére hasznos, mert mindenkinek már gyerekkorában megtanítja az élet egyik legnagyobb igazságát: a kocka nem a barátod. Persze nem is ellenség, legalábbis nem a szó elvont értelmében. Inkább olyasvalakire hasonlít, aki minden egyes találkozáskor elsüti ugyanazt a humortalan, szar, idegesítő poént, pedig ezerszer megkérted, hogy ne tegye. Játszani márpedig kell, és kocka nélkül nem lehet. (Vagy kártya nélkül, de az egy másik történet.)

Mit tehet a küszködő wargamer? Szerintem mindannyian gondoltunk már arra, hogy kihajítjuk a kis rohadékokat, és másik készletet vásárolunk. Rossz ötlet. Egyrészt pénzbe kerül, másrészt az új kockák is ugyanolyanok lesznek, ha nem még elvetemültebbek. Ennél sokkal szofisztikáltabb eljárás, ha példát statuálunk: mondjuk darabokra verjük az egyiket, a többit meg arra kényszerítjük, hogy végignézze. De ez sem az igazi. Csökken az eszközállományunk, és a sokkoló élmény is elhalványul – nemsokára megint négy-ötre jön majd ki átlagban, ha két kockával dobunk. Összetörhetünk egy másikat is, de előbb-utóbb oda jutunk, mint az első esetben. Zsákutca, félmegoldás, mókuskerék. Mégse csüggedjünk! Nemrég a Privateer Press fórumán találtam egy posztot, ami új, eddig ismeretlen megközelítést javasol. Büntetés, elrettentés, rehabilitáció, újrahasznosítás: az ötlet egyszerű és zseniális.

Véget ért a szupertornának nevezett Corus, ezúttal sajnos nem lobogott a magyar himnusz a dobogó legfelső három fokán. (Ha a Nemzeti Sport igényt tart a fenti kifejezés kizárólagos jogaira, akkor számlaképes vagyok, megegyezünk valahogy. Jól passzolna a repertoárjukba.)  Érdekes, hogy a helyszín, vagyis Wijk aan Zee neve ha nem is tetszik, de legalább nem nemtetszik. Ezt annak tulajdonítom, hogy a kelleténél hamarabb olvastam el a Sógunt, és a könyv erősen befolyásolta a személyiségfejlődésemet. Egyszerűen nem jöhet szembe olyan holland név, amin elröhögöm magam, pedig Pierre van Hooijdonk vagy Martinus Petrus Maria Muskens eléggé magasra teszik a lécet. Back on topic: idén annyival unalmasabb volt a verseny, hogy fiaink és fiúsított leányaink csak a csodafegyverben bízhattak. A csodafegyverről tudjuk, hogy jön, de sosem érkezik meg, így aki feltétlenül piros-fehér-zöld sálban akart a gép elé ülni, annak maradt a kézisek idegösszeomlása, live. Ettől függetlenül mégis emlékezetes volt az idei Corus, összesen három dolog miatt. Szubjektíve persze, mert a sakkhoz sem értek, meg ízlésem sincs.

Az első az a gyökérség volt, amit a bolgár különítmény adott elő. Mindenki olvashatta már, hogy Cseparinov nagymester milyet alakított Nigel Short ellen (nota bene Shortot szeretjük), a felvétel alább meg is tekinthető. Röviden annyi, hogy a korábban világbajnoki címmérkőzésig jutó Short kétszer is kezet nyújtott ellenfelének, aki azt egyszer sem fogadta el, inkább a körmét piszkálta vagy a plafont nézegette. A jó Nigel felbaszta magát, és szólt a bírónak, aki azonnal hazavágta Cseparinovot. Azonban a beszámolók általában megelégedtek ennyivel, és nem követték az eseményeket. A klotyó-gate óta közkedvelt Szilvio Danailov, aki Cseparinov és Topalov folyó ügyeit intézi, írt egy tökjó sajtóközleményt. Miután a levéllel újabb köcsögöt akasztott védencei köcsögfájára, a kontumált pontot végül nem adták az angolnak, hanem újra kellett játszani a partit. A megismételt meccset Short megnyerte – ugyanúgy e4-c5 után, mint korábban. Ez így kerek, ugye. Nem fogsz kezet, akkor most viheted a táskámat, haha. Ide tartozik, hogy Topalov sem fogott kezet Kramnyikkal (klotyó-gate), de ott legalább egyik fél sem tett kísérletet arra, hogy normálisan viselkedjen. PS: ahogy Cseparinov leveszi a zakóját, az nagyon ott van :D

A frakció az Iron Kingdoms druidáit és követőiket tömörítő autonóm közösséget takarja, de ahogy azt a Battle Collage azóta már elérhetetlen régi oldala plasztikusan megfogalmazta: "ezek a druidák nem azok, akik tündérekkel táncolnak a tisztáson. Ezek azok a fajta druidák, akik a holdfényben vonyítva kitépik a szívedet és elpusztítják a kultúrádat." Ugyanakkor az Orboros szekta - meglehetősen homályos vallásfilozófiai háttérre alapozva - tulajdonképpen meg van győződve róla, hogy az emberiség érdekeit szolgálja.

Röviden arról van szó, hogy a Szörnynek (és számtalan egyébnek) nevezett entitásnak épp dolga akadt a külső síkokon, amihez a druidák sok sikert kívánnak, de úgy szurkolnak, hogy azért a végső cél, a szintén nem kispályás ellenség (nevezett Menoth) legyőzése ne sikerüljön, mert akkor a kedves istenszerűség figyelme ismét a bolygóra irányulna - az meg erősen lefelé mozdítaná az ingatlanpiacot. Tehát a Kör célja az, hogy ez a harc a végtelenségig tartson. S ha az egyensúly fenntartása éppen azt kívánja, hogy egy folyó kiárasztásával néhány tízezer ember elpusztuljon... hát akkor bizony - az emberiség érdekében - megteszik. Shit happens, ahogy a művelt francia mondaná.

A Circle seregek, hasonlóan az időjáráshoz és a többi frakcióhoz, nagyon változatos képet mutathatnak, de általánosságban azért elmondható a bandáról, hogy nem ők a gold szponzorai az éppen aktuális páncélkészítési konferenciának. Távolsági harcban meg körülbelül a nemzetközi átlag negyedét teljesítik. Jó hír: ennyi volt a rossz hír. Védekezési értékben, közelharcban már kifejezetten ISO9001-esek. A mozgékonyság és a mágiahasználat tekintetében pedig nemigen akad párjuk a kicsiny kontinensen.

Tavaly novemberben arról lehetett hallani, hogy Fischert kórházba vitték kötelezően választott otthonában, Rejkjavíkban. Állítólag bűn rossz állapotban volt – nem csak fizikailag, hanem a paranoia is elhatalmasodott rajta. (Illetve méginkább elhatalmasodott rajta.) Találgattak, nyomoztak, írogattak vele kapcsolatban, de tegnap óta tökmindegy, ki mire jutott: 2008. január 17-én Bobby Fischer meghalt. Érdekes, hogy a világ mindig igyekezett beigazolni a súlyosan elmebeteg zseni összeesküvés-elméleteit, és ez most sincs másképpen. Komikus, ahogy a civilizált társadalom megsértődik, mert tele van ugyan görényekkel, de ezek a görények nem pont azért görények, amiért Fischer annak tartotta őket. Hivatalos konklúzió: Fischer szélsőséges és szalonképtelen volt. Saját kiegészítés: Fischer valóban szélsőséges és szalonképtelen volt, de nem azért, amiért a görények annak tartották.

Remélem, mostantól minden más lesz, és ha Bobby Fischer szóba kerül, akkor kizárólag azokról a partikról lesz szó, amelyeket játszott. Jó, idézgessék még a '72 előtti időszak groteszk és vicces történeteit is. De ennyi. Aki 2008. január 17. után antiszemitázik, az vagy gonosz, vagy hülye. Ezen kívül kiadhatnák a My 60 Memorable Games című könyvet, ha már itt tartunk. Vagy például ezt itt. Vagy nem tudom. Csináljanak valami értelmeset.

Immoren vagy speciálisan az Iron Kingdoms történelme, népszokásai és a GDP alakulása most nem téma, mindenki olvashat róluk itt. (Akinek kevés a webes infó, az vegye meg a heavy metal fantasynak is nevezett IK RPG-hez kiadott világleírást vagy a Witchfire trilógiát.) Cygnarról röviden annyit, hogy az Iron Kingdoms vezető hatalma, engem homályosan a néhány száz évvel ezelőtti Nagy-Britanniára emlékeztet. Jelképe a balra látható hattyú, a Cygnus – állítólag egy ilyen jószág vezette az első uralkodót arra a helyre, ahol az ország fővárosa, Caspia áll. A királyság innovatív és a lehetőségekhez képest civilizált hely, egyfajta feudális utópia. Ez persze csak a felszín, mert Cygnar körülbelül annyira jó hely, mint a Warhammerben a Birodalom. A lényeg, hogy Nyugat-Immorenben sokkal szarabb helyre is lehet születni. Cygnar körülbelül az összes szomszédjával hadban áll, amit csak a rövid fegyverszünetek tesznek változatosabbá. Nem csoda, hogy a felvilágosult királyságban megjelent a sovinizmus és az üldözési mánia. Az egyszerűség kedvéért mondhatunk olyat, hogy ők a játékban a "jó" frakció, de ilyesmi nemigen létezik a Warmachine morális alkonyzónájában.

Aki olyan sereget keres a Warmachine-ban, amely fejlett technológiával és a legjobb lőfegyverekkel rendelkezik, az máris vehet magának egy kék színű battle boxot, rajta jó nagy hattyúval. A távolsági harc alapvető eleme Cygnar hadviselésének, legyen szó puskákról, warjackekről vagy a különféle mágikus képességekről. Mindez nem jelenti, hogy a közelharcban vagy a játék más elemeiben nem lesznek lehetőségeink, de általában igaz, hogy nem ott fogjuk porba alázni az ellenfelet. A Cygnar egységek drágák és viszonylag törékenyek, azonban megfelelően rugalmasak is, ami nemcsak a hatékonyságukat, de a túlélési esélyeiket is növeli. Egy-egy összecsapás során különösen fontos, hogy specializált csapataink egymást segítve küzdjenek, vagyis összfegyvernemi hadviselésről beszélünk. (Van ilyen szó, megnéztem :)) Szerencsére az egységek között figyelemre méltó szinergiát tapasztalhatunk, ezért ha valakinek fekszik a játékstílus, akkor könnyen megkedvelheti ezt a frakciót.